Menu Content/Inhalt
Főmenü > Könyvajánló
Könyvajánló
ImageRudolf Steiner: A Kelet a Nyugat fényében
Ebben az előadássorozatban az lesz a feladatunk, hogy felemelkedjünk a magasabb világok dolgaihoz, az érzékfeletti birodalmak lényeihez, hogy az ismertet, a kevésbé ismertet és a teljesen ismeretlent közel engedjük a lelkünkhöz, mégpedig úgy, ahogy azok a magasabb világokban láthatók, és aztán feltegyük a kérdést: mit mondtak vajon ezekről a dolgokról a régi idők, az ókor emberei? Más szavakkal a nyugati bölcsességet akarjuk lelkünkhöz közel hozni, és aztán feltenni a kérdést: amit nyugati bölcsességként megismerhetünk, az hogyan egyezik meg azzal, ami keleti bölcsességként vált ismertté? Nos, az emberiség egy csodálatra méltó, gyönyörű mondája arról szól, hogy amikor Lucifert az égből letaszították a Földre, koronájából kiesett egy drágakő. Ebből a drágakőből lett az az edény - így szól a monda -, amelyből Jézus Krisztus tanítványaival az utolsó vacsorát fogyasztotta az az edény, amelyben felfogták a Megváltó keresztről lecsurgó vérét, s amelyet aztán angyalok vittek a nyugati világba, hogy ott azok emeljék majd fel, akik a Krisztus-princípium igazi megértéséhez akarják felküzdeni magukat. Abból a kőből, amely Lucifer koronájából kiesett, abból lett a Szent Grál.
www.szellemtudomany.hu
 
ImageRudolf Steiner: Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban
Állatöv, planéták és kozmosz - 10 előadás, Düsseldorf, 1909. április 12-18.
és két válaszadás: 1909. április 21-22.
"Ez az előadássorozat a szellemi világ magas régióiba vezet bennünket. Földi lakóhelyünkről nemcsak a kozmosz fizikai térségeibe vezet el, hanem felemel a szellemi világokba is, amelyekből a fizikai világ keletkezett. De éppen egy ilyen előadássorozat mutatja majd meg, hogy alapjában véve minden tudás és bölcsesség célja a legnagyobb rejtély, az ember rejtélyének megoldása. Hogy ezt megtehessük, igen távoli dolgokkal kell foglalkoznunk... Rudolf Steiner, 1909. április 12."
www.szellemtudomany.hu
 
ImageSzvami Venkatesananda: A Vaszistha-jóga
Ennek a műnek a különlegessége abban rejlik, hogy olvasása nem korlátozódik a filozófiai értelmezésre, hanem tanulmányozása során az olvasóban a felszabaduláshoz, a magasabb tudatállapotokhoz, valamint az ezekre vonatkozó megértéshez kapcsolódó tapasztalatok jelennek meg. S ez teszi ezt a művet egyedivé. Ez a mű egy tapasztalati leírás és összegzés, ami mesés, elbeszélő formában lett megírva. Nem (csupán) filozófiai értelmezése a felszabadulásnak, a megvilágosodásnak. A könyv tanulmányozója (amennyiben a bevezetőben ajánlottak szerint könnyedén, meseként olvassa a történeteket) közvetlen tapasztalást képes szerezni a Bölcsek által élt Egyetemes Valóságról.
Kihangsúlyozandó, hogy a tapasztalat az nem képzelgés vagy álmodozás. És legyünk őszinték magunkhoz: a szívünk mélyén mindig tudjuk, hogy mi a különbség. Brahmarishi Vaszistha egységről szóló tanítása: A Vaszistha-jóga ezt az egyedülálló dolgot hozza el az olvasóknak: a közvetlen tapasztalás lehetőségét, az intellektuális megértés lehetőségét, s mindezt olyan formában, melyet ha most szavakkal akarnánk megfogalmazni, akkor gyakorlatilag az említett művet kellene itt és most újra leírni. A mű, melyről szó van, a védikus irodalom egyik fontos alkotásának, a Rámájanának a része. E dialógus az egykori világuralkodó, Ráma és mestere, Brahmarishi Vaszistha között valamikor nagyon régen valóban lezajlott. A párbeszédben Vaszistha az emberi
tudatosság fejlődésének különböző szintjeit tárja fel tanítványa előtt, s bemutatja a fejlődést segítő tudattechnikákat is, melyek alkalmazásával az egyéni tudatosság eléri a felszabadulást, s a létezés minden egyes részét átható egyetemes intelligencia
vagy értelem felismerése után végül megéli a létezés sokféleségét átható egység állapotát, mely önmagában Teljes. E Teljesség, vagy Brahmantudat adja az Upanisádok és a Védanta tanítás lényegi magját.
www.vaszistha.hu
 
ImageHornyák Károly: Mezoik
Amit ebben a könyvben átadni kívánok, az nem más, mint egyfajta látásmód kialakításához felhasználható adalék. Ha műfaji hovatartozásáról kellene nyilatkoznom, tranzit jellegű ismeretterjesztő írásnak nevezném, melyet átvezetőnek szánok a könnyed ezoterikus irodalomtól a valódi bölcselet felé. Leginkább talán azok fogják élvezettel forgatni, akik már belekóstoltak az orientalisztikába, otthonosan mozognak a jógában használatos terminusok talaján, némi jártasságot szereztek az asztrológia, vagy valamelyik másik leképezési rendszer terén (pl. tarot, Ji king, enneagram).
"Nagyon tetszik a szerző látásmódja, amellyel egy fontos kérdést jár körül: nevezetesen, hogy a XX. században felszínre jövő különböző hagyományvonalak miként egységesíthetők, illetve hogyan lehet ez az egyetemes hagyomány a modern idők útkeresőinek támasza, segítője. Külön értéke a könyvnek a személyesség, amely egy őszinte útkeresést tükröz, valamint a buktatók, nehézségek és félreértelmezések bemutatása." (Dr. Mireisz László)
 
ImageRuediger Dahlke: A lélek árnyai
Jung szerint az árnyék maga a tudattalan. Az a lény, akivel a legkevésbé szívesen azonosítjuk magunkat, ám akit legvégül mégis vállalnunk kell ahhoz, hogy elérjük a teljességet. Ebből a szempontból az árnyékot, illetve „sötét oldalunkat” rendkívül felemásan éljük meg: egyszerre taszít és vonz minket. Mindez külvilágunkban is megjelenik: hiszen ami másokban különösen zavar vagy vonz minket – bármilyen furcsán hangzik is –, szintén saját rejtett lelki tartalmainkra, elfojtott lélekrészeinkre vagy kiéletlen vágyainkra utal. Ám ahhoz, hogy teljes emberré váljunk, el kell fogadnunk és magunkévá kell tennünk árnyoldalunkat – ez lehet az ember legfőbb és legalantasabb célja is egyben.
Ez a mű éppen ezért nem is a szokásos értelemben vett olvasmány, hanem inkább az árnyak birodalmában tett, imitt-amott elvégzendő gyakorlatokkal tarkított utazás. Az árnyékkal végzett munka a tudatosulást szolgálja, tehát a szó szoros értelmében fényterápia. Aki elvégzi az itt bemutatott árnyékterápiát, az nyitottá, barátságosabbá és türelmesebbé válik – önmagával és másokkal szemben egyaránt. A könyv elevenbe vágó magyarázatai sokszor kellemetlenül érintik az olvasót, de mindennél világosabban megmutatják, hogyan békülhetünk ki személyiségünk árnyoldalával.
www.bioenergetic.hu
 
ImageLénárt Gitta: Élő édességek könyve
Lénárt Gitta új utakat keresett és talált a konyhaművészet szélesvásznú térképén, s rostban gazdag gyümölcsök, olajos magvak, aszalványok felhasználásával, liszt, tojás, tejtermék, fehércukor és a hosszadalmas sütés-főzés mellőzésével (!) igazi újvilágot fedezett fel a számunkra: a csábítóan látványos, teljes mértékben egészséges és ellenállhatatlanul finom édességek birodalmát. Ha szeretnénk belekóstolni ezeknek a percek alatt összeállítható csemegéknek a világába, lapozzunk bele a Bioenergetic Kiadó gondozásában megjelent "Élő édességek könyve" című kötet  étvágygerjesztő képes illusztrációval ízesített receptjeibe, vagy Gitta http://gittarawfood.blogspot.com című blogjába!
www.bioenergetic.hu
 
ImageNáráján Csöjin Dordzse: A jóga neti kézikönyve
- Éltető, szabad légzés orröblítéssel
Talán nem is sejtjük, mennyi problémát okoz a helytelen légzés; a gyakori megfázás, szénanátha, allergia vagy általános kimerültség hátterében is krónikus orrdugulás – a mindkét orrjáraton keresztüli szabad és egyenletes légzés hiánya – állhat. A fenti esetekben sokszor szájon át lélegzünk, amivel csak tovább rontjuk állapotunkat. A légzőrendszert érő káros hatások könnyűszerrel kiküszöbölhetők az ősi jógikus tanítások által ajánlott orröblítéssel. Ehhez csupán két segédeszközre, az erre a célra kifejlesztett kis kannára, az ún. neti-kancsóra és a megfelelő fajtájú sóval (tiszta tengeri sóval vagy himalájai kristálysóval) készülő öblítőoldatra van szükségünk. A kancsó segítségével orrjáratainkba vezetett sóoldat kíméletes és egyszerű módon tisztítja meg orrunkat a szennyeződésektől, pollenektől, különféle ingerlő anyagoktól.
www.bioenergetic.hu
 
ImageMalik Tóth István: Az isteni hattyú - Srí Rámakrisna élete és tanítása
Srí Rámakrisnát (Szvámí Vivékánanada mesterét) a XIX. századi India egyik legnagyobb szentjének tartják. Eseményekben gazdag életútjáról, Kálí istenanya iránti odaadásáról, istenélményeiről, mindennapi életének sokszor különösnek tűnő történéseiről, tanításairól és tanítványairól részletes beszámolók maradtak ránk. Kötetünk színes és érdekes, ugyanakkor hiteles formában kívánja bemutatni a bengáli szent életét és tanításait.
”Rámakrisna Paramahansza életének története a vallás gyakorlatba való átültetésének története. Senki sem olvashatja életrajzát anélkül, hogy meg ne győződne róla: kizárólag Isten valós, minden egyéb káprázat. Rámakrisna a szentség élő megtestesülése volt. Mondásai nem egy pusztán tanult ember szavai, hanem az Élet Könyvének oldalai. Saját tapasztalatának kinyilatkoztatásai ennélfogva olyan benyomást tesznek az olvasóra, amelynek nem lehet ellenállni. A kételkedés korában Rámakrisna a ragyogó és élő hit példájával jár elöl, amely olyan emberek ezreinek nyújt vigaszt, akik nélküle spirituális fény nélkül maradnának.” (Mahatma Gandhi)
www.dakinikonyvek.hu
 
ImageSrí Ramana Maharsi: Tudatos halhatatlanság
Százhuszonöt éve, hogy 1879-ben megszületett egy kis dél-indiai faluban a modern India és az egyetemes gondolkodás egyik legnagyobb alakja, Srí Ramana Maharsi. Korunk egyik legkiemelkedőbb szentje iskolás fiúként, egy váratlan halálélmény hatására ismerte fel önmaga - indiai kifejezéssel Átmanja, azaz Önvalója - azonosságát a végső Valósággal, az abszolútummal. Ez az azonosság életének hátralévő ötvennégy esztendejében soha el nem hagyta, s éppen ez az, ami szavai rendkívüli erejét adja. Srí Ramana Maharsi ismertsége nem kis részben éppen e könyv két szerkesztőjének köszönhető. Paul Brunton fiatal, kétkedő angol újságíróként azért utazott Indiába, hogy saját kezűleg leplezze le a "különböző jógik és fakírok szemfényvesztését". Útja során azonban - önmaga számára is váratlanul - spirituálisan rendkívül fejlett emberekkel találkozott, akik közül a legnagyobb hatást a dél-indiai bölcs (risi), Srí Ramana Maharsi tette rá. A vele való találkozás átformáló erejű élménynek bizonyult Brunton számára. Indiai tapasztalatáról és a Maharsival való találkozásának részleteiről az 1934-ben megjelent A Search in Secret India című könyvében számolt be (mely magyarul India titkai címen jelent meg, már a harmincas években, Baktay Ervin szakavatott fordításában). Ez a könyv egy csapásra ismertté tette a Maharsit - és természetesen a szerzőt is - Nyugaton, és számtalan keresőt vezetett és vezet el mind a mai napig a nagy bölcshöz.
bolt.filosz.hu
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 19 - 27 / 107

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk
Asztrológia