Menu Content/Inhalt
Főmenü > Könyvajánló
Könyvajánló
ImageSzvámí Ráma: Szent utazás
Szvámí Ráma, a múlt század egyik legnagyobb jógamestere ebben a könyvben az ősi hindu szent irat, a Kathópanisad bölcsessége alapján a halál misztériumáról, az élet értelméről, a végső Valóság megismerésének lehetőségéről ad át tanításokat. Bemutatja, hogy milyen választásokkal szembesül az ember az élet célját keresve, és milyen végső döntéseket kell meghoznia.
"A halál megértéséhez az embernek meg kell próbálnia megérteni az élet célját és a kapcsolatot az élet és a halál között. Mert az élet és a halál elválaszthatatlan társak, és feltételezik egymást. A halál nem a vég, csupán szünet egy hosszú utazásban. Amikor elfogadjuk, hogy az életnek és a halálnak van értelme és célja, amikor a halált megértjük, és tudomásul vesszük, hogy az emberi utazás része, akkor a haláltól való félelem szertefoszlik, és az életet a maga teljességében lehet élni. Ez a könyv az élet és a halál közötti kapcsolatról szól, és arról, hogyan és miért szervezzük életünket úgy, hogy az kiteljesedéshez és növekedéshez vezessen, és hasznunkra váljon majd a halálnak nevezett átmenetre való felkészülésben."
 
ImageAl-Arabí Ad-Darqáwi: Az emlékezés rózsakertje
Kevés olyan könyve van az iszlám misztikának, a szufizmusnak, amely annyira jól mutatná be, mit jelent a szufizmus a gyakorlatban, mint Al-Arabí ad-Darqáwí munkája. Darqáwí (1743-1823), aki az általa alapított renddel hosszú időre új lendületet adott az észak-afrikai muszlim spiritualitásnak, könyve révén egyedülálló bepillantást enged a szufik belső életébe, feladataiba, küzdelmeibe, a mester és a tanítvány közötti kapcsolat rejtelmeibe, valamint azokba a spirituális gyakorlatokba, amelyek segítségével a mester rendkívül hatékonyan képes tanítványát a végső cél felé vezetni. A kötetet egy másfél száz oldalas bevezető tanulmány teszi teljessé, mely nemcsak a szerző spirituális elméletének és gyakorlatának elmélyült vizsgálatát nyújtja, hanem - a legfontosabb szufi rendek bemutatása révén - átfogó képet fest az iszlám misztikájának egészéről is.
 
ImageTaiszen Desimaru: Az út gyakorlása
Ez a könyv a tizenkét év alatt elhangzott mondók kérdéseiből és válaszaiból ad válogatást. Meglehetősen szokatlan szöveg. E könyv segítségével az olvasó megismerheti a tanítást - filozófiát, vallást, etikát, életmódot és tapasztalást -, ahogy a zen első nyugati pátriárkája továbbadta. Bár ez a tanítás régi, mint a hegyek, mégsem bírt még soha akkora jelentőséggel, mint abban a világméretű zűrzavarban, amelyet itt és most tapasztalunk. Ebben a könyvben olyan kérdésekre találunk választ, amelyeket nyugati emberek tettek fel, akik, akárcsak hazánkban is, teljesen más kultúrákban, társadalmakban, vallásokban nevelkedtek, mint a keletiek, akik beleszülettek a zen, a buddhizmus több évszázados hagyományába. A könyv kérdéseiből képet alkothatunk arról, mennyi nehézséggel találkoznak szembe azok a nyugatiak, akik ezt az utat választották. Deshimaru mester nagyrabecsülte az összes európait, aki őszintén zazent gyakorol.
 
ImagePeter Kelder: A fiatalság forrása I-II.
A fiatalság mindenki számára hozzáférhető forrása az öt rítusnak nevezett, tibeti eredetű gyakorlatsor. A gyakorlatokat Bradford ezredes, angol utazó ismertette Peter Kelderrel, aki 1939-ben könyvet írt az egészséget és életkedvet jótékonyan befolyásoló, az élet meghosszabbítására alkalmas módszerről. A fiatalság forrása második kötete tanulmánygyűjtemény. Az öt rítus lenyűgöző hatásáról vallanak azok, akik nap mint nap gyakorolják, és több tudományág képviselői fejtik ki véleményüket. A szerzők részletesen tárgyalják a gyakorlatokat és számos hasznos tanáccsal szolgálnak. Szó esik a gyakorlatok "tibeti szellemiségéről" és a titokzatos Bradford ezredesről is.
 
ImageCatherine Barry: A Dalai Láma üzenete a nőkhöz
Századunk a nők korszaka! Catherine Barry francia újságíró húsz évig levelezett a dalai lámával. Ezekből a kérdésekből és válaszokból, exkluziv interjúkból és riportokból állt össze ez a beszélgetőkönyv. Szó esik benne a nők XXI. századi társadalmi szerepvállalásáról, családról, gyermeknevelésről párkapcsolatról, munkáról, mentális gondokról, a politika és média hatalmáról és arról, hogy hogyan látja mindezt a dalai láma. Megszólal a könyvben Emmanuelle nővér, Annie Lenox, Francois Mitterand, a dalai láma édesanyja és testvére is.
 
ImageGandhi - Az igazság szolgálója
A cselekvés útja mint spirituális ösvény könyvsorozat jelen kötete a huszadik századi történelem legendás alakját, Mahátma Gandhit (1869-1948) mutatja be.
Miként vált a gátlásos, sikertelen fiatal ügyvéd nagyformátumú, történelmet alakító személyiséggé, népének jelképévé és egyben karizmatikus vezetőjévé? Hogyan jutott el a szatjágraha, az erőszakmentes ellenállás eszméjének megalkotásához, és hogyan ültette azt át számos alkalommal a gyakorlatba a politika küzdőterein? Honnan merítette az energiát ahhoz, hogy fáradhatatlanul kiálljon a „gyengébb fél” ügye mellett, és legtöbbször győzelemre is vigye azt? Milyen összefüggésben volt mindez mindennapi életvitelének szigorúan betartott szabályaival?
Kötetünk nem a politikai és történeti események részletes ismertetésére törekszik. Olyan összeállítást ad Gandhi írásaiból, amely életét nyomon követve bemutatja szellemi és lelki fejlődését és kísérleteit, vagy ahogy ő fogalmaz önéletrajzának címében, az igazsággal való próbálkozásait. Ő hitt az önfeltárásban. A titkolódzást a szabadság felé vezető út akadályának tekintette nemcsak népe, hanem saját maga számára is. Láthatóvá tette legbelső, személyes gondolatait, olyanokat, amelyeket az emberek általában magánügynek tekintenek. A temérdek írásában és beszédében megfogalmazott eszméket rendíthetetlen pontossággal vetette alá a gyakorlat próbájának.
 
ImageSrí Ramana Maharsi: Abszolút tudatosság
Srí Ramana Maharsit, aki tizenhat éves korában felismerte a világ alapjául szolgáló legfőbb Valóságot, India legnagyobb szentjei között tartják számon. Sugárzóan egyszerű életének nagy részét a szent hegy, az Arunácsala közelében töltötte. Számtalan spirituális kereső részesült áldásában, és ismerte meg tanítását: Te a határtalan tudatosság vagy, amely teljes és szabad. Hogy felismerd valódi természetedet, légy csendben. Tökéletesen csendben.
Bhagaván Ramana Maharsi sohasem tartott beszédeket. Ideje legnagyobb részét csendben töltötte, hallgatásáról és üdvözítő tekintetéről volt ismert. A csend a kifogyhatatlan tanítás, mondotta. A csend örökké beszél, a nyelv örökkévaló áradása az. A csend - amint mondta - állandó, és az egész emberiség üdvét szolgálja... A hallgatás a meg nem szűnő ékesszólás: ismert volt, hogy tanítása a csenden keresztül történik. Csakis a csend az örökkévaló beszéd, az egyetlen szívtől szívig hatoló szó.
www.konywebbolt.hu
 
ImageAsokananda: A tradicionális thai masszázs művészete
A tradicionális thai masszázs művészete c. könyv volt az első, melyet a hagyományos vagy tradicionális thai masszázsról nyugati nyelven adtak közre. Első kiadásakor, 1990-ben mind a szerzőt mind a kiadót meglepte a masszázs ezen ősi formája iránti élénk érdeklődés, mely azt jelzi, hogy egyre többen kezdik értékelni 'Nuad Phaen Boran' művészetét.
A tradicionális thai masszázs művészete elénk tárja a tradicionális thai masszázs történelmi hátterét, betekintést nyújt a thai masszázs elméleti alapjaiba, szellemiségébe, s az északi stílusú teljes testmasszázs számos alapvető gyakorlatába. A képek és rajzolt ábrák nagy segítséget nyújtanak a gyakorlatok pontos megértésében, és jól illusztrálják az emberi test főbb energiavonalait (thai: sen, szanszkrit: nádi) valamint a talp, a kézfej, a has (hara) és a nyak-fej-arc akupresszúrás pontjait.
Asokananda (Harald Brust) a Shivago Komarpaj Alapítvány masszázskórházában sajátította el a thai masszázst, a thai földi Chiang Maiban. Tanárai Chaiyuth Priyasith és - a mai napig aktív - Pichest (Pichet) Boonthumme voltak. A hagyományos masszázstechnika mellett jógát és meditációt is oktatott. Oktatási módszere a világ számos helyén alapját képezi a thai masszázs magas színvonalú elsajátításának.
www.konywebbolt.hu
 
ImageDaniel Agustoni: Kranioszakrális öngyógyítás
- Jó közérzet és lazítás finom érintésekkel
Könyvünk a hazánkban még kevésbé ismert és elterjedt kranioszakrális öngyógyító terápiát mutatja be az olvasóknak, melynek segítségével könnyen és gyorsan visszaszerezhetjük a lazítás képességét. A testet és lelket harmonizáló módszer a koponya, a gerincoszlop, a keresztcsont, az agy- és gerincvelőhártyák, valamint az agyi-gerincvelői folyadék által alkotott rendszeren alapszik. Az agyi-gerincvelői folyadék állandóan termelődik, a többlet elfolyik. Ennek hatására a koponya csontjai, a gerincoszlop, sőt az egész test sajátos, úgynevezett kranioszakrális ritmusban mozog. Ezt a ritmust kranioszakrális ritmusnak nevezzük.
Egy rossz mozdulat, a helytelen táplálkozás, a testi-lelki stressz hatására megváltozik az izomtónusunk, ami a kranioszakrális ritmus helyi blokkjához vezethet. Mindez a teljes szervezet szempontjából káros. A kranioszakrális rendszer ellazításával a koponyacsontokat ízületszerűen összekötő koponyavarratok szabadabbá és rugalmasabbá válnak. Ezzel egy időben a koponyacsontok mentén finoman ellazulnak a mögöttük rögzített agy- és gerincvelőhártyák.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 73 - 81 / 107

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk
Asztrológia