Menu Content/Inhalt
Főmenü > Életvitel, önismeret > Anyanyelvi nagykorúság II.
Anyanyelvi nagykorúság II.
ImageA nyíltan kiélt, vagy csendesen elfojtott negatív indulatok által (düh, harag, sértettség, bosszúvágy a többi emberrel szemben, a saját sorsunkkal szemben) hajtott  - lásd az ízes magyar káromkodások, átkozódások hatásos képszerűségét  -  és a spekulatív, általában a nyerésvágy és a győzelemigény kielégítésére beállított gondolkozással összezavart teremtő képességünk egészen furcsa valóságot hoz létre. Esetünkben az úgynevezett „mai magyar valóságot”, amely gazdaságilag „fejlődésben” van, miközben a népesség katasztrofálisan sorvad. Ezt az utóbbi jelenséget most nem kommentálom, hanem a magyar szavak szembeötlő metafizikai jelentésére, illetve azok eredeti tartalmaira szeretném felhívni a figyelmet.
 
Az „egészség” kifejezésünk például egyáltalán nem a betegségnek az ellentétét jelenti, mint ahogy eddig gondoltuk, hanem a test-lélek-szellem hármas egységének a harmonikus együttlétét és összműködését. Az egészség az EGÉSZ teremtés személyes átélési képességét hivatott kifejezni. Őseink tudták, hogy a test-lélek-szellem együttesének a megbomlása az, ami elvezet a betegséghez és nem a „gonosz” bacilusok és vírusok támadják meg ok nélkül az ártatlan embert. A vírusok és a bacilusok számának hirtelen növekedése egy biológiai szervezetben ugyanis csak következménye az immunrendszer meggyengülésének, ami viszont szintén csak következménye a szellemi „egész”-ség, illetve az egységátélési képesség megbomlásának. Ehhez hozzá tartozik természetesen a környezettel való egységélmény, az egységérzés (egységes, minden létformára vonatkozó szeretetképesség) megbomlása és a kiegyenlítődési képesség elvesztése, megzavarodása is.
 
Ezt Hamvas Béla több helyen úgy írja le, hogy az ember testében megromlik, lelkében, azaz tudatában megzavarodik, és szellemében korrumpálódik annak következtében, hogy életképzeletében nem látja az egységet, illetve nem éli át az „egész”-séget. Az emberi betegség tehát az egység nem látásának, illetve az egységtelen tudati és érzékelési állapotnak a következménye. Ennek értelmében tehát nem azért betegedünk meg, mert a külső ellenség, a bacilusok és a vírusok és egyéb „fertőző”, „kórokozó” ellenségek behatolnak a szervezetünkbe, hanem azért, mert mi nem vagyunk szellemileg és lelkileg, a környezetükkel kiegyenlítődni képes, „egész” lények. És ez nem egy önkényes nyelvi spekuláció eredményeként létrejött fantazma, ezt egyre több pszichológus, pszichiáter és belgyógyász vallja és mi, annak a metafizikai kutatásokat végző csoportosulásnak a tagjai, amelyet Hamvas Béla Baráti Társaság néven Csíkszeredában létrehoztunk, ellenőriztük.
 
Több éves megfigyeléseink szerint az egészségünk, illetve betegségünk kérdése egyértelműen összekötődik a korrupt szellemünk által befolyásolt zavaros „képzelőerőnkkel”, azaz a beteges, negatív indulatokkal, a hiúságból és rossz személyiségtudatból eredő gyűlölettel, az ellenségképek szerinti gondolkozásból eredő irracionális félelmekkel, a szorongással és a környezetünkkel szemben táplált csendes nehezteléssekkel átitatott, (megzavarodott) imaginációnkkal - az élet és a lét alapvető tényeiről alkotott materialista tévképzeteinkkel. Nagyszerű példát és helyes igazodási lehetőséget biztosít e kérdésben számunkra, magyar anyanyelvű személyek számára a pszichikai méregre vonatkozó: a „mérges vagyok”, „mérgelődők” szavaink, és a „ne mérgelődj” figyelemfelhívó kifejezésünk.
 
A magyar nyelv itt is bebizonyítja metafizikai jellegét, analogikus kapcsolatok azonnali létrehozására alkalmas zsenialitását. Hiszen valahonnan, a kialakulása időszakából, az idő mélyéből és az emberiség történelmének a méhéből tudja, hogy az az ember aki mérgelődik, először lemérgezi, megmérgezi egyes szerveit, majd, ha huzamosan és intenzíven gyakorolja a belső lelki és szellemi mérgelődést (a mentális haragvást), akkor az egész szervezetét. Amikor „finoman”, mentálisan (gondolatban) és spirituálisan (képzeletben) haragszunk huzamosan, és támadunk valamit, vagy valakit anélkül hogy észrevennénk ezt, a szervezetünk olyan hormonokat és más anyagokat (vegyületeket - szubsztanciákat) termel, amelyek mérgezik, illetve megtámadják azokat a szerveinket, amelyek analogikus kapcsolatban állnak  azokkal a teremtési őserőkkel, amelyeknek a számunkra kellemetlennek. Elhárítandónak érzékelt, gondolt és/vagy képzelt megjelenési formáival tudatosan, vagy öntudatlanul nem értünk egyet, és el szeretnénk hárítani az életükből, a környezetünkből, vagy az egész sorsunkból.
 
A személy belső lelki-szellemi és spirituális folyamataitól függetlenül ránk ható, un. természettudományos, külső (objektív) tényezőkre alapozott világkép teljesen hamis és katasztrofálisan félrevezető! Valójában nem azért, illetve nem csak azért hűlünk meg mert hideg helyen tartózkodunk sokáig, hanem azért, mert mielőtt a hideg környezetbe kerültünk volna, két három nappal korábban huzamosan támadtuk gondolatban és képzeletben, de talán érzelmileg is a sorsunk bizonyos elemeit, életünk bizonyos körülményeit, a környezetünkben élő személyeket (családtagot, munkatársat, főnököt, alárendeltet, szeretőt, barátot stb.).

Ezért az általuk beidézett, illetve fenntartott élethelyzet miatt, körülmény, vagy szellemi-lelki körülmény miatt nem lehetünk boldogok.
 
E huzamos mérgelődés közben a szervezetünk letermelte azokat a szervezetünk, illetve egyes szerveink számára méregnek számító hormonokat, vagy más anyagokat, amelyek hatására az illető szerveink legyengültek és a hideg környezet, vagy a vírusokkal, baktériumokkal fertőzött levegő, víz, vagy táplálék már csak azokat a külső elemeket szolgáltatja, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a belülről megalapozott betegségünk - fizikai elgyengülésünk létrejöjjön. Hát így mérgezzük és juttatjuk betegágyba és körházba magunkat, amikor mérgelődünk. És a magyar nyelvünk tudja ezt, csak éppen jobban oda kellene figyelnünk...
 
Persze mindaz, amit az egészség szavunk kapcsán a fentiekben leírtam, csak a felnőtt ember esetében érvényes. Annak a racionális magyarázata, hogy a gyermekek és az állatok, hogyan válnak a felnőtt szülők és gazdák zavart imaginációjának az áldozataként betegekké, nem célja e tanulmánynak, de magírtam a betegségek létrejöttét és igazi (szellemi-spuirituális okait) leíró tanulmányomban.
 
Ugyanúgy fontos lenne a részletekig menően kifejteni azt is, hogy az „én számomra” kifejezésünk igazából mit is jelent, de ez olyan összetett metafizikai magyarázatot, azaz aritmológiai értelmezést  igényel, hogy nem lehet egy nyelvészeti vizsgálódás keretein belül kifejteni. Fontos az, hogy semmi esetre sem mennyiségi (gazdasági koncepció szerinti), vagy méret (derék és mellbőség, magasság) szerinti „számontartásról” van szó a kifejezés jelentésében, ahogy a pragmatikus logikába beszorított eszünkkel azt vélnénk.
 
A számok grafikus jelei, szimbólumai olyan teremtési állapotokat, létmozzanatokat és létezési szinteket jelölnek meg, amelyekhez pontosan úgy és olyanképpen kötődünk személyesen és csoportosan is, ahogy például az asztrológiai meghatározottságaink által kötődünk bizonyos lételvekhez, kozmikus erőforrásokhoz. És ugyanúgy, ezeknek a kozmikus őselveknek, őserőknek mi vagyunk teljes személyi felépítettségünkben a tudatos és harmonikus, vagy öntudatlan  és így menthetetlenül diszharmonikus  megtestesítői és képviselői: Kos, Bika, Ikrek stb. Ezek a létezési erőterek a testi-lelki-szellemi élményeinkben, önkéntelen késztetéseinkben, tudatos szándékainkban, nyers „ösztöniségünkben”, különböző képességeinkben, tehetségeinkben és fizikai erőnlétünkben jutnak kifejeződésre az alaptermészetünk és a szellemi meghatározottságaink által.
 
Ezért, ezekhez a személyi alaptermészetünket is meghatározó őseredeti létmozzanatokhoz és létminőségekhez való viszonyaink jutnak kifejezésre a vágyaink, érzéseink és gondolataink által is, vagyis a finom hullámzással változó személyi tudatunk és természetünk által. Az általunk (is) megtestesülő ősideák viszont a megnyilvánult létezésnek az Abszolútumhoz, tehát az Egységes Egyhez (a számok által is megjelenített) viszonyított különböző létállapotoknak (fokozatoknak) felelnek meg. És ugyancsak ezek a különböző létezési nívón tömörülő ősideák, amelyekkel állandó kapcsolatban vagyunk a tudattalan szellemi kapcsolatainkon (a spirituális testeinken) keresztül, sajátos (egyéni, individuális) színezetű vágyak, ambíciók, akaratok, gondolatok és képzetek formájában hatják át az életképzeletünket újra és újra (a finoman változó személyi öntudatunkkal összhangban) egész életünk során.
 
Tartalmazhatnak-e tehát személyes információkat számunkra bizonyos számok? Miért mondjuk azt, hogy számunkra, vagy számomra ez a dolog ezt és ezt jelenti? Mit jelenthet tehát SZÁMOMRA a szám? Egy bizonyos határozott szám? Létezik nekem, az én individualitásomra vonatkozó, meghatározott, lényegi szám, ami az én számom? Ha igen, mi az én lényegi számom és az én számomra hogyan hat egy másik embernek a lényegi száma, hogyan fér azzal össze? Azaz, hogyan kerülhet valakinek a lassan és finoman módosuló, de a jelenben bizonyos mértékben meghatározott szellemi-lelki állapotát jelentő száma az én jelenbeli szellemi-lelki állapotomat jelző számmal összhangba (vagy diszharmonikus viszonyba, konfliktusba)? Kiolvasható-e a számomból az, hogy miként kerülhetek kommunikációba, barátságba, vagy bármiféle viszonyba egy személlyel, egy jelenséggel? Kaphatok információt a kapcsolataim szellemi minőségére vonatkozóan úgy, hogy önkéntelenül, vagy tudatosan az én számommal összehasonlítom, attól megkülönböztetem és a számok értéke alapján viszonyt állítok fel adott személyek száma és az én számom között? - Tessék megfogózni: a matematika szellemi őse, az aritmológia (amit ma tévesen számmisztikának neveznek, illetve amit összetévesztenek azzal az irracionális számértelmezéssel, amit a metafizikailag kevésbé tájékozott személyek számmisztikaként kezelnek) a fenti kérdésekre igennel válaszol! Ismételten csodálkozhatunk és beláthatjuk, hogy a magyar nyelv mennyire telítve van az egységes ősi metafizikai létben való gondolkozásra visszautaló kifejezésekkel. De mi, a materialista pragmatizmussal, vagyis a GYORSAN-SOKAT gazdasági és versengési szemlélettel járó életmodellek, életnyerési koncepciók hatására, egyre kevésbé vagyunk képesek anyanyelvünk belső erejére, spirituális tartalmaira figyelni. Nem tudjuk lehallgatni anyanyelvünket, nem tudunk ősi rációnkra figyelni. Ezért például:
 
1. Nem tudjuk (fel sem fogjuk) és nem is érdekel már, hogy mit is jelent igazából az, hogy VISSZAÉLNI. Hogy mit jelent „vissza-élni” (visszafelé élni!) valakinek a bizalmával, a jóindulatával, az idejével, vagy éppenséggel saját képességeinkkel, saját tehetségünkkel? Amennyiben én visszaélek valakinek a jóindulatával, a bizalmával, hiába tagadom azt le önmagam előtt, és hiába akarom félrevezetni magamat azzal, hogy „a cél szentesíti az eszközt”, mert a lelkiismeretem rongálódik, vagyis korrumpálódik ezáltal, és én akarva-akaratlanul visszafelé fejlődök spirituálisan, „vissza-élek”: visszafelé - fordított irányba - haladok szellemi fejlődésem útján. Ugyanez történik akkor is, ha saját képességeimen, tehetségeimen élősködök. Ha nem vagyok hajlandó az élet más  számomra nehezebb  területein is feladatokat felvállalni és folyton csak a tehetségeimen, a különleges képességeimen lovagolok, mintegy kizsákmányolva belső életerőmet e képességeimen keresztül, származhatnak ebből akármilyen nagy sikereim, akkor is csak „vissza-éltem”.
 
A „vissza-élni” kifejezés tehát azt jelenti, hogy sorszerűen beterhelődni, szellemi zavartságba kerülni. Szellemi világosságunkat és szeretetképességünket megrontó, ravaszkodó, rejtőzködő és figyelemelterelő stratégiázások folyamatos kieszelésének a csavaros és zavaros útján a sorsom kibontásával ellentétes irányba haladni. A folytonos magyarázkodások és önigazolási állapotok degradáló útvesztőiben erőt veszteni és szellemileg értéktelenné válni.
 
2. A visszaéléshez kapcsolódik, hogy ma már nem tudjuk, hogy mit is rejt valójában „ROSSZUL JÁRNI”. A spirituális önvalónktól, az Egyetemes Lét Centrumától, azaz saját szellemi tengelyünktől távol járva az életutunkon sebesülést, törést, vagy más „véletlen” balesetnek tűnő, figyelmeztető, de szokatlanul erős visszajelzést elszenvedni. Ugyanis az eredeti és logikus jelentése ennek a kifejezésünknek az, hogy balesetet, kárt, sebesülést, szenved. Tehát SZERENCSÉTLENÜL-JÁR az az ember, aki nem a saját életútját járja, aki eltávolodik saját szellemi tengelyétől, megtagadja igazi önvalóját és lelkiismerete ellenére, belső sugallatai, megérzései, „hivatása” (hívottsága) ellenére olyan célok elérésére törekszik, amelyek idegenek az ő igazi szellemi struktúrájától, az egyedi lelkivilágától, kiegyenlítődési programjától.
 
Magyarul tehát olyan ember jár rosszul, aki elfojtja a lelkiismerete sugallatát, a szellem hívását és nem ott jár és nem úgy jár el az élete dolgaiban, ahol és ahogy neki valójában járni,  haladni  kellene. Ez az ember vétkezik, mert folytonosan elvéti, vagy valamikor elvétette az élete igazi célját és így és ezért eltévesztve, elhibázva azt, ami az ő számára a legfontosabb  vétett, azaz vétkezett. És ha azután is mind csak rosszul jár, azaz különböző baleseteket szenved, vagy más szenvedéssel járó eseményben részesül, az mindig intő jel, tehát figyelmeztetés kellene legyen számára, hogy az élete legfőbb célja felé vezető iránytól tovább távolodik. Tehát rossz úton jár és így vétkezik, mert elvéti az élete fő célját.

Persze, ma már senki sem képes belátni, hogy ő nem ártatlanul él lelki és fizikai görcsök között, és azért véti el a célt és azért jár rosszul, mert életképzeletében és ezáltal szellemében (moralitásában) erősen tévelyeg. De azt végképp nem lehet senkitől elvárni, hogy a természettudományos gondolkozásával, vagy a „pragmatikusan igazságos” Isten képzetével értse meg, hogy egy „ártatlan” újszülött azért jön sántán a világra, mert az édesanyja öntudatlanul és „ártatlanul”, de spirituális képzelete szintjén igen rosszul járt az élete útján.

A magyar nyelvet az egyetemes törvények szerint kialakult, azok lényegi szellemét tükröző „ősemberi” nyelvből egy történelmileg és éghajlatilag adott, sajátos viszonyrendszerbe „kiszármaztató” és az idők folyamán folytonosan „újraszülő” elődeink még egységlátó személyek voltak és nem humanista, vallásos, vagy természettudományos koncepciók szerint élő nyelvalkotók!
 
3. A „szülés” szóról jut eszembe, hogy nem vesszük már észre (amellett, hogy nem vesszük észre azt, hogy mit jelent az „észrevenni” kifejezésünk), hogy mit is jelent tulajdonképpen az oly sokat használt „szülő” kifejezésünk. Illetve nem vesszük észre azt, hogy annak ellenére, hogy biológiailag csak az anya szüli meg a gyermeket, mégis mindkét „felet” szülőnek nevezi a magyar nyelv. Vajon miért? Azért, mert valamikor szellemi szempontból az apa is megszülte a gyermeket, nem csak az anya. Ez azt jelenti, hogy már fogantatása pillanatától, sőt már azt megelőzően a férfi nem csak anyagilag, hanem elsősorban szellemileg érezte felelősnek, áldottnak és boldognak magát az új szellemi lény földi megjelenéséért, akinek lehetőséget adott az életbe érkezésre.
 
4. És hogy a számokhoz visszatérjek, nem értjük már igazán, hogy mit jelent „félni” (fél embernek lenni) és SZÁMKIVETETTNEK lenni, ahogy fent leírtam, a spirituális eredetemnek és az ennek megfelelő szellemi-lelki állapotomat tükröző számomból kivetve, tehát saját sorsomból kifordítva, önmagamtól, életem céljától és létem értelmétől elzárva, jeltelenül, idegenen, zavarosan és tévelyegve, fölöslegesen élni. Szélsőséges esetekben, az ilyen, tudatosan (dacból, lázadásból) vállalt, vagy látszólag ártatlanul, a külső körülmények összhatásaként elszenvedett élethelyzet és az ennek megfelelő helyzettudat következménye könnyen lehet a személyiségtudat részleges megzavarodása, vagy teljes felbomlása, a spirituális gyökerétől leszakadt és a földi bázisától megfosztott személy jeltelen (számtalan) felmorzsolódása és szétszóródása a teremtett létezésben.
 
Fogadjuk el, hogy létezhet egy, az általunk megszokott és jól begyakorolt gondolkozási modellt meghaladó, a lineáris algoritmusok logikája szerint „nevelt” rációnkat meghaladó, (de nem irracionális!) logika az egész létezésben. Hogy létezik egy, a klasszikus természettudományos kutatások eredményeire alapozó életszemléletet és logikát meghaladó egyetemes racionalitás (ana-logos) mind a fizikai természetben, mind a természeten túli világmindenségben. Ezt a magasrendű egyetemes logikát igenis képesek visszatükrözni az eredeti (ősi) jelentéstartalmuktól még meg nem fosztott ősi szavaink, kifejezéseink! El kell fogadnunk, hogy létezik valahol az emberiség archaikus múltjában elfödve egy, a mai szavak értelmét meghaladó, egységes ősi nyelvrendszer (filo-logos) amit a természettudományos gondolkodás és a mindennapi gyakorlatiasság eltemetett.
 
A számok minőségi értékére utalnak vissza az első, második, harmadik stb. kifejezéseink is. A szám sokáig tartotta az egyetemes érvényű jelértékét, értelmét, miközben a nyelvi közléshez alkalmazkodó glifák szavakká, szótövekké, szótagokká, majd különböző absztrakt fogalmak alkotására alkalmas betűkké „szegényesedtek”. A székely rovásírás első négy jele kimondottan emlékeztet a római számok jeleire. Eredeti számértékét nagyjából az ősi nyelvekből kialakult modern nemzeti nyelvek betűrendszere is megőrizte.
 
Az „én számom” kifejezés metafizikai vizsgálata el kellene vezessen az Egy, az Isten és az Én szimbolikus (symbolos: egységet adó kép) azonosságának, illetve analogikus kapcsolatának a kifejtéséhez, de mivel nem vagyok nyelvész, nem tudom hogy mi lehetett ezeknek a magyar kifejezéseknek a metafizikai kapcsolatára utaló közös szótöve.
 
A „félelem” kifejezésünk viszont egyértelműen (és „kétségtelenül”!) a második szám, illetve a kettő különböző változataira utal - nem véletlenül. A kettő jelentéséhez kapcsolódik az első fél, illetve az első tört jelentése is, mivel a kettő, két egyenlő félre töri az egyet, ahogy a fél-elem az egyes személyt. Innen ered tehát a „kétség-beesés” és a megtört (tört: nem egy, nem egész. A megtört ember szellemében egészségtelen és testében is egészségtelenné válik.) fogalmak és innen a magyar nyelv „fél-elem” kifejezése is. Ugyanis az az ember fél, aki csak félnek tudja és hiszi magát, aki nem képes az egységes lét átélésére, aki nem tudja visszakapcsolni (religio) önmagát az egységes egészbe, vagyis nem képes léttudatával beépülni az egységes egyetemes (természeti, lelki és szellemi) létezésbe. Nem tud visszatérni és normálisan viszonyulni az Egyhez, az Isteni Egységhez. A mindennapi életben is csak a féltudatú, a csak női tudattal, vagy csak férfi tudattal rendelkező emberek félnek állandóan, mindentől és mindenkitől. Az „egész-ségesek”, vagyis az egyetemes egységtudatban élő, a női (passzív, szerető, egybekapcsoló) és a férfi (aktív, átvilágító, felfedező, értelmező) állapotokat egyaránt és folyamatosan átélni képes személyek nem félnek, mert ők, az egységet saját személyükön belül folyamatosan megvalósítani (megélni) képes személyek nem fél emberek.
 
A félelemben élő ember az, aki megtörhető, mert már korábban megtörten élt a szellemében, aminek következtében egészségtelen lelki és fizikai állapotba kerül. Íme, nem csak metafizikai állítás, hanem az anyanyelvünk őslogikája is azt sugallja, hogy senki sem szenved ártatlanul. De tudatlanságában többet szenved mint amennyit valójában kellene, és nagyon sokszor fölöslegesen.
 
Ez a hasznosítható ősi szellemi értelem, amit civilizált gőgünkben és tudományoskodó szűklátókörűségünkben eldobtunk magunktól, mind benne van a magyar nyelvben, és mi nem akarunk végre tudomást szerezni nyelvünknek erről a „nagykorú” érteleméről. Ennek az eredménye az, hogy tudathasadásos állapotban élünk, amely állapotban egyet sugall számunkra a nyelvünkben, illetve a szavaink jelentésében élő és az egyetemes létezés örök törvényeivel szoros kapcsolatban álló magyar szellem, és egészen mást követel a gazdasági-technikai civilizáció krízist krízisre halmozó, a krízisekből mindig csak a sürgős és a „távlattalan” gyakorlati kiutakat kereső, szellemidegen értéktudat.
 
Nagykorúságunk kérdése, mire használjuk, milyen hatalom szolgálatába állítjuk ezt a bölcsek kövét magában rejtő, a csillagok mozgásával összhangban álló anyanyelvünket. Mikor kezdjük meg végre metafizikailag lehallgatni az anyanyelvünk politikai, gazdasági és vallásos izgalmakon túlmutató, a lényeges létkérdésekre is választ adni képes, egyéni tudatunkat közvetlenül az egyetemes létezéshez kapcsoló szellemi igazságait?

Szerző: Kozma Szilárd
www.kozmaszilard.hu
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk
Asztrológia