Menu Content/Inhalt
Főmenü > Életvitel, önismeret > Az élet legbonyolultabb kérdései
Az élet legbonyolultabb kérdései
ImageAz életben mindannyiunk különböző célokkal rendelkezik, viszont többé-kevésbé mindenki számára elkerülhetetlen a társas – közösségi létezés is, amelynek során kapcsolatba kerülünk embertársainkkal. Életünk ezen területe is számos konfliktusforrást hordoz magában. Nagyon hosszú ideje figyelem az emberi társas kapcsolatokat, és azt vettem észre, hogy ha az a célunk, hogy minél boldogabbak legyenek ezen kapcsolataink, akkor a következőket a legjobb szem előtt tartani: Az életben ki kell egyezni azzal, hogy mindenki egyén, és mindenki mindent másképp lát. Az a ritka kivétel, ha nem. Ez a ritka kivétel a barátság, amikor két ember annyira közös hullámhosszra tud kerülni, hogy őszintén megértik egymást, maximális elfogadással: érdek nélkül.

Talán a legnagyobb tévedés az életben az, ha másokat szeretnénk rávenni arra, hogy ők is ugyanúgy gondolkodjanak, mint mi. Tanításból, okításból, fegyelmezési célból, uralkodási vágyból, esetleg segítségnyújtási vágy által vezérelve szeretnék a másikat gyengéden vagy erőszakosan, szavakkal vagy tettekkel arra terelni, hogy tegye azt, vagy gondolkodjon úgy, hogy mi. Mert az a helyes. De mivel mindenki egy egyén, ezért mindenki számára más a helyes. Ez az, ami hihetetlennek tűnik mindenki számára, és ezért próbálnak az emberek mást „megtéríteni” a saját nézőpontjaiknak.

Ennyire nehéz lenne mások fejével gondolkozni? Hiszen mások nem azért vannak, hogy meggyőzzük őket: így kell élni, ahogy én. Mert az a helyes. A legfontosabb lenne belátni, hogy mindenkinek más a helyes. Mindenki másképp látja jónak. Ezeket a gondolatokat is lehet, hogy csak én értem meg teljesen, más nem. Más szerint lehet, hogy értelmetlen, megint más szerint, lehet, hogy a legnagyobb szavak.

Régen azt gondoltam, hogy egoista gondolat az „én”-t előtérbe helyezni, és büszkének lenni arra, hogy megvan a saját véleményem. Valamint előfordult, hogy megpróbáltam a véleményemet ráerőltetni másra, és néha nem tudtam elképzelni, hogy más hogyan gondolkozhat valamiről teljesen másképpen, ami számomra „teljesen” egyértelmű volt (persze máshogy). Ma már másképp gondolom: maximálisan egyetértek azzal, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy legyen saját szabad véleménye, és tegye azt, amit szeretne. Addig, amíg azzal nem bánt másokat. Ez helyes (szerintem). Lehet ez, egy olyan kicsi apróság is, hogy direkt ne szemeteld össze a vonatot vagy a buszt, mert utánad más fog ugyanott utazni. Mert ha szemetelsz, és ott hagyod, akkor az zavarni fog másokat. Egy másik példa, hogy ne gyűrd össze a könyvesboltban a könyvet, amit csak megnézegettél, de nem veszel meg, mert valószínű, hogy más szeretné majd megvenni. Ezek mind apróságok, de ha ezeket nem tartjuk be, bizony ezekkel is, - ha kárt nem is - de rossz közérzetet mindenképpen okozunk embertársainknak. Az a nem helyes (sajnos ismét az egóm kategóriákat állít - mert mindent csak duális fekete-fehér párban tud látni), ha valaki vagy rá akarja erőltetni a véleményét valakire, vagy a sajátját nyomja el mások kedvéért.

Nyugat-Európában, ahol hosszú hagyománya van a demokráciának, a következőket figyeltem meg a külföldön (Finnország, Hollandia) eltöltött hónapok alatt, amely jellemző az emberek többségének életvitelére: „Gondolhatsz és tehetsz bármit szabadon, amíg azzal nem ártasz másoknak.” Gondolom itt nem csak a bűncselekményekre gondolnak, hanem minden apróságra amivel zavarhatjuk vagy akadályozhatjuk embertársaink kellemes életét, komfortérzetét. Pl.: ne szemetelj, vidd vissza a helyére a bevásárlókocsit, ne parkolj mások kapuja elé, a bicikliseket mindig engedd el, stb. Továbbá mindenkinek joga van a szabad véleményhez, és mindenféle személyes - önkifejezési szabadsághoz.

Furcsán hangzik, hogy „joga van”. Fontos lenne, hogy ezek a jogok gyakorlatban is érvényesüljenek, ne csak elméletben. Úgy láttam, hogy nyugaton a társadalmakban létezik sok kis íratlan szabály, és az emberek viselkedése is jelzi, hogy így van. Működnek a társadalom összetartó erejét képező kis mikroközösségek. Például még azért is képesek rád szólni, hogy a bicikliddel esetleg nem a megfelelő bicikliúton mész. Valamint minden egyes kis apróságon érezhető az, hogy figyelnek egymásra az emberek, viszont az egyén különbözőségét maximálisan tolerálják: mindegy, hogy milyen ruhában van az ember, nem számít, hogy mennyire új a biciklid, milyen vallású vagy, mennyire vagy liberális, és így tovább: kevesebb hangsúlyt kapnak a külsőségek.

Az is általánosan igaz, hogy mindenhol és minden körülmények között szükség van, illetve szükség lenne az ember valódi belső szabadságának megteremtésére. Nyugaton én a valódi belső szabadságot tapasztaltam meg. Lehet, hogy ez már az én belső szabadságom, és ezt vetítem ki kívülre, de attól még itt találtam rá. Viszont lehet, hogy ez az utazás kellett hozzá, hogy eljussak erre a pontra. A valódi belső szabadság megteremtéséhez mindenképpen szükség van önmagunk, illetve a belsőnk felé forduláshoz, önmagunk megismeréséhez, ami csak úgy lehetséges, ha nem a külvilág mércéjét tesszük a magunk mércéjévé, hanem önmagunkat. Akkor leszünk igazán szabadok, ha tudjuk, hogy mire van szükségünk. Ezt viszont csak akkor tapasztaljuk meg, ha figyelünk magunkra és a szükségleteinkre és megtanuljuk azokat egészségesen megvalósítani.

Ha viszont nem a belső szabadságunkból cselekszünk, akkor általában egy külső elvárásnak akarunk megfelelni, ami valójában nem a belső igényünket tükrözi, és nem tesz minket elégedetté, viszont valamiért úgy érezzük erre az „alkalmazkodásra” van szükség. A véleményünk kifejezésének két torzult módja lehetséges, amik a következők: az első ezek közül a saját véleményed elnyomása mások kedvéért, a túlzott alkalmazkodás. Ez egyéniséged elvesztését jelenti a társadalomban, cserébe azért, hogy egy kisebb vagy nagyobb közösség befogadjon. A második torzult forma pedig, véleményed ráerőltetését jelenti másokra, miszerint, te élsz jól, te gondolod jól, ők meg rosszul élnek, rosszul gondolják…stb. Viszont el kell gondolkodni a következőn: ami neked jó, az nem biztos, hogy jó másoknak is. Csak a te szemszögedből tűnik jónak. Az egyetlen, amivel segíthetsz, az az, ha elmondod a véleményed, ha kérdezik, mert lehet, hogy másoknak ez segít, de az is lehet, hogy nem. Ezért kell meghagyni mindenkit a saját választásában.

A világon minden vita általában abból adódik, hogy mindenki mindent másképp lát. Néhány kivételtől eltekintve. Miért látnának és cselekednének mások rosszul? Nem, nekik, valószínű az a jó, ahogy ők cselekednek. Ezért még nem rosszak, viszont ne próbálják ráerőltetni ők sem a véleményüket másra. Most kezdek rájönni, hogy a dolog teljességéhez még egy nézőpont hozzátartozik: én azt írtam, hogy nem helyes a véleményemet másokra ráerőltetni, és ha valaki ezt teszi, akkor az szerintem nem helyes. De az ő szemszögéből viszont lehet, hogy jó, mert neki, illetve szerinte a ráerőltetés a helyes.

Konklúzióként tehát azt tudnám mondani, hogy az a legjobb, ha mindenkit meghagynak a saját szabadságában. Az még sose vezetett jóra, ha valaki győzködni próbált valakit valamiről. Mindenkinek magának kell éreznie, hogy neki mi a helyes, és mi a jó. Ezért felesleges ítélkezni is: neki ez a jó, nekem az. Attól még ő nem rossz, hogy másképp gondolja, csak ő olyan, ami lehet, hogy engem bánt. De egy másik embert sohasem fogok tudni megváltoztatni, csak magamat!

A saját hozzáállásom az egyetlen, ami a kezemben van, és amin változtathatok. És innen származik az, hogyha magam változom, és belül megváltoztam, akkor a változásom, ami ebben az esetben: VALÓDI, hatni fog a világra is, és egy kicsit az is változni fog. Vagy valamelyik embertársam benne, ami például lehet teljesen véletlenszerű is. Mert a valódi, belső változás hatására megváltozol belül is, és ezért mást vetítesz ki a külvilágra, és ezért más visszajelzések is fognak visszaérkezni hozzád. Így hatsz a világra. Viszont lehet, hogy eme változásodra nem az, és nem úgy reagál, ahogy azt előre elképzelted, viszont ehhez kell a belső rugalmasság, hogy bármilyen változás áll be, ennek te örülni tudj.

Ezért tényleg működik a „kérd és megadatik”, de még egyszer hangsúlyozom, hogy nem biztos, hogy úgy, ahogyan az ember elképzeli. Ehhez kell a rugalmasság, hogyha másmilyen „megadatikkal” találod magad szembe, akkor tudj annak is örülni. De az, már megint csak rajtad múlik. Választhatsz, hogy örülsz annak, amit ad az élet vagy nem. És ebben vagy szabad! A választásodban! Mert mindig választhatsz.

Némely veled megtörténő hatást megválaszthatsz, némelyet nem. Azt viszont mindig szabadon, csakis te választod meg, hogy hogyan reagálsz ezekre a hatásokra. Mindig szabadon választhatsz. Viszont igaz az is, hogy mindig annyira vagy szabad, amennyire belül szabadnak érzed magad. Teremtsd hát meg belső szabadságod, amely legkönnyebben az önismerettel lehetséges.

A legjobban úgy ismerhetjük meg magunkat, ha figyelmünket nem a külvilág elismerésére irányítjuk, hanem arra, hogy észrevegyük, vajon belül boldogok vagyunk-e. Figyeljünk befelé, saját magunkra. Figyeljük a jelzéseinket. Figyeljünk a belső hangra, és akkor előbb utóbb elkezd körvonalazódni, hogy mi az, ami valóban hozzánk tartozik, és mi az, ami nem. A külvilág mércéjét sohasem szabad a magunk mércéjévé tenni, mert az mindig változik, és ez újra és újra össze fog zavarni bennünket, ezért az egyetlen megoldás a bennünk rejlő belső mértéket felfedezni. Viszont ehhez nagyon erős kitartás kell, mert ez egy nagyon hosszú folyamat tele hullámvölgyekkel, de mindenképpen megéri a fáradozást. Egy kis lépéssel, apránként mindig előrébb juthatunk.

Figyeld, hogy neked mi a jó, s próbáld meg minél jobban figyelmen kívül hagyni a külvilág befolyását eme tanulási folyamat során. Igyekezz kisebb súlyt fektetni mások véleményére, és e helyett próbáld azt meghallani, hogy mit sugall a belső hangod. Mert „ő” a valódit, a számodra valóban helyeset sugallja a számodra. Viszont eme hang „meghallását” gyakorolni kell, mert folyamatosan olyan nagy külső „zajt” csapunk magunk körül, (zajos városban élünk, nézzük a tv-t, zenét hallgatunk, beszélünk) mellyel próbáljuk elnyomni ezt a belső hangot.

Ha veszed a bátorságot, hogy csöndet teremts, és ebben a csöndben megkeresd azt az először csak vékonyka hangon szóló „bensődet”, akkor sok-sok kitartással és gyakorlással megtalálod valódi belső mércédet, ami saját belső örömöd forrása is. Ahhoz, hogy ezt elérd, először is merd megtenni, ami jól esik. Ez nem egoista cselekedet, mert ha megteszed, amire vágysz, és a szerint élsz, akkor hosszú távon ezzel a megtalált belső tartalommal együtt eljön számodra a boldogabb és kiegyensúlyozottabb élet is, amelynek öröméből fogsz tudni adni másoknak is. A szeretteid ekkor valóban kaphatnak tőled energiát, mert valóban lesz mit adnod. Ellenkező esetben nem, mert előbb utóbb ki fognak merülni a forrásaid, ha azok kizárólag külső források (külső sikerélmény adta források.) Bár az egész nagyon bonyolult, mert a külső sikerek is adhatnak erőt, de a belső erőddel, tudatoddal befolyásolhatod az életed alakulását, hogy milyen sikerekben részesülj az élettől.

Mindig gondolj erre: Ha szeretnél valamivé válni, akkor leszel az, amikor elhiszed, hogy már az vagy!

Szerző: Jáki Szilvia
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk
Asztrológia