Menu Content/Inhalt
Az iszlám szervezetek Nyugaton
ImageOlyan időszakot él a világ, ahol valamennyi tudományág robbanásszerűen fejlődik, gyarapítva az emberiség tudását. Ma már nap, mint nap hallunk új felfedezésekről és egyre többet tudunk meg a különböző világokról. Nem csak az egyes szakemberek ismereteit érintette a fejlődés, hanem az átlagemberek általános tudása is nagymértékben nőtt.

Igen ám, de az ember a világegyetem felfedezésének útján indulva a tudásnak egyik, és bizonyos szempontokból talán a legfontosabb részét hagyta háta mögött, az pedig nem más, mint az embertársairól való tudás, illetve ismeret. Ezzel óriási egyenlőtlenség alakult ki az ember kétféle tudása között.

Így például, ha az általában széles körű tudományos ismeretekkel rendelkező európai embert megkérdezzük arról, hogy mit tud - az egyébként csak feltételezett - földönkívüli lényekről, akkor valószínűleg mennyiségében és pontosságában ámulatba ejtő, lenyűgöző választ fogunk hallani.

De ha ugyanezt az embert kifaggatnánk arról, hogy mit tud az iszlámról és a világ lakosságának hatod részét alkotó muszlimokról, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy szerény, bizonytalan vagy valótlan információkkal fog szolgálni válaszul.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen az iszlám és követői szerepeltek példánkban. A válasz erre az, hogy gyakran és jobban tapasztaljuk a nyugatiak hiányos vagy téves ismereteit az iszlámról. Másrészt szilárd meggyőződésünk, hogy nincs olyan eszme vagy vallás, amelynek a képe annyi hamisításon és torzításon ment volna keresztül, mint az iszlám és követőinek (muszlimok) a képe.

Az iszlám a legtöbb nyugati ember számára hosszú századokon át ismeretlen, rejtélyes világ maradt. Olyan torzkép alakult ki róla, ami bizony messze elkerülte az igazságot.

Amennyire fontosnak tartjuk a Vatikán a '60-as években bekövetkezett elismerését, és előrelépést látunk benne az iszlám és a kereszténység közötti együttműködés útján, nem találjuk a logikus okát annak, hogy ilyen későn és ennyire nehezen jött rá erre az igazságra az egész nyugaton egyébként legnagyobb vallási ismeretekkel rendelkező egyház.

Az átlag nyugati emberek viszont - részben talán - elnézhető a téves véleménye az iszlámról. Másrészt azonban ő is felelős, ugyanis a legtöbb európai ember érdeklődési körében a hit és a vallás iránti érdeklődés szorult az utolsó helyre, ha egyáltalán szerepel a listán.

De ennek ellenére nem teljes a felelőssége, mert a felelősség egy része magának a muszlim közösségnek a vállára hárul, hiszen a muszlimok koránt sem tettek eleget - a hitük szerint fontos vallási követelménynek tartott - hit megismertetésének. A felelősségnek még egy részétől mentesíti a nyugatiakat az a körülmény, hogy még a közelmúltban is a földrajzi távolság, és a kommunikációs rendszerek fejletlensége miatt olyan gyér ismeretszerzési források álltak az átlagemberek rendelkezésére, amelyek nem tették lehetővé reális és valós kép kialakítását egy távol eső nép vallásáról és kultúrájáról. Így az átlagemberek rá voltak kényszerítve arra, hogy az ekkor rendelkezésükre álló forrásokból fogadják el az információkat, hitelességüktől függetlenül.
 
Ebben nagy szerepet játszottak a hatalomban levők, akik bizonyos politikai, gazdasági és más érdekeket kitűzve célul a - közvélemény alakítására kiválóan alkalmas és a hatalmuk alatt álló - médiát felhasználva terelték a közvéleményt arra, amerre az érdekeik diktálták.

Mostanra azonban a közlekedési és kommunikációs eszközök fejlődése miatt immár "kis faluvá" vált világban, képtelen egy nép vagy állam elkülönülten élni, nem véve tudomást a többi népről vagy államról, hiszen különböző érdekterületek szétválaszthatatlanul fonódtak össze, olyannyira, ahogy lehetetlenné vált egy nép virágzása a többi nép érdekeinek figyelmen kívül hagyásával és konfliktusok nélkül.
 
Mi muszlimok egy jobb jövő felé haladva hiszünk abban, hogy az emberiség egy hajón utazik a jövő tengerében, és hogy mi lesz a sorsa ennek a hajónak, az minden népet egyformán érint.

Hiszünk abban, hogy a jobb jövő építésére törekvő erőfeszítések mind hiábavalóak a különböző népek, eszméi és vallások közötti együttműködés és párbeszéd nélkül.
 
Hiszünk abban, hogy nem adódott meg a lehetőség az európaiaknak arra, hogy hiteles és megbízható információk birtokában ítéljék meg az iszlám tanításait és erkölcsi rendszerét.
 
Ez késztetett minket arra, hogy ebben a számban "Az iszlám szervezetek Nyugaton" című témát dolgozzuk fel, melyhez kérjük az Isten segítségét és útbaigazítását.
 
Magyarországi Muszlimok Egyháza
1116 Budapest, Sáfrány utca 43.
Mobil: +36 20 204 5852
Tel.: +36 1 208 4040
www.iszlamegyhaz.net
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk