Menu Content/Inhalt
Főmenü > Szellemi áramlatok > Adamus tanításai > Kérdések-válaszok a reinkarnációról
Kérdések-válaszok a reinkarnációról
ImageSok félreértés van bennetek - amint látjuk - azokban a kérdéskörökben is, amit a lélekvándorlással és a reinkarnációval kapcsolatban gondoltok. Most pár kérdés erejéig megpróbáljuk eloszlatni a zavart a fejetekben, és megmutatni, hogyan is vannak ezek a dolgok valójában, pontosabban hogyan látom én ezt a kérdést, mit tapasztaltam ez ügyben.
 
Adamus! Sok vallás azt tanítja, hogy a reinkarnáció alapja a karma, azaz az egyik létidőben cselekedett dolgok következményei sokszor egy következő létidőben nyilvánulnak meg. Ti tagadjátok a karmát. Most akkor mi a helyzet ezzel, a te álláspontod alapján?
 
Drágám, én nem a karma tényét tagadom, inkább egy teljesen más megvilágításba szeretném ezt a témát helyezni, mert ez is egyike azoknak az, úgymond, ijesztgetéseknek, amikkel sakkban lehet tartani az embereket. A karma nem jelent mást, kedvesem, mint azt, mint amikor te elmész egy barátodhoz, aki meghív téged vacsorára. A vacsora csodálatos, több fogásból álló költeményt tesz eléd a meghívód, a legnemesebb borral kínál, és még egy kis meglepetéssel is kedveskedik ezen a csodálatos estén. Miután hazamész ebből a nagyszerű vendégségből, senki sem fog kést szegezni a tarkódhoz, hogy márpedig neked kötelező lesz ezt a vendéglátást viszonozni, hogy úgy mondjam, hanem benned lesz az a belső késztetés, hogy ennek a drága és igazán kedves barátodnak te is kedveskedj valamivel, természetesen a magad módján. Vagy ha te egy túlfeszített idegállapotodban, indokolatlanul megütöd a piciny gyermekedet, aki nem tett mást, csak véletlenül neked szaladt, és ezért kiöntötted a levest; nem fog kiszállni a gyámhatóság, arra kényszerítve téged, hogy kövesd meg a magad módján ezt a drága kis kincset, hanem te fogod úgy érezni - miután eltelt egy kis idő, és már lehiggadtál - hogy muszáj odamenned hozzá, és megpuszilgatni a könnytől ázott kis pofiját, és a magad módján bocsánatot kérni tőle. Ez nem büntetés, amiért elhamarkodottan cselekedtél, ez nem más, mint egy belső hang, nevezzük ezt a lelked hangjának, amelyik minden oldalról szeretne téged kiegyensúlyozni, mert a dolgok többirányú megtapasztalása révén képes megtapasztalni önmagát. „Most megütöttem, ez ilyen dolog – most megpuszilgatom, ez meg olyan. Melyik vagyok én, hogy viselkedem akkor, és hogy ekkor, ki vagyok én ebben a helyzetben?” Ilyesmiket kérdez a lélek, és ezzel tapasztalja meg önmagát. Tehát amikor ez a lélekesszencia még nem keverte ki a maga színének összes árnyalatát, hihetetlen késztetést érez arra, hogy „még-még, tapasztalni akarok”! És mi sem természetesebb, hogy az eddigi tapasztalásait beépítve megy tovább ebben a színkeverési munkában, tehát amikor megkeverte a pirosat az okkersárgával, valahol ebből az élményből megy tovább, ebből a színárnyalatból határozza meg a következő keverési arányt. Tehát amikor a lélek tapasztal, azt sok féle módon teszi, földi és nem földi létidők során kevergeti a maga színeit, és a földi létidők azok a keverőtégelyek, ahol a legtónusosabb, legmeghatározóbb árnyalatok keverhetőek ki. Tehát létezik karma, de nem az általatok ismert fogalom ez, ez már lejárt lemez kedveseim, ez egy vallási hatalmi megközelítés, drágáim, és nagyon „régi energiás”, ha szabad ezt a kifejezést használnom; a karma nem más, mint a lélek belső késztetése az újabb és újabb tapasztalásokra.
 
Adamus! Annyiszor mondtátok, hogy ez az utolsó létidőnk itt a Földön, nekünk, akik ennek a tudatosodási hullámnak az élén járunk, mi ezzel a helyzet?
 
Drágám, ezzel az a nagy helyzet, hogy mi úgy látjuk, hogy azok, akik az első körben vannak ebben a tudatossági hullámban, azok már megszínezték a maguk lélekárnyalatait, majdnem mindegyikőtöknek szinte teljes a palettája. Azonban van egy érdekes dolog, amiről nem beszéltünk ebben a megvilágításban, mégpedig az, hogy itt nem csak arról van szó, hogy meg „kell” alkotnotok a piros minden árnyalatát - a mondjuk sárga mentén -, hanem ezt egyesíteni is kell a piros kék mentén létrejött árnyalataival. Ez a helyzet köztem és a társam között, aki itt jár-kel köztetek, most már örökre fogva az én kezemet. Tehát ő, mielőtt ide leszületett volna erre a mostani létidejére, neki kész volt a palettája, az ő pirosának a lehetséges összes sárgával való árnyalása révén létrejött árnyalata ott volt, egy hihetetlenül hosszú út után. És itt voltam én, szintén készen, hogy úgy mondjam a magam piros-kék árnyalataival. No de volt egy kis gond, mégpedig, hogy mi – bár ismertük egymást az idők kezdete óta – de nem voltunk egymás felé úgy fordulva, hogy - mint két összeillő puzzle-darab - létrehozhassuk a piros teljes spektrumát egyfajta összeadódás, vagy egyesülés által. És akkor most profánul fogok fogalmazni, elnézést érte, de csak így lesztek ezt képesek megérteni, de természetesen ez nem ilyen földi módon történt: azt mondta az én drága társam, le kívánok születni még egyszer, mert hiányzik valami. Te hiányzol nekem, és én neked. De most nem tudjuk összeadni, amit létrehoztunk, mert valami torz módon látjuk egymást, pontosabban, nem is tudjuk, egymást látjuk-e, te vagy-e az, aki az én lelkem másik fele, akivel ezt a teljes spektrumot létre tudom hozni! No és akkor ő fogta magát és hopp! - eltűnt az én hüledező szemeim elől. (Továbbra is mondom, profán a megfogalmazás, nem szó szerint értendő, kincseim!) Nos, ezután - földi idő tekintetében - kb. 26 év telt el, mikor kibukkant az ő feje ebből a tóból, amibe belevetette magát, vagy ekkor lett körülötte olyan vékony a fátyol, hogy megpillanthattam. És amíg ő a tó mélyén úszkált, én addig rohangáltam kint a parton keresve őt, hogy ezalatt az, úgymond, keresgélés alatt befordultam abba az irányba, ahol nekem már nem volt más dolgom, mint megvárni az ő teljes felém fordulását. S mire véget ér ez a mindent betetőző létidő, ő pont olyan „irányban” lesz, hogy a két piros palettából egyet tudunk létrehozni, s ezzel egy magasabb tudatossági szintet elérni, ezen egyesülés által.  Tehát akik ezután az élet után visszafognak jönni ide a Földre, mind egyfajta ilyen irányváltoztatás miatt teszik, ami igazából már nem annyira ennek az utolsó, különleges árnyalatnak a megfestéséről szól, mert ehhez már nem kéne a földi közeg, hanem a gyorsabb forgás végett, mert mint azt mondtam, mind lassan visszatértek az Otthonba, ami nem más, mint a ti valaha „leszakadt darabjaitokkal” való egyesülés ígérete. És ez már nem olyan létidő, ez már könnyű lesz, és rendkívül szabad. Ha mindeközben azt is „vállalod”, hogy másoknak útjelzőként szolgálj, akkor természetesen az elején ismét át kell menned azon a folyamaton „modellisztikusan”, amin a téged követők fognak, de ez igazából csak rajtad múlik majd, vállalod-e ezt, avagy sem. Egyikőtöknek sem „kell” már ide visszajönni abból a belső késztetésből kifolyólag, ami eddig a Földhöz kötött, hogy úgy mondjam, de sokan akartok majd még egyszer visszajönni, mert ezt az utolsó „forgást” és színárnyalatot intenzíven kívánjátok megélni. 
 
Adamus! Mondj valamit a gyermekekről! Említetted, hogy az ő tudatuk nem rögtön a születés után csatlakozik a testhez, van ennek a folyamatnak látható jele?
 
Van, persze, hogy van. Először is jól írtad, ez valójában egy olyan folyamat, ami egy pillanat alatt fejeződik be, amikor ez a csapóajtó bezárul a Szellem, a lélekesszencia és a földi tudat között. Az ún. „öreg lelkek” esetében ez, kivételes esetektől eltekintve, hamarabb következik be, általában az első életév betöltése előtt. Ez a gyermeknél egy pár napos krízis helyzetet eredményez; sír minden ok nélkül, és láthatóan kényelmetlenül érzi magát a „bőrében”. Ennek egy, maximum két nap alatt el kell múlnia, és utána meg lehet pillantani, az eddig kicsit üres tekintet mögött azt a régi öreg bölcset, aki beköltözött. Az újdonsült földre érkezők - akiket ti kristályoknak is hívtok - ezt egy lassabb, és későbbre tehető folyamatban élik meg, általában a 12. életévükig bezáróan. Náluk ez egyfajta plusz aktivitás képében jelentkezik, és egyfajta amolyan nem ego orientált én tudat kialakulásában. Pár napig nehezebb ilyenkor ezekkel a gyerekekkel, és az is lehet, ha későn történik a becsapódás, hogy valami apróbb betegség is kíséri a folyamatot, ami segít neki ebben a folyamatban, ebben a számára ijesztő és ismeretlen lezáródásban. Utána kicsit ijedtek lesznek ezek a gyermekek, de pár nap múlva őket is a tekintetük fogja elárulni, és meglepő viselkedésváltozáson mennek keresztül; sok mindent hamarabb megértenek, és kialakul bennük egyfajta irányítói hajlam, ami abból fakad, hogy először tapasztalják meg a maguk hatalmát az anyagban, és eleinte ezt kissé suta módon nyilvánítják ki. Vigyázzatok a gyermekeitekre ezekben a kritikus napokban, nehezebb leszületni a Földre, mint meghalni, mégsem óvjátok olyan gondosan ezeket a lelkeket, hogy a lehető legkönnyebb legyen számukra ez a nehéz, sokszor traumáktól sem mentes lejövetel.
 
Adamus! Te miért nem akarsz már lejönni ide? Meguntad?
 
Igen és nem. Kedvesem, elmondtam már, nekem kész a palettám, én ezt már nem tudom tovább árnyalni, léleknélküli létezőként tudnék már csak leszületni, olyan létezőként, aki nem azért jön a Földre, hogy létrehozzon egy árnyalatot, hanem olyanként, akit az emberiség hív le, mert azt a speciális árnyalatot be akarja építeni a maga éppen keverendő árnyalatába. Ám társam ezt vállalta, ő neki még hiányzott ez a „sárgacinóber”, és azt vállalta, ő megfesti ezt a Földön, erre a hívásra is válaszolva, nem „lélek nélküliként”. Ez olyan, mintha én lennék itt, csak sokkal teljesebben, mint ahogy itt tudnék lenni, és ezután én elbúcsúzom a földközeli birodalmaktól, és átadom ezt a helyet az utánam következőknek, engem már más feladatok várnak az általatok Új Földnek is nevezett dimenzióban. 
 
Mondj valamit a Virágok Hídjáról! Mi az és ki mehet át rajta?
 
Ó, nagyon röviden és velősen, mert lesznek erről nagyon mély tanítások, gyakorlati munkákkal egybekötve: A Virágok Hídja egy olyan átjáró, amin az átkelés segít elengedni azokat a hiedelmeket, azokat a hitrendszereket, amik bizonyos módon kötnek egy lelket. Amikor meghalsz, ott állsz a magad folyamatos tudatával egy erdőben, amit úgy képzeljetek el, mint egy erdőben eltévedt autóst. Ül az autójában, azt tudja, folyamatosan jött és úgy ért ide, de igazából nem tud visszamenni, mert az erdő hatalmas, és nincs visszaút, és próbál telefonálni, dudálni, keresgéli a GPS-en a koordinátákat, de ezek már nem működnek ott az erdőben. És ha ő képes kiszállni az autójából, eldobni az iratait, elfeledni a nevét, eldobni a telefont és a GPS-t, levenni a szmokingot, akkor elindulhat végre, és akkor így ingujjban, minden fölösleges holmi nélkül, ki fog érni a tisztásra. De amíg ragaszkodik a „régi módszereihez” ott vesztegel az autóban. Ehhez a levedlési folyamathoz kaphat segítséget, és akkor ezzel nem egyedül kell megbirkóznia. Igazából idővel mindenki átjut ezen a hídon, de van, aki még kétszer csak visszamegy az országútra, ami egy másik városba vezet, ahonnan az út megint csak az erdőbe visz. 
 
Mi a helyzet az állatok lelkével, a növények lelkével?
 
Ugyanazon a lélekmegtapasztalási úton mennek keresztül, mint ti, csupán kevésbé részletezett módon hozzák létre a maguk árnyalatát, mert ők egy kisebb holografikus részei a Minden Létezőnek. Valaha ti is ilyen formában tapasztaltátok meg magatokat, ez nagyon sok ezer, sok százezer évvel ezelőtt volt, és ahogy nőtt-nőtt ez a hologram, ide érkeztetek, és itt sincs megállás, mert amint a fenti példán keresztül bemutattam, mindig van egy nagyobb rész, amivel egyesülhettek, hiszen a Világegyetem végtelen.
 
Mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik még az anyaméhben magzatként meghalnak? Ők most leszülettek a Földre, vagy sem?
 
Nem, ők nem születtek le a Földre. Megint példát mondok, jó drágáim? Elhatározod, hogy elköltözöl egy városba. Mielőtt ezt megtennéd, veszel egy lakást, ez ugye világos. De mielőtt veszel egy lakást, körülnézel a környéken, és kiválasztod a számodra tetsző városrészt. Ezután kezdesz lakásokat nézegetni az adott helyen, majd veszel egyet. No de azt a magad képére akarod ám formálni, elkezded felépíteni, ahogy neked jó, renoválsz, tatarozol, létrehozol valami egyedit és újat. Eközben ki-be jársz ebbe a lakásba, hiszen már a tiéd, de még nem telepedtél le véglegesen benne. És előfordul, hogy időközben bizony meggondolod magad, és nem költözöl be soha abba a lakásba. Ennek számos oka lehet; kiderül időközben, hogy az a városrész igazából mégsem megfelelő számodra, később majd beköltözöl, de most csak meg akartad tapasztalni magát az érzést, milyen lesz majd akkor, de az is lehet a házinéni régi ismerősöd, és megbeszéltétek, hogy ahhoz, hogy aztán később ne legyen köztetek súrlódás, nem „egy szuszra” fogsz hozzá odaköltözni. Számos oka lehet, kincseim, a magzat az egy szentség, az egy Élet, az egy olyan lakás, amit egy lélek a sajátos színkeveréséhez alkotott meg, ő bármikor dönthet arról, hogy mégsem akar most beköltözni, de azt tudnotok kell, az már Ő, az már tele van az ő szentséges energiájával. Nem kívánok állást foglalni az abortusszal kapcsolatban, mert nincs jó vagy rossz, csak a tapasztalás, de azt minden édesanyának tudnia kell, az a kis alakulgató lakás egy lélek szentélye, amit ő magának építget, mert ez a belső vágy hajtja, hogy ott lakhasson. A kis lelket elpusztítani nem tudjátok, csak a készülő kis lakásából lehet kitessékelni őt, és általában ilyenkor a házinéni és a kis lakó rezonanciájáról van szó, sokszor ez egyfajta közös szándék, közös tapasztalás, hogy úgy mondjam, de még egyszer mondom: a magzat egy szentség, az Élet kezdetének a szent csodája, az anyagba sűrített teremtés szent rituáléjának a megnyilvánulása. 
 
A következő beszélgetésben a tudatosodási hullámról fogunk konkrétan beszélgetni; hogyan élitek meg ezt ti egyéni szinten, és mit eredményez ez az emberiség tekintetében.
 
Forrás: Adamus Saint Germain
 
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk