Menu Content/Inhalt
A protestáns egyházak és szekták
ImageA német reformáció híveit, akik az 1529. évi speyeri birodalmi gyűlés határozatai ellen protestáltak, és a császárhoz és egy egyetemes zsinathoz fellebbeztek, e tiltakozó akciójuk miatt gyakran "protestálók"-nak, vagyis protestánsoknak nevezték. Ezt a nevüket meg is őrizték. "Evangélikus"-nak is hívták magukat, hogy jelezzék, tekintélyként csak az evangéliumra kívánnak támaszkodni. A "protestantizmus" megjelölést tágabb értelemben azon keresztény egyházak és szekták összességére alkalmazzák, amelyek tiltakoznak a római egyház felfogása ellen annak az isten és a keresztények közötti nélkülözhetetlen közvetítő szerepét illetően, és az egyénnek az istennel és Krisztussal való közvetlen kapcsolatát tekintik az üdv egyedüli forrásának.

Ezeknek a "protestáns" vallási közösségeknek a száma igen nagy; ezért közülük a következőkben csak a legfontosabbakkal foglalkozhatunk. A tulajdonképpeni protestáns egyházak előtt egy bevezető szakaszban szólunk a reformmozgalmaknak azokról a még ma is meglevő maradványairól, amelyek a nagy német és svájci teológusok előtt vagy velük egyidőben előkészítették az utat a keresztény vallásosság új formái számára.

Valdensek

A valdenseknek Petrus Waldus (Pierre Waldo) lyoni kereskedőre visszanyúló szektája 1176-ban csak a római egyházon belüli aszketikus egyesülésként alakult, amely az apostoli szegénységet kívánta gyakorolni. Ez a testvériség néhány év alatt önálló szektává fejlődött, kiszolgáltatta az oltáriszentséget, igénybe vette a búcsú hatalmát, elutasította az esküt és a katonai szolgálatot, szigorú szervezetet hozott létre, és ellentétben állott az egyházzal. Habár kegyetlen üldözésnek volt kitéve, Olaszországban, a piemonti hegyekben máig fennmaradtak valdens közösségelv, míg más vidékeken a valdensek többnyire csatlakoztak a reformációhoz.

A cseh-morva testvérek. A 15. század elején Husz János cseh professzor nagy energiával lépett fel a klérus elvilágiasodása és az egyház egyes tanai ellen, és emiatt 1415-ben a konstanzi zsinat mint eretneket elégettette. Követői, a "husziták" két pártra oszlottak. Közülük a szelídebb irányzat a "calixtinusok" (kelyhesek) vagy "utraquisták" (akik az úrvacsorát két szín alatt vették magukhoz) arra szorítkoztak, hogy apostoli minta szerint a világiaknak is kelyhet követeljenek és a papok életének megjobbítását; a szigorúbb "táboriták" akik nevüket egy bibliai mintára "Tábor"-nak nevezett erődről kapták, elvetettek minden a Bibliában elő nem forduló tant és szokást, és fanatikusan küzdöttek ezek ellen. A husziták külső harcok és belső villongások következtében meggyengülve, heves üldözésektől megtizedelve, vallásos közösségekbe tömörültek, amelyeket a harmincéves háború során Csehországban teljesen megsemmisítettek, de amelyek Szászországban és más országokban menedéket találtak.

Az 1722-ben Zinzendorf gróf birtokára befogadott testvérek alkották annak a "testvérgyülekezet"-nek, "testvérközösség"-nek az alapját, amelynek fő helye a Zittau melletti Herrnhutban van. Mivel ehhez a gyülekezethez lutheránusok és reformátusok is csatlakoztak, eredetileg három "trópus"-t [zónát] (cseh-morva, lutheránus, református) különböztettek meg benne; ma már azonban ezek annyira elvegyültek egymással, hogy a testvérközösség evangélikusnak tekinthető.

Mennoniták

A reformáció korában egyebek között olyan nézetek is tért hódítottak, amelyek a gyermekkeresztelést a Bibliával ellentétben állónak tartották. Ezért e nézet hívei azzal a követeléssel léptek fel, hogy mindazokat, akiket gyermekként meghintéssel megkereszteltek, felnőttkorban alámerítéssel ismét meg kell keresztelni.

Az újrakeresztelők (görögül: anabaptisták) közül némelyek ezt a kívánságukat mértéktartó határok között törekedtek megvalósítani, mások viszont keresztelési elméletüket a legkülönfélébb rajongó elképzelésekkel kapcsolták egybe, így pl. a münsteri próféták, akik 1534-ben kezükbe ragadták a város kormányzását, bevezették a vagyonközösséget és a többnejűséget; nem sokkal később azonban kegyetlen megtorlásnak estek áldozatul. Az ana-baptizmust erősen üldözték, követői mindenfelé szétszóródtak.

Egy sereg higgadt és erkölcsileg komoly szándékú "keresztelés-párti"-t a korábban katolikus papként tevékenykedő Menno Simons (1492-1559) Frízföldön 1537-ben szigorú egyházi fegyelemmel gyülekezetté egyesített. Hollandiában és Németországban megtűrték őket, és később Oroszországban és Észak-Amerikában is elterjedt ez a szekta. A mennoniták az életvitelben megmutatkozó jámborság mellett állottak ki, elvetették a gyermekkeresztelést és az esküt, a szigorúbbak közülük megtagadták a katonai szolgálatot és a hatósági tisztségek viselését is.

A lutheránusok és reformátusok

A német és a svájci reformátorok követői megegyeztek egymással a katolikus szentek, képek és ereklyék tiszteletének, a nem bibliai hagyományoknak, valamint a feltétel nélkül érvényesülő szentségekről, a búcsúról és az egyház lényegéről szóló római tanításoknak elvetésében; az úrvacsora és a predesztináció tanában és más pontokban viszont oly erősen eltértek egymástól, hogy az egyesítésükre irányuló, többször megismételt kísérletek meghiúsultak, és a két mozgalom nemcsak külön utakon járt, hanem rendkívüli vitázó hajlama miatt harcba is szállt egymással.

Az a körülmény, hogy egyikük sem rendelkezett a katolicizmussal egyenértékű szervezet-tel, hanem nagyszámú nemzeti egyházra oszlott, nem járult hozzá egyetértésük erősödéséhez. Csak a reformáció háromszázéves ünnepén, 1817. október 31-én került sor a két hitfelekezet evangélikus-egyesült egyházban történő egyesülésére Poroszországban. A többi német állam követte III. Frigyes Vilmos példáját, amely utánzásra talált Hollandiában és Holland-Indiában is. A német "ólutheránu-sok" és "óreformátusok" nem csatlakoztak az unióhoz, hanem külön egyházakat alkotnak.

Az angolszász egyházak és szekták - az anglikánok

Valamennyi protestáns egyház közül, történetét és rítusát tekintve, az anglikán egyház áll legközelebb a római katolikushoz. VIII. Henrik angol király nem vallási, hanem világi meggondolásokból kiindulva mint saját vezetése alatt álló állam-egyházat testablished church) választotta el a rómaitól (1534), anélkül, hogy a katolikus hitet meg akarta volna tagadni. VI. Edward alatt, 1547-ben azután a két szín alatti áldozás, a Book of Common Prayer [Közimádságos könyv vagy Közimakönyv] és a 42 (most 39) cikkelyes hitvallás elfogadásával, valamint a cölibátus eltörlésével bevezették a reformációt.

Azóta az anglikanizmus tanai megfelelnek a protestáns normáknak, hasonlóképp a prédikációval és gyülekezeti énekléssel tartott istentisztelet is. Az "episzkopális (püspöki) rendszer"-t viszont, némi változtatással, a régi egyháztól szigorúan módszeres magatartásáról a "metodisták klubja" gúnynevet kapta. A Wesley testvérek igen sikeres prédikátoroknak bizonyultak, és nagy tömegeket "ébresztettek fel".

Eredetileg anglikánok voltak; csak az idők folyamán lett mozgalmuk önállóvá (1793), és végül külön felekezetté, amely ma szintén számos alcsoportra oszlik. Angliából kiindulva a metodizmus elsősorban Amerikában terjedt el. Minden egyes hivőnek feladata: a bűn felett aratott állandó győzelmek során az isten és a felebarátai iránti szeretettel eltelt életet élni; és másokat is az üdvösségre vezérelni. Ezért a metodizmus kezdettől nagy fontosságot tulajdonított a missziónak, különösen az afrikai és amerikai négerek megtérítésének.

A "metodizmus legtávolabbi nyúlványá"-nak nevezik az előzőleg metodista prédikátorként tevékenykedő William Booth (1829-1912) alapította "Üdvhadsereget" (Salvation Army). Ez az egész világon elterjedt, katonai mintára felállított szervezet a legdurvább és leghangosabb propagandamódszerek felhasználásával igyekszik a bűnösöket a vezeklők padjára ültetni. Az "üdvkatonák" és a "hallelujakisasszonyok" agresszív kereszténysége tisztán gyakorlati, a tulajdonképpeni teológiai spekulációktól távol tartják .magukat, az Üdvhadsereg tehát nem akar új egyházat vagy szektát létrehozni.

Az angol területen létrejött felekezetek között különleges helyzetet foglal el a kvékereké (quakerek a "to quake" = reszketni szóból, szenvedélyes imaösszejöveteleik miatt) vagy, amint önmagukat nevezik : "a barátok társasága", mivel hitvallás, liturgia és szentségek nélkül, egyedül a "belső világosság"-ra hagyatkozva bensőséges vallásos életet élnek. A George Fox (1642-1691) és William Penn (1644-1718) által alapított és az észak-amerikai Pennsylvaniában meghonosodott kvékerség a felebaráti szeretet számos tettével, az általános emberi jogokért és a rabszolgaság ellen vívott harcával, a nők jogainak az egyházban való elismertetésével és az Újvilágban végzett sikeres gyarmatosító tevékenységével kiváló szolgálatokat tett, ugyanakkor a kvékerek sajátos viseletük, az eskü és a katonai szolgálat elutasítása, valamint az udvariassági frázisok kerülése miatt sok ellenséget szereztek maguknak; ennek ellenére sikerült fennmaradniuk.

A sékerek ("shaker" = rázó, remegő) a kvékerekből elágazó, szenvedélyes, kommunisztikus szektát alkotnak Észak-Amerikában. Ann Lee prófétanő (1735-1783) alapította, aki magát "első anyának" vagy "Krisztus nőági leszármazottai szellemi ősanyjá"-nak tekintette, és 1774-ben érkezett Amerikába. Az isten szexuális dualizmusát tanította. Jézus a férfi, Anna anya a női megjelenési formája Krisztusnak. A sékerek közösségükben megkövetelték a nemi önmegtartóztatást, elkülönített településekben kommunisztikus elvek szerint gazdálkodtak.

Az államegyházzal való szembenállást hangsúlyozzák a John Nelson Darby (1800-1882) egykori anglikán pap által szervezett "testvérek közösségei" (általában "plymouthi testvéreknek" vagy darbistáknak nevezik őket). Nem ismernek el semmilyen egyházi rendet, sem papokat. Istentiszteletük összejövetelekből áll, amelyeken a testvérek énekelnek, imádkoznak, és magyarázzák az Írást, vagy némán átnyújtják egymásnak a kenyeret és bort.
 
Forrás: Helmuth Von Glasenapp, Az öt világvallás, Gondolat, 1977
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk