Menu Content/Inhalt
Jézus tanítása
ImageKrisztusnak a szinoptikus evangéliumokban ránk hagyományozott tanításai megítélésénél mindenekelőtt abból kell kiindulnunk, hogy Jézus szegény zsidó kézművescsaládból származott, hogy kora nagy kulturális világközpontjaitól távol, a római birodalom félreeső vidékének egyik szerény mezővároskájában nőtt fel; hogy Izráel irataiban és hagyományaiban volt jártas, és hogy egyoldalúan csak vallási kérdésekkel foglalkozott. Ebből érthető, hogy nyilatkozatai között egyet sem találunk, amelyik művészettel, kultúrával, az államélettel vagy a világpolitikával kapcsolatos, és hogy a nem zsidók vallási elképzelései teljesen kívül estek látókörén.

Ellentétben Buddhával és Konfuciusszal, a nép fia volt, prédikációi nem az előkelőknek és tanultaknak, hanem "az elfáradtaknak [fáradozóknak] és megterhelteknek" szóltak (Máté 11, 28). A sors számkivetettjeinek szenvedéseikért túlvilági kárpótlást helyezett kilátásba, másrészt leszögezte: "Könnyebb a tevének a tűfokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába" (Máté 19, 24). Ezért mondja: "De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jól vagytok lakva, mert éhezni fogtok. Jaj, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok" (Lukács 6, 24 skk.).

A gazdag emberről és a szegény Lázárról szóló történet hatásos módon illusztrálja a jóvátételt, amelyet gazdag és szegény a túlvilágon várhat (Lukács 16, 19 skk.); emellett meglepő módon nincs szó arról, hogy a gazdag a földön rosszat, a szegény jót cselekedett, hanem csak arról, hogy az előbbi jót, Lázár rosszat kapott; mindenesetre a bevezető és záró szavakból kitűnik, hogy a gazdag javait csak a maga hasznára fordította.

Azoknak, akik "lelki szegények", szintén megígérte a mennyek országát (Máté 5, 3), ellentétben az értelmiségiekkel, a farizeusokkal és írástudókkal, akik mesterkélt törvénymagyarázataikban megszűrik a szúnyogot, de a tevét lenyelik (Máté 23, 24), és a lényegtelen, mellékes dolgoktól nem látják a törvényben legfontosabbat, tudniillik az ítéletet, az irgalmat és a hűséget (Máté 23, 25 skk.). A hűség, azaz a hit nem valamiféle saját egyéni megfontolással szerzett ismeret, hanem meghatározó az ember valláshoz való viszonya és jövője szempontjából.

A bölcsek és okosak elől az igazságot az Úr elrejtette, a kicsinyeknek kinyilvánította (Máté 11, 25). Minden lehetséges azonban annak, aki hisz (Márk 9, 23). Emellett a tanítás helyes megértésének különleges karizma az előfeltétele, mert Jesaja 6, 9 sk. versével egybehangzóan azt mondja Jézus, hogy azért beszél példázatokban, hogy ne mindenki érthesse, és térhessen meg (Márk 4, 11; Máté 13, 13; vö. János 12, 39).

Vallási és etikai tanainak összességét Jézus (Lukács 10, 27 szerint, vö. Máté 22, 37-től és Márk 12, 29-től) az Ószövetség két szövegrészében foglalja össze: "Szeresd Urad, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből (5 Mózes 6, 5); "embertársadat pedig, mint saját magadat" (3 Mózes 19, 18).

Az isten Jézus szerint a "Mennyei Atya", aki táplálja az ég madarait, és ruházza a mezők liliomait (Máté 6, 26), aki az emberekről mint gyermekeiről gondoskodik, és a bűnösöknek pártját fogja. Már a zsoltáríró azt mondotta, hogy az isten "könyörületes és nagy jóságú". Az Ószövetség néhány helye az istent szintén Atyának nevezi; a zsidó istenelképzelés előterében azonban mégis mindig a szigorú világkormányzó eszméje állott. Jézus viszont az isten jóságát hangsúlyozta, mivel "csak egy valaki a jó" (az isten) (Máté 19, 17). Ez természetesen nem zárja ki, hogy az isten szigorú büntetéssel sújtsa azokat, akik parancsolatait megszegik, és hogy a bűnöst örök bűnhődésre ítélje.

Jézus nézetei az angyalokról, az ördögökről és a démonokról, az isten országának közeli eljöveteléről és a halottak feltámadásáról nem sokban különböznek azoktól, amelyeket az iráni eszméktől erősen befolyásolt zsidóság annak idején kifejlesztett, de megvoltak a maga saját egyéni jegyei is, éspedig az, hogy Jézus magát tartotta a várt messiásnak, és tanítványainak megígérte, hogy részt kapnak dicsőségéből, "...nektek adom az országot..., hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izráel tizenkét törzse felett" (Lukács 22, 29-30).

Az Újszövetség modern magyarázói, akik az eljövendő világvégéről és a test feltámadásáról való elképzeléseket elutasították, mert azok nincsenek összhangban a modern természettudományos tanításokkal, sokszor megkísérelték, hogy az evangéliumok eszkhatologikus részeit mint a későbbi egyház állítólagos hozzátoldásait kiiktassák. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy milyen jelentős szerepet játszott a messiási birodalomra való várakozás Jézus korában és az azt követő évszázadokban, akkor csodában való hitnek számítana feltételezni, hogy Jézus ettől a hittől mentes maradt, és az eszkhatologikus hit szakadatlan folyamatát, amely Dániel könyvétől napjaink kereszténységéig folytatódik, egyedi jelenségként megtörte.

Az olyan helyek, mint Máté 16, 27 sk. ; 24, 27-44; Márk 10, 35-45; Lukács 17, 22-36; 21, 25-36; 22, 29 sk. olyan bizonyítékot, amelyeket nem lehet nem tudomásul venni. Ha Jézus más kijelentéseiben azt mondja: "Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa bennetek van" (Lukács 17, 20-21), vagy ha az isten országát mustármaggal vagy kovásszal hasonlítja össze (Lukács 13, 18-21), akkor az isten országának ez a belső folyamatként való elképzelése éppoly kevéssé áll ellentétben a végső birodalom világkatasztrófa után történő beköszöntésébe vetett hittel, mint ahogyan a Pálféle elképzelés a bennünk lakozó Krisztusról nem ellentétes azzal, hogy ugyanez az apostol hisz Jézus halálának történeti tényeiben. Már annak a ténynek egymagában, hogy a kereszténység másfél évezred folyamán semmiféle ellentmondást nem látott e két felfogás között, óvatosságra kell intenie a bibliakritikusokat.

Jézus vallási problematikájának középpontjában az a kérdés áll, hogy miként nyerhet bocsánatot a bűnös emberiség? Arról ui., hogy az ember természettől bűnös, már eleve meg van győződve;

"ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, az erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert" (Márk 7, 20-23).

Felemeli szavát e romlottságok ellen: "Tartsatok bűnbánatot, közel van ugyanis a mennyek országa" (Máté 4, 17). Hogy a bűnösöket a rossz útról eltérítse, az isten jeleket és csodákat mutat; azok, akik ezektől nem térnek meg, az utolsó ítélet idején megbűnhődnek majd (Máté 11, 20-24). Jézus azonban az örökös megtorlás gondolatával a háttérben az isten kegyelméről prédikál, amely a bűnök megbocsátását eredményezi. A kettő szorosan összetartozik; az isten nagysága és hatalma egyaránt megmutatkozik szent voltában, a világtól és a halandóktól őt elválasztó áthághatatlan határokban és könyörületességében, a jóságban, amellyel azt a szakadékot áthidalja, amely őt minden rossztól és mulandótól elkülöníti.

Az isten a bűnösöknek megbocsátó jóságában nemcsak vétkeiket nem rója fel, hanem még kedvez is nekik, előnyben részesíti az eltévelyedetteket azokkal szemben, akik jótetteik alapján jogosultnak hiszik magukat a mennyországra. "Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a parázna nők megelőznek titeket Isten országában" - mondja ezért Máténál (21, 31) azokról, akik a törvény pontos megtartásától várják az üdvözülést. A két fiúról (Máté 21, 28-31), az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról és a tékozló fiúról (valamennyi: Lukács 15) szóló példázataiban részletesen megmagyarázza azt a paradox álláspontot, amely szerint a bűnös közelebb áll az istenhez, mint az igaz. Nyilvánvaló, hogy ez a nézet a zsidóknál és a pogányoknál egyaránt a legnagyobb megütközést keltette.

Már Kelszosz [Celsus] szemére vetette a kereszténységnek, hogy más vallásokkal ellentétben nem a tisztességeseket, jókat és tanult embereket gyűjtötte össze, hanem a korhelyeket (csirkefogókat), mintha "az isten rablóvezér volna, aki bűnözőket gyűjt maga köré".

Az istennel való közeli kapcsolat megteremtésének gyakorlati eszközeként Jézus az imát ajánlja, amelynek azonban bensőségesen mélynek, szívből jövőnek és minden külsőséges fitogtatástól mentesnek kell lennie (Máté 6, 5 skk.). A helyes ima mintaképe a Miatyánk (Máté 6, 9-13; Lukács 11, 2-4). Ez nem Jézus eredeti alkotása, hiszen minden egyes kérésnek megvan a párhuzama, megfelelője a zsidó hagyományban. Amint a kölcsönt kérő barát (Lukács 11, 5 skk.) vagy a bírónál igazságát kereső özvegy (Lukács 18, 1 skk.) történetéből kiderül, Jézus feltételezi, hogy az isten azoknak, akik őt szakadatlanul kérlelik, "alkalmatlankodó zaklatásuk miatt" váltja valóra imájukat. Jézus sokszor még az éjszakát is imádkozással töltötte (Lukács 6, 12); János, evangéliuma 17. fejezetében, a híres "főpapi imát" mondatja el vele önmagáért, tanítványaiért és a gyülekezetért, és Máté 26, 39 skk.; Márk 14, 32; Lukács 22, 40 skk. azt beszéli el, hogy Jézus elfogatása előtt hosszú párbeszédet folytatott az istennel.

Jézus eredeti alkotása, teljesítménye nem az volt, hogy (amint később pl. Pál tette) új teológiai rendszert hozott létre, hanem az, hogy a másoktól átvett igazságoknak csodálatos példázatokban (mint pl. Lukács 10, 30 skk. ; 15, 11 skk.; 18, 10 skk.) és magvas mondásokban pregnáns megfogalmazást adott. Ezeknek a hasonlatoknak és mondásoknak értéke legvilágosabban abban mutatkozik meg, hogy minden elfogulatlan vallásos olvasóra még ma is mély hatást gyakorolnak, és még a nem keresztények között is - csak Mahatma Gandhit említem - csodálókra találnak.

Ehhez járul azonban még valami más, igen lényeges is. Habár Jézus olyan tanokat hirdetett, amelyeket készen kapott, különleges jelleget kölcsönzött nekik azzal, hogy megtisztította őket sok olyasmitől, ami - a kortársak szerint - szoros kapcsolatban állt velük; ezzel kifinomította őket. A zsidó vallás teológiája és etikája számos szertartási előírással volt átszőve, Jézus ezeket tudatosan figyelmen kívül hagyta, mert nem tulajdonított nekik valódi értéket.

Az ortodoxokkal ellentétben nem tartotta meg az aprólékos sabbat-előírásokat. A farizeusoknak röviden és találóan kijelentette: "A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az Emberfia Ura a szombatnak is" (Márk 2, 27). A böjtnek sem tulajdonított nagy jelentőséget (Márk 2, 18 skk.); azoknak azonban, akik böjtölni szoktak, azt tanácsolta, hogy tegyék azt feltűnés nélkül, és ne dicsekedjenek vele mások előtt (Máté 6, 16). Nem fontos az étkezési szabályok megtartása, sem az, hogy étkezés előtt kezet mossanak (Máté 15, 20), az sem teszi tisztátalanná az embert, ha vámszedők és bűnösök társaságában étkezik (Máté 9, 11), kizárólag a lélek tisztasága a döntő (Máté 15, 18).

Egyszóval a csupán emberi rendelkezéseken alapuló törvények iránti engedelmességgel szemben (Máté 15, 9) számára csak a tiszta érzés volt érvényes. "Mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelkét kár éri?" (Máté 16, 26).

Jézus nem volt sem a világtól elvonult indiai szent, sem higgadt kínai bölcs, hanem igen szenvedélyes izráeli próféta, akire ezért erősen hatottak a pillanatnyi impulzusok. Az evangéliumokból ez világosan kitűnik, hiszen úgy ábrázolják, mint látnokot, aki előre látja a rá váró mártíromságot, de tudatában van annak is, hogy ez csak átmeneti állapot későbbi nagysága felé, mivel atyja mindent átadott neki (Máté 11, 27). Máskor viszont úgy beszélnek Jézusról, mint aki üldözői elől megfutamodik (Máté 12, 15 és 14, 13), a Getszemáni nevű majorban retteg, és gyötrődik (Márk 14, 33), és könyörög, hogy múljék el tőle a szenvedés kelyhe, röviddel halála előtt pedig e megrázó szavak szakadnak ki belőle: "Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?" (Máté 27, 46; a 22. zsoltár kezdőszavai).

Ugyanezzel a kettősséggel találkozunk tanításában is, amely egyszer az ellenségei iránti legnagyobb szelídség és engedékenység szellemével van telítve, máskor pedig szigorú megtorlást helyez kilátásba ellenfeleinek:

"Boldogok a szelídek mert ők birtokolják a földet... Boldogok a békességszerzők, mert őket az Isten fiainak hívják" (Máté 5, 5 és 9)

- tanítja Jézus a Hegyi Beszédben, és ezzel teljes összhangban megígéri (Máté 11, 28 skk.) a lelki békét azoknak, akik magukra veszik igáját, mert "szelíd vagyok és alázatos szívű". János 14, 27 szintén nagy békeszerzőnek tekinti Krisztust, amikor azt mondja róla:

"...az én békémet adom nektek; nem úgy adom én, mint a világ. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne remegjen..."

Teljesen hasonlóképpen hangzanak azok a viselkedési szabályok is, amelyeket követőinek életelvül ad:

"...aki haragszik embertársára, méltó rá, hogy a bíróság elítélje. Aki pedig embertársának azt mondja: Üresfejű (ráká, arámi szó a. m. hitvány), méltó a főtanácsra. Aki pedig azt mondja: Bolond, méltó a gehenna tüzére." (Ennek ellenére ő maga is "balgá"-nak és "vak"-nak gyalázza a farizeusokat; Máté 23, 17 és 19). "Idejében légy jóindulatú ellenfeleddel, míg az úton vagy vele." "Én pedig mondom nektek, ne legyetek kihívók a gonosszal szemben. Annak, aki jobb arcodat megüti, tartsd oda a másikat is. Aki pedig perelni akar veled, hogy elvegye ruhádat, engedd át neki kabátodat is." "Hallottátok a mondást: Szeresd embertársadat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért... Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmatok lesz? Vajon nem ezt teszik-e a vámosok is? ...Legyetek tehát tökéletesek, mint mennyei Atyátok is tökéletes" (Máté 5, 22-48). "Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét mindennap, és kövessen" (Lukács 9, 23). "Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek titeket! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítélnek meg titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek vissza nektek" (Máté 7, 1 skk.). Péter kérdésére: "Uram hányszor vétkezhet ellenem felebarátom, hogy megbocsássak neki? Talán hétszer?" Jézus válasza ez volt: "Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenhétszer" (Máté 18, 21-22).

Ezekkel a kifejezetten részvétre és béketűrésre intő kijelentésekkel éles ellentétben állanak mások, amelyek a harc és engesztelhetetlenség hangulatának adnak kifejezést.

"Ne véljétek, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy elszakítsam az embert apjától, a lányt anyjától, a menyet anyósától, és az embernek a tulajdon családja is ellenségévé válik. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám" (Máté 10, 34 skk.). "Aki nincs velem, ellenem van" (Máté 12, 30, és másképp: Márk 9, 40). A farizeusokról ezt mondja (Máté 15, 13): "Minden növényt, melyet nem a mennyei Atyám ültetett, gyökerestől ki fognak tépni." "Amint tehát összegyűjtik a konkolyt, és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy gyűjtsenek össze országában minden botrányt és törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz" (Máté 13, 40, skk.; vö. 25, 41).

A tanítványoknak azt mondotta: "Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról... (Márk 6, 11). "Bizony mondom nektek, elviselhetőbb lesz a sorsa Szodoma és Gomorra földjének az ítélet napján, mint annak a városnak" (Máté 10, 15). "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik" (Márk 16, 16). Ennek szellemében Lukács 10, 13 elátkozza azokat a városokat, amelyeknek lakosai nem akarnak megtérni.

A kereszténységre mindig jellemző maradt, hogy a békeszerető és könyörületes érzés, valamint az áldozatkész felebaráti szeretet összekapcsolódott benne a más hitet vallókkal szembeni fanatikus harci kedvvel, és az utóbbiaknak, kizárólag azért, mivel nem hajlandók elfogadni Krisztus tanításait, örökké tartó pokolbeli bűnhődést helyez kilátásba. Tehát már az evangéliumokban kirajzolódik az a két út, amely később a keresztény gondolkodásban egymással párhuzamosan jut érvényre: azok békés útja, akik megtagadva önnön énjüket, szeretik felebarátaikat, mint önmagukat, és az összes ember javára munkálkodnak békés anachoretákként [remetékként] vagy könyörületes beteg- és szegénygondozókként, és az inkvizítorok, eretnekbírák és keresztes lovagok harcos útja, akik mindenkinek, aki dogmatikus nézeteiket nem osztja, itt a földön megsemmisítést, a túlvilágon pedig kárhozatot kívánnak.

Jézus viszonyát a világhoz kezdettől fogva sokat vitatták. Egyesek (például Schopenhauer) aszkétának tekintették, mások az élet igenlőjének próbálták ábrázolni. Nem kétséges, hogy az evangéliumok erőteljesen rajzolják meg Jézus jellemének a világtól elforduló vonásait. Ezt mondják: "...mindenki, aki asszonyra néz és megkívánja, már szívében házasságtörést követ el vele. Ha pedig a jobb szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el, mert jobb neked, hogy egy tagodat elveszítsd, mint hogy egész tested a gehennába kerüljön" (Máté 5, 28-30; 18, 8, skk.).

A tanítványok kérdésére, vajon nem jobb-e meg sem házasodni, Jézus így felel: "...vannak férfiatlanok, akik így születtek. Vannak férfiatlanok, akiket az emberek tettek férfiatlanná, és vannak férfiatlanok, akik azzá tették magukat a mennyek országa miatt" (Máté 19, 12). Egy ifjúnak azt mondotta: "ha tökéletes akarsz lenni, add el vagyonodat, oszd ki a szegényeknek, és kincseket szerzel a mennyben" (Máté 19, 21). "És mindenki, aki az én nevemért elhagyja házát vagy testvéreit, vagy nővéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szán-tóföldjét, százszorosát nyeri vissza, és örök életet kap örökségül" (Máté 19, 29), "...ne aggódjatok éltetekről, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetekről, hogy mibe öltöztök... Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak..." (Máté 6, 25). "Ne törekedjetek, hogy övetekben arany, ezüst vagy rézpénz legyen. Az úton ne legyen tarisznyátok, sem két ruhátok, sem sarutok, sem bototok" (Máté 10, 9-10).

Az ismert helyet: "...eljött János, sem nem evett, sem nem ivott, s azt mondják: Ördöge van. Eljött az Emberfia, aki evett is, ivott is, s azt mondják: Nézzétek, a falánk és iszákos ember, a vámosok és bűnösök barátja" (Máté 11, 18 skk.) nem szabad Jézusnak a világgal kapcsolatos pozitív állásfoglalásaként idézni, hiszen Buddhának, aki pedig kétségkívül aszkéta volt, ugyanezt vetették szemére. Ugyanilyen okból nem tekinthető Krisztus aszketikus beállítottsága ellen szóló érvnek az sem, hogy Máriánál és Mártánál vendégeskedett, hogy sok tisztelője meghívta (vö. a tanítványoknak adott utasítását is, Lukács 10, 7 skk.), vagy hogy nem követelte meg valamennyi hívétől, hogy hagyjanak fel a világi élettel.

Ennek ellenére nagy különbség van Buddha és Krisztus között. Buddha a világról való lemondást minden szenvedély megsemmisítése céljából tanította; szerzetesrendet alapított, amelynek ezt az eseményt át kellett ültetnie a gyakorlatba; éles különbséget tett szerzetesek és világiak között. Jézus nem így cselekedett. Nem törekedett rendíthetetlen kedélyállapotra, és másoknak sem ajánlotta ezt, nem alapított semmilyen rendet részletekre is kiterjedő előírásokkal a vágyak elfojtására, még tanítványai legszűkebb körétől sem követelte, hogy elbocsássák feleségeiket, hiszen Péter nős volt, és felesége elkísérte missziós útjain (1 Kor. 9, 5), ugyanez vonatkozik Jézus testvérére és más apostolokra is. Az a motívum, amely gyülekezetét a világ megvetésére indította, egészen más volt, mint az, amely a buddhistákat vezérelte.

Az utóbbiak meg akartak szabadulni minden létezéstől, a keresztények ellenben csak ezt a bűnös létet vetették el, hogy helyette egy megdicsőült, túlvilági, örök életet nyerjenek. Az előttük lebegő eszménykép nem minden létezés végleges befejezése, hanem az isten országának eljövetele. A világvégére és egy új világ teremtésére való várakozásban rejlik a magyarázat a keresztényeknek a bűnös, pusztulásra megérett világgal szembeni viselkedésére, nem pedig az élet akarásának alapvető tagadásában és annak belátásában, hogy minden létezés szenvedéssel teli.
 
Forrás: Helmuth Von Glasenapp, Az öt világvallás, Gondolat, 1977
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk