Menu Content/Inhalt
Lao-Ce intelmei II.
XXXIX. FRÁZIS

Régóta ezek lettek az Egyetlen birtokai:
A menny az Egyetlen erényében tiszta;
A föld az Egyetlen erényében megállapodott;
Az istenek az Egyetlen erényében erősek;
A völgy az Egyetlen erényében telik be;
A miriád lény az Egyetlen erényében él;
A nagyurak és hercegek az Egyetlen erényében
Lesznek a birodalom vezetői.
Az Egyetlen az, ami ezeket azokká teszi, amik.
Anélkül, ami megtisztítja, a menny megszakadhatna;
Anélkül, ami megállapodottá teszi, a föld elsüllyedhetne;
Anélkül, ami erőt ad nekik, az istenek elemésztenék magukat;
Anélkül, ami betölti őket, a völgyek kiszáradnának;
Anélkül, ami életben tartja őket, a miriád lény elpusztulna;
Anélkül, ami vezetőkké teszi őket, a nagyurak és hercegek elbuknának.
Így szükséges, hogy a felsőbbrendűnek az alsóbbrendű legyen gyökere;
A magasnak az alacsony az alapja.
Ily módon a nagyurak és hercegek úgy utalnak magukra,
Mint "magányosak", "elhagyottak", "szerencsétlenek".
Vajon ez nem annak a jele, hogy az alacsonyakban van gyökerük?
Így a legnagyobb hírnév az, ami névtelen,
Nem akarván egy lenni sok hasonló jáspis között,
Sem magasan trónolni, mint a kövek.

XXXIX. PARAFRÁZIS

Az Egyetlen sok. Az Egyetlen fikció.
Jönnek az Azonosítatlan Repülő Tárgyak,
Bennük és általuk új istenek és új ellenségek.
A menny piszkos, a föld reng,
A völgy helyet cserél a heggyel,
Vezetőink, sajnos, nem különböznek a vezetettektől.
Az alacsonynak a magas az alapja,
A magasra hivatkozik folyton az alacsony,
Tőle nyeri saját értelmetlensége igazolását.
Nem akarok lenni sem jáspis, sem kő,
Névtelenségem vagy hírnevem az döntse el,
Mondtam-e, tettem-e valamit,
Ami ellentmond borúlátó jóslataimnak.

XL. FRÁZIS

Visszafordulva mozog az Út.
Az Út a gyengeség eszközével él.
A világon lévő miriád lény Valamiből
Születik, és a Valami Semmiből.

XL. PARAFRÁZIS

Visszafordul a Történelem,
Bozontos szőrű, görnyedt emberelőttiek
Élnek a gyengeség veszélyes eszközével.
Egymást nemzi miriád lény,
Fehér, fekete, vörös és sárga,
De főleg a sárga s a barna.
Egymást nemzi miriád lény,
Egyre közelebb az Ősrobbanáshoz,
És a türelmetlen Semmihez,
Melyet zavar ez a jövőtlen nyüzsgés.

XLI. FRÁZIS

Mikor a legjobb tanuló hall az Útról.
Szorgalmasan gyakorolja;
Ha az átlagos tanuló hall az Útról,
Úgy tetszik néki, egyszer már ott van,
S eltűnik a másik pillanatban;
Mikor a legrosszabb tanuló hall az Útról,
Hangosan nevet.
Ha nem nevetne,
Méltatlanná válna az Úthoz.
Ezért a Csien jené az út:
Az út, ami fényes, unalmasnak látszik.
Az út, ami előre visz, úgy tetszik, visszafelé fut;
A sima út göröngyösnek látszik.
A legnagyobb erény olyan, mint a völgy;
A legfehérebb mocskosnak tetszik;
A nagy erény hiányos a szemnek;
A buzgó erény lustának tűnik;
Az egyszerű erény piszkosnak tetszik;
A nagy négyszögnek nincsenek sarkai.
A nagy hajót sokáig építik,
A nagy zeneszóban megritkul a hang,
A nagy képmásnak nincsen alakja.
Az út névtelenségbe rejti magát.
Csak az út tűnik ki az adományban.
És a befejezésben.

XLI. PARAFRÁZIS

Elég volt a fecsegésből az Útról!
Záhony és Hegyeshalom között?
A Boráros tér és Ady Endre tér között?
Odakinn szakad a téli eső,
Alszik az asszony s a gyerek,
Nincs érvényes útlevelem,
S a fizetésem háromezerkétszáz forint.
Az út, ami előre visz, úgy tetszik,
Visszafelé fut, ezért kevesebb a jelszó.
A nagy hajót néha túl soká építik.
Nincs olyan űrhajó, mely engem is elvinne,
Jobbak erre a célra engedelmes ember-robotok
Üres az űr nélkülem, üresebb nálam
Üres, mint a jövő, s meglehet,
Viccekkel és paradoxonokkal lesz teleírva.

XLII. FRÁZIS

Az út nemzi az egyet; az egy nemzi a kettőt.
A kettő nemzi a hármat;
A három nemzi a miriád lényt.
A miriád lény hátán hordja a jint,
És átöleli a jangot, és a kettőnek
Összevegyült nemző ereje.
Nincs szó, amit az emberek jobban gyűlölnének,
Mint "magányos", "elhagyott", és "boldogtalan",
Mégis a nagyurak és hercegek így beszélnek magukról.
Ily módon egy dolog néha megnő attól, hogy
Csökkentik, és csökken azáltal, hogy hozzátesznek.
Amit mások tanítanak, én is vallom: -
"Az erőszakosak nem halnak meg természetes
halállal". Ez lesz életem szabálya.

XLII. PARAFRÁZIS

Én nemzem az egyet, a kettőt, a hármat,
A miriád lény súlya rám nehezedik.
Már gyűlölöm a jint s a jangot,
A miriád lény kiszorít engem a Földről.
Nem vagyok nagyúr, se herceg,
Mégis magányos, elhagyott vagyok,
Bár nem boldogtalan.
Mert körülnézvén látom, mindenki az.
Nem vagyok erőszakos, de vágyom az erőszakra,
Az erőszakosak ellen.
Lelkem mélyén nem akarok meghalni
Természetes halállal.

XLIII. FRÁZIS

A legalázatosabb dolog a világon
Letiporhatja azt, ami legkeményebb
A világon - az, ami anyagtalan,
Behatolhat abba, aminek nincsenek hézagai.
Ezért tudom, miért jó, ha nem
Folyamodunk cselekvéshez.
A szavak nélküli tanítás,
A cselekvés nélküliség jótéteménye,
Ezek olyan dolgok, amelyeket
Csak nagyon kevesen értenek a világon.

XLIII. PARAFRÁZIS

Tudom, amit nem tudok.
Tudatlanságom határtalan.
Alázatos vagyok a végtelenségig,
Mégis kétségeim vannak: lesz-e bennem
Elegendő alázat a Kard, a Golyó s a Bomba
Elviseléséhez.
Még nem folyamodom cselekvéshez.
De nem lehet sokáig elodázni,
Ezt sejtik a Birodalom vezetői is.
Nagyon kevesek értik a világon,
Mikor jó a cselekvés nélküliség,
S mikor kell cselekedni.
Megfigyelem az embereket,
Kiválasztom, ki lesz az, akivel
Megosztom ezt a tudásom.
Ha áll az idő, konzervatív vagyok,
Ha megindul, forradalmár.
A kettő határán álcázom magam,
És szerencsére, miként most is,
Kevesen értik, amit mondok.

XLIV. FRÁZIS

A neved vagy a személyed,
Melyik a drágább?
A személyed avagy a vagyonod,
Melyik ér többet?
Nyereség vagy veszteség,
Melyik a nagyobb csapás?
Ezért van az, hogy a nagy aljasság
Biztosan nagy kiadásra vezet;
Túl sok áru a raktáron
Biztosan hatalmas veszteségbe visz.
Ismerd meg a megelégedést,
És nem lesz gyászos a véged;
Tudd, mikor kell megállni,
És nem kerülsz szembe veszéllyel.
És akkor kitartasz.

XLIV. PARAFRÁZIS

Nevem és személyem egyformán drága.
Vagyonom sincs, nyereségem sem lehet,
Erről gondoskodik a Birodalom.
Ha aljas is vagyok, nem vezet nagy kiadásra,
Kisszerű életet élünk mind,
Bár túl sok áru hever raktáron.
Nem ismerjük a megelégedést,
Van, aki lop, csal, hazudik,
Így gondoskodik békés öregkoráról.
A szerepek jól megoszlanak.
E kicsiny országban kisszerű bűnöket
Követünk el nap mint nap,
Nem kerül senki veszélybe,
Aki tudja, hol kell megállni.
A közös hazugság azonban a legveszélyesebb,
Nehéz hosszú évtizedek után is
Kikeveredni abból, amire
Legyintettünk gyáván, és hallgatván helyeseltük.

XLV. FRÁZIS

A nagy tökéletesség töredékesnek látszik,
De a használat mégsem rontja meg;
A nagy teljesség üresnek látszik,
De a használat mégsem szárítja ki;
A nagy egyenesség hajlottnak látszik;
A nagy ügyesség ügyetlennek;
A nagy ékesszólás dadogónak.
A nyugtalanság legyőzi a hideget;
A nyugalom legyőzi a meleget.
Ha az ember tiszta és nyugodt,
A birodalom vezére lehet.

XLV. PARAFRÁZIS

Milyen nehéz (átmeneti) egyensúlyt teremteni
Ebben a (látszólag) egyetlen életben!
Szeretnél lenni nyugodt megfigyelő,
Cselekvő harcos, megfontolt vezér?
Mindenkit becsaptak valahol, valamikor.
Ezért csapja be önmagát mindenki, aki él.
Dadogó a költészet, ügyetlen ügyesség.
Véged, ha szavakhoz menekülsz.
A Birodalom vezérei piszkosak és nyugtalanok,
Így hát gondold meg, mi akarsz lenni.
Ostobaság és tehetetlenség
Hajtja nyájba a Vezér mögé az embereket.

XLVI. FRÁZIS

Amikor az út diadalt arat a birodalomban,
A gyors lábú lovakat arra használják,
Hogy felszántsák a földeket;
Mikor az út nem győzedelmeskedik a birodalomban,
Harci méneket tenyésztenek a határon.
Nincs nagyobb bűn, mint ha túl sok a vágyunk;
Nincs nagyobb szerencsétlenség,
Mint amikor nem vagyunk elégedettek;
Nincs nagyobb boldogtalanság, mint az irigység.
Ezért, aki elégedett, annak mindig elég jut majd.

XLVI. PARAFRÁZIS

Ó, igen, a kényes, gyors lábú lovakkal
Ugart szántatnak ebben a Birodalomban,
És tompa, lusta harci méneket
Tenyésztenek a határon idegen szakértők.
Mindenki elégedett, ha kérdezik erről,
Titkon azonban marja őket az irigység.
Különösen kényes a helyzet
Két birodalom határvidékén:
Ott mindig bizonytalanok az értékek,
S mindig akad bőven
Irigyelni és rettegni való.

XLVII. FRÁZIS

Nem kell külföldet járnunk ahhoz,
Hogy megismerjük az egész világot;
Nem kell kinéznünk az ablakon,
Hogy meglássuk a mennyekbe vezető utat.
Minél messzebb megy az ember,
Annál kevesebbet tud.
Ezért a bölcs tud, anélkül
Hogy elmozdulna helyéről,
Azonosul mindennel, bár semmit sem lát,
S célhoz ér anélkül, hogy cselekedne.

XLVII. PARAFRÁZIS

Külföldet kell járnunk,
Hogy megismerjük magunkat,
A dolgok lényege ugyanis a hasonlítás.
Ha kinézünk az ablakon,
Legalább elfelejtjük, zárva vagyon
Hosszú ideje a mennyekbe vezető út.
Minél messzebb megy az ember,
Annál részletesebben tudja azt, amit nem tud.
Csak a bölcs tud mindent anélkül,
Hogy elmozdulna helyéről,
De szenvedés nélkül azonosulni lehetetlen
A világgal, amelyben kevesen vannak a bölcsek.
És annyi a cél benne, ahány szavunk van a célra.

XLVIII. FRÁZIS

Ha a tudást keresed, minden nap többet tudsz;
Ha az Utat keresed, minden nap kevesebbet tudsz.
Az ember egyre kevesebbet tesz, míg végül semmit sem
Csinál, s ha már egyáltalán semmit sem tesz,
Akkor semmi sem marad elvégezetlen.
Mindig a beavatkozástól mentesség nyerte meg a
Birodalmat. Ha beavatkozol, nem érsz fel
A feladathoz, hogy megnyerd a birodalmat.

XLVIII. PARAFRÁZIS

A tudást kerestem, minden nap többet tudok.
És látván látom, milyen keserű a tudás!
A tudás megbénítja az ember tetterejét,
Mert mindenre lehet igent és nemet mondani,
Nézőpont kérdése az egész.
A cselekvés a tudatlanság következménye.
Valahányszor cselekedtem, kihívtam az ég haragját.
Így hát resten és egyre többet tudva élek,
Jaj, ez a Birodalom nem érdemes a
Megnyerésre, és jaj, az az Út
A tudatlanoknak van fenntartva.
De hogyan verhetném ki fejemből
A tudást, melynek neve kétségbeesés?

XLIX. FRÁZIS

A bölcsnek nincs saját elméje.
Ő a nép elméjét használja, mint sajátját.
Azokkal, akik jók, úgy bánok, mint jókkal
Azokkal, akik nem jók, szintén úgy bánok.
Mint akik jók. Ha így cselekszem, javulok
Jóságban. Akikben megvan a jóhiszeműség,
Azokban megbízom. Azokban is bízom, akikben
Nincs meg a jóhiszeműség. Ha így cselekszem,
Jóhiszeműségemben fejlődöm magam is.
A bölcs, ha kísérletet tesz, hogy elvonja
A birodalom figyelmét, sürgősen el akarja
Tompítani a birodalom elméjét.
Az embereknek mind van valamije, amivel
Elfoglalják szemüket és fülüket,
S a bölcs valamennyiükkel úgy bánik,
Mint gyerekekkel.

XLIX. PARAFRAZIS

A bölcs népe helyett gondolkodik,
A politikus népe helyett cselekszik.
Vajon mikor gondolkodik és cselekszik
Maga helyett a nép?
Megpróbáltam jó lenni a gonoszokhoz:
Azt hitték, csak félelemből teszem.
A gonoszok azt hiszik, a nagylelkűség
Mögött gyengeség rejtőzködik.
Ezért a gonoszoknak természetben fizetek,
Nem számíthatnak béketűrésemre,
Csupán feledékenységemre.
Nem szeretem, ha ostobák gyermekként
Bánnak velem, sem a kinevezett bölcsek,
Sem a nem-választott vezetők.
Magam erejéből akarok bölcs lenni,
S a nép akaratából vezető.
Gondolkodom és cselekszem.

L. FRÁZIS

Amikor az egyik utat választod, életet jelent,
A másik út pedig halált, egyharmaduk
Bajtársak lesznek az életben, egyharmaduk
A halálban, s ott vannak azok, akik szeretik
Az életet, s ezért a halál birodalmába
Vonulnak, s ez a harmadik harmad.
Miért van ez így? Mert túlságosan szeretik
Az életet. Hallottam, azt mondják, aki
Jól őrzi életét, nem találkozik orrszarvúval
Vagy tigrissel, ha útrakel, s nem éri fegyver,
Ha egy hadseregnek támad is.
Mert nincs, ahová az orrszarvú belevághatná
Szarvát; nincs, ahová a tigris belemélyeszthetné
Karmait; nincs, ahová a fegyver pengéjét
Belevágja. Miért van ez így? Mert számára
Nem létezik a halál birodalma.

L. PARAFRÁZIS

Volt, mikor úgy indultam el az életben,
Bajtársam lesz majd mind, aki ismer.
Aztán megcsalt az egyik, elárult a másik,
Elhülyült a harmadik, meghalt a negyedik.
Akik szeretik az életet, gyakran
Meghalnak ezért, s akik fogcsikorgatva
Gyűlölnek élni, azokra hosszú életet,
Hírnevet és vagyont pazarol a Semmi.
Csak legalább őket megóvhatnám a haláltól,
Akik méltók lennének igaz életre!
Mert az ő keblük tárva orrszarvú, tigris
Előtt, fegyver pengéje előtt, s bárhogyan
Őrködöm is, nem halhatok meg annyi helyett!

LI. FRÁZIS

Az út ad nekik életet;
Az erény táplálja őket;
A dolgok formát adnak nekik,
A körülmények megérlelik őket,
Ezért a miriád lény mind tiszteli az utat,
És megbecsüli az erényt. Mégis, az utat nem
Azért tisztelik, az erényt nem azért becsülik,
Mert valamely hatóság így rendelte el,
Hanem mert így természetes.
Ily módon az út életet ad nekik és táplálja őket;
Beteljesüléshez és érettséghez juttatja őket;
Eteti őket és menedéket ad nekik.
Életet ad nekik, de nem kéri birtokukat;
Jót tesz velük, de nem követel hálát.
Ő az intézője sorsuknak, de nem él a hatalommal.

Ilyen a rejtelmes erény.

LI. PARAFRÁZIS

Mintha barbár, írástudatlan
Bennszülöttek közt élnék,
Kiktől elrabolták saját kultúrájukat,
De nem kaptak cserében mást,
Csak gyorsan romló, importált csodákat,
Fényes, haszontalan csecsebecséket.
És homályos ígéreteket
A távoli jövőre.
Újabban még az ígéretek is.
Gyérebben csörgedeznek,
Nemsokára, itt a zajban, bűzben,
Szemétben, egy birodalom roncstelepén.
Már a szemünkbe is mondják,
Barbárok, írástudatlanok vagytok.
Bennszülöttek, kultúra nélkül,
Dolgozzatok, vagy lopjatok,
Bennünket nem érdekel,
Egymást lopjátok, bennszülöttek,
A mi részünk biztosítva van.

LII. FRÁZIS

A világnak volt kezdete,
S ez a kezdet lehetett anyja a világnak.
Ha már ismered az anyát,
Ismerd meg gyerekét is,
Ha már megismerted a gyereket,
Menj vissza, ragaszkodj az anyához,
És napjaid végeztéig nem lel rád a veszély.
Zárd el érzékeid nyílását,
Csukd be az ajtót,
És akkor nem sorvad el az élted.
De tárd ki a nyílásokat,
Bajt hozol a fejedre,
És napjaid végezetéig nem lelsz nyugodalmat.
Ha meglátod a kicsit, belátó vagy;
Ha tartod magad a magukat megadókhoz, erős vagy.
Élj hát a fénnyel,
De ne légy belátó.
Ne hozz szerencsétlenséget magadra.
Ezt nevezik annak, ha valaki
Az állandóságot követi.

LII. PARAFRÁZIS

A világnak lehet, volt kezdete,
Lehet, hogy nem. De mi volt az Ősrobbanás előtt?
S ha világunk szétrobban, magába visszahullik,
S majd újra robban rendre,
Vajon nem valami égi idióta suhanc
Kétütemű motorjának belsejében élünk?
Oly kevés ez az öt érzék,
Oly kevés nyílásunk a világra,
Örömre, bánatra kevés.
Élek a fénnyel, engedelmeskedem neki,
Követem az állandóságot e vad világban,
Megbecsülöm az állandóságot,
Bár kételyeim vannak
Akár az anyát szeretem - a Kezdetet,
Akár gyerekét - a Világot,
Helyem és viszonyom esetleges,
És felment minden felelősségtől,
Hiszen én vagyok a Bolond.

LIII. FRÁZIS

Ha a legkisebb tudást birtokolnám,
A nagy útra lépvén csak attól félnék,
Ösvényekre tévedek, melyek félrevisznek.
A nagy úton könnyű a járás,
Az emberek mégis a mellékutakat kedvelik.
Az udvar romlott,
A földeket benőtte a gyom,
A magtárak üresek;
Mégis vannak, akik finom ruhákba bújnak,
Kard csüng oldalukon,
Tele vannak étellel-itallal,
És túlságosan is gazdagok.
Úgy ismerik őket, mint akik élenjárnak
Minden rablásban.
De ez valóban messze esik az úttól.

LIII. PARAFRÁZIS

Ráléptem már a nagy útra,
A becsület érik bennem, mint a halál.
Ösvényekre sosem félek letérni,
Engem már ezek is visznek az útra.
Ha az ember eleget látott,
Könnyű a nagy úton a járás,
Hiszen az út mentén mindent
Felver a gyom, és gyors gépkocsikon
Surrannak a pokolba az udvar képviselői,
S az üres magtárak kitüntetett őrizői.
Minden rablásban élenjárnak,
S bár az úton járnak, messze vannak az úttól.
Helyben járnak, bármily sebesen,
De nem tudják. Néha irigylem őket ezért.

LIV. FRÁZIS

Aminek erős a gyökere, azt nem lehet kihúzni;
Amit karunkban szorosan tartunk,
Az nem csúszik ki belőle,
Ezáltal az áldozati ajándék
Sosem fogy el az utódok kezéből.
Míveld ezt személyedben,
És erénye több lesz az elégnél;
Míveld ezt kis faludban,
S erénye majd kitart;
Míveld ezt államodban,
S erénye majd bővelkedik;
Míveld ezt a birodalomban,
S erénye mindent áthat.
Ezért hát nézd a személyt a személyen át;
Nézd a családot a családon keresztül;
Nézz a falura a falun át; nézd az államot
Az államon át, és a birodalmat
A birodalmon keresztül.
Miként tudom, hogy ilyen a birodalom?
Éppen ezáltal.

LIV. PARAFRÁZIS

Erős a gyökerem,gyermekek tartják,
Holtak tartják, ők az én gyökereim
Erős gyökereim a földben,
Erős léggyökereim a jövőben.
Övék az én áldozati ajándékom,
S ezé a kis országé, mely sosem volt
Birodalom.
Mennék én kis faluban lakni,
Mívelném az erényt ebben az államban
Melyet fegyverrel és szóval tönkretettek,
S amelyből sosem lehet már
Birodalom.
De vajon nem ez az Út éppen,
Egy ilyen kis falu-országban,
Mely már sohasem lehet
Birodalom?

LV. FRÁZIS

Az, aki bővelkedik az erényben,
Az újszülötthöz hasonlítható:
Mérges rovarok nem csípik meg,
Vadállatok nem vetik rá magukat,
Ragadozó madarak nem csapnak le rá.
Csontjaik gyengék, izmaik finomak,
Mégis erős a szorításuk.
Nem tud semmit a férfi és nő egyesüléséről,
Hímtagja mégis megmozdul:
Ez azért van, mert férfiassaga most a legnagyobb.
Üvölt egész nap, mégsem reked be;
Ez azért van, mert harmóniája most a legnagyobb.
A harmónia tudását nevezik állandóságnak,
Az állandóság tudását bölcsességnek.
Ha növelni akarjuk életerőnket,
Azt baljósnak nevezik,
Mert a szellem csak erőszakkal serkentheti
A légzést.
Ha egy életerős lény kárt tesz az öregnek,
Akkor az út ellen halad.
S aki az út ellenében halad,
Korai véget ér.

LV. PARAFRÁZIS

Az újszülött nem bővelkedik semmi erényben,
Tudatlansága miatt oly igen ártatlan még.
Ha kíméli az élet, csak azért teszi ezt,
Hogy később majd teljes erővel lecsapjon.
Nem jobb egyetlen nemzedéknek sem a sorsa,
Mert nincs, nem lehet igazi haladás,
Sírásuk ma éppoly keserves, mint tegnap.
Egész nap üvölthet a kisded,
Bizony bereked, s elhallgat magától,
Megismeri a Törvényt, mely mindent berekeszt majd.
Növelni akarja fokról fokra életerejét,
Hatalmát kiterjeszti másokra,
S szükségképp kárt tesz az öregnek.
Mert nincsen haladás, csak harc,
S a célja ismeretlen.
Egy úton haladunk,
De mindegyikünknek mások a tiltó táblák,
S máshol vár ránk rövid enyhülés,
És hosszú bánat; mert aki bármilyen útra lép,
Bizony mondom, pusztán e lépés által
Korai véget ér.

VI. FRÁZIS

Aki tud, nem beszél; aki beszél, nem tud.
Torlaszold el a nyílásokat;
Zárd be az ajtókat.
Tompítsd le az éleket;
Bogozd ki a csomókat;
Enyhítsd a vakító fényt;
Csak régi kerékvágásban haladjon szekered.
Ez úgy ismeretes, mint titokzatos azonosság.
Ezért nem juthatsz közel hozzá,
De nem is távolíthatod el,
Nem tehetsz vele jót, nem okozhatsz neki kárt,
Nem tudod nemesebbé tenni, nem tudod lealázni,
Ezért értékeli a birodalom.

LVI. PARAFRÁZIS

Aki tud, nem beszél; aki beszél, nem tud.
Pedig hányan tudnának itt beszélni,
Ezen a szegény világon!
Akik beszélnek, nagy garral görgetve szavakat
Emelvényről, mikrofonsor mögül,
Kamera előtt, azok papírról olvassák,
Ha ugyan olvasni tudnak.
Senki sem figyel rájuk, ezt ők is sejtik,
De megszokták már az emelvényt,
S aki tudna beszélni, elfelejti
Veszélyes szavait, ha felér
A drapériákkal ékesített emelvényre,
Zászlóerdő és jelszavak alatt.
Ezért nem juthatsz közel azokhoz, ott
Az emelvényen; nem juthatsz közel,
De el sem távolíthatod őket.
Állnak és ágálnak,
Szavukat undorral elkapkodja a szél.

LVII. FRÁZIS

Kormányozd az államot úgy, hogy őszinte vagy;
Viselj háborút úgy, hogy agyafúrt vagy,
De nyerd meg a birodalmat úgy,
Hogy ne légy kotnyeles.
Honnan tudom, hogy ez így van? Ezáltal.
Minél több tilos dolog van a birodalomban,
Annál szegényebb a nép;
Minél több éles szerszáma van a népnek,
Annál boldogabb az állam;
Minél több készséggel rendelkeznek az emberek,
Annál több újdonság terjed el;
Minél jobban ismerik a törvényeket és rendeleteket,
Annál több a tolvaj és a rabló.
Ezért a bölcs azt mondja:
Nem cselekszem, és az emberek maguktól átalakulnak;
Jobban kedvelem a csöndet, és az emberek maguktól
Megjavulnak;
Nem vagyok kotnyeles, és az emberek
Maguktól meggazdagodnak;
Mentes vagyok a vágytól és az emberek
Maguktól lesznek egyszerűek, mint
A faragatlan kő.

LVII. PARAFRÁZIS

Sajnos, sem az ember, sem a kormány
Nem lehet befelé őszinte, kifelé agyafúrt.
Senki sem jön el magától a bölcsért,
Hogy királlyá tegye,
Ha nem reklámozzák a bolondok.
Minél több tilos dolog van az országban,
Annál szegényebb a nép,
De a tilalmak legalább elszórakoztatják.
Szegény és erőszakos államoknak
Gyönyörű alkotmányai vannak,
S gyakran éneklik a himnuszt.
A tolvajok és rablók jól ismerik
A törvényeket, rendeleteket.
Néha ők maguk csinálják őket.
Az ilyen államban minden csak papiron van,
Még az állam is,
És az emberek durvák és faragatlanok.
Nem a bőség és béke tette őket egyszerűvé,
Hanem a tudatlanság, szegénység és az önzés.

LVIII. FRÁZIS

Amikor a kormányzás meg van zavarva,
Az emberek egyszerűek;
Ha a kormány éber,
Az emberek ravaszak.
A jószerencse a szerencsétlenségen ágaskodik,
A jószerencse alatt ott kuksol a szerencsétlenség.
Ki ismeri a határt? Az őszinte talán
Nem létezik? Az őszinte újból ravasz lesz,
S a jó ismét szörnyeteg.
Valóban régen volt, amióta az embereket megzavarták.
Ezért a bölcs szögletes, de nem ejt karcolást,
Éle van, de nem szúr vele,
Kiterjeszkedik, de nem mások kárára,
Világlik, de nem kápráztat el.

LVIII. PARAFRÁZIS

Szégyenkezem.
Szégyenkezem, hogy ezek azok az emberek.
Szégyenkezem, hogy ez az az év,
Szégyenkezem, hogy ilyenek az öregek.
Szégyenkezem, hogy ilyenek a fiatalok.
De ki ismeri a határt?
Lehet, utódaink még büszkék is lesznek,
Mert ők még jobban szégyenkeznek.
A történelem az utólagos szégyenkezés.
Zsugorodott országban, zsugorodott aggyal,
Zsugorodott gyomorral.
A bölcsre itt mi szükség volna?
Nevezzétek ki mindjárt főbolondnak.

LIX. FRÁZIS

Ha kormányozzuk a népet és szolgáljuk a mennyet,
Jobb, ha az uralkodó kegyelmes.
Mivel kegyelmes,
El lehet mondani róla,
Hogy kezdettől fogva követi az utat;
S mert kezdettől követi az utat,
El lehet mondani róla,
Hogy bőven gyűjti az erényt;
S mert bőven gyűjti az erényt,
Semmi sem állhat útjába;
Ha semmi sem állhat útjába,
Senki sem tudja határát;
Ha senki sem tudja a határát,
Övé lehet az ország;
Ha az ország szülőanyja övé,
Akkor kitarthat.
Ezt hívják a mély gyökerek és erős hajtások
Útjának, mely által az ember
Megérhet sok napot.

LIX. PARAFRÁZIS

Most már tudom, hogy gyűlölöm
Lao Cse mestert, és az utat,
Ezt a rothadt bölcseletet,
Mely mindig a gyakorlatból indul ki,
És rothadt fiakat nevel,
Intézményekbe gyűjti be őket,
És mosolyognak, mosolyognak,
Szerintük nincs értelme a harcnak,
Úgy érzik, megfizetik őket azért,
Hogy ezt vallják nyilvánosan,
S szorgalmasan idézzék
Akarva-akaratlan Lao Csét.

LX. FRÁZIS

Nagy államot kormányozni olyan nehéz,
Mint apró halat főzni.
Ha a birodalmat az úttal egyetértésben
Kormányozzák, a szellemek elvesztik hatalmukat.
Vagy inkább nem is hatalmukat vesztik el,
Hanem, bár megmarad hatalmuk,
Nem ártanak a népnek.
Nemcsak ők, akiknek hatalmuk van,
Nem bántják a népet,
De a bölcs sem árt az embereknek.
Mivel egyikük sem okoz kárt,
Mindegyik a másik érdemének tulajdonítja ezt.

LX. PARAFRÁZIS

Kis államot kormányozni olyan nehéz,
Mint nagy halat kifogni.
A hatalom kényes dolog,
Ha nem akar ártani a népnek.
Ha a Birodalmat jól kormányozzák,
A kis államot kormányozni könnyű.
A bölcs használni szeretne a népnek,
De nehéz egyezségre jutni a kormánnyal,
Mert mindkettő a saját érdeméről beszél,
S mögöttük ott magaslik a Birodalom.

LXI. FRÁZIS

Egy nagy állam olyan, mint egy folyó legalsó szakasza
Az a hely, ahol a világ összes patakja egyesül.
Amikor a világ egyesül,
A nő mindig többet nyer a férfitól, ha csendben marad.
Ha csendben van, az alsó helyzetet veszi fel.
Íly módon a nagy állam, ha alsó helyzetet foglal el,
Magához csatolja a kis államot;
A kis állam, ha az alsó helyzetet veszi fel,
A nagy államhoz köti magát.
Így az egyik, amikor felveszi az alsó helyzetet,
Magához csatol;
A másik, amikor felveszi az alsó helyzetet,
Odaköti magát.
Mindaz, amit a nagy állam akar, az,
Hogy a másikat szárnya alá vegye;
Mindaz, amit a kis állam akar, az,
Hogy szolgálatait elfogadja a másik.
Ha mindkettő meg akarja találni saját helyét,
Helyes, ha a nagy állam veszi fel az alsó helyzetet.

LXI. PARAFRÁZIS

A nagy állam olyan, mint a tenger,
A kis állam olyan, mint a folyó.
Akárhogy igyekszik, végül mégis
A tengerbe jut.
A folyó ritkán választhatja meg,
Melyik tengert táplálja vizével.
Mindig lesznek patakok, akik felajánlják
Szolgálatukat a legközelebbi tengernek,
S végtére is mindent eldöntenek
Az évezredes partvonalak, azok
Meredeksége és lejtési szöge.
A folyó egyetlen büszkesége, hogy
Még nem a tenger, bár arrafelé tart,
S az utolsó métereken
Nehéz szétválasztani őket,
Bár az egyik iható, a másik ihatatlan.

LXII. FRÁZIS

Az út a miriád lény menedéke.
Ez az, amivel a jó ember védelmet nyújt,
S amellyel a gonoszt megvédelmezik.
A szép szavak, ha felajánlják őket,
Magas rangot nyernek viszonzásképpen.
A szép tettek az embert mások fölé emelhetik,
Még ha nem is jó valaki, miért kellene
Magára hagyni?
Ezért, amikor a császárt beiktatják, és a három
Herceg-minisztert kinevezik, az, aki az út szerint
Ad ajándékot, anélkül hogy helyéről elmozdulna,
Jobb, mint az, aki jáspis-tálakat kínál,
Négylovas fogattal. Miért becsülték régtől ezt az utat?
Hát nem mondták meg régen, hogy az út révén az ember
Megkapja, amit akar, és elkerüli a következményeit
Annak, aki átlépte határait az útnak?
Ezért az utat értékeli a birodalom.

LXII. PARAFRÁZIS

Az az út régen elveszett,
Nincs már állandóság a birodalmakban.
Ó, hova menjek, ahol még érvényes egy út?
A szép szavak, igaz, ha felkínálják őket,
Még mindig magas rangot nyernek viszonzásul,
De szép tettekre nincsen mód már hosszú ideje.
Korhadó birodalomban minden időleges, átmeneti,
A vezetők félnek a vezetettektől, s viszont,
Az ajándékok félelemből születnek.
Már azt is megtapsolják, aki ragaszkodik
Saját tévedéseihez és hazugságaihoz.
Azt mondják róla: meggyőződése van.
Azt mondják róla: szolgálni akar.
Pedig csupán makacs volt tévedéseiben,
És haszna származott belőlük.
Mert a Birodalom sosem akarja a teljes igazságot,
A Bölcs pedig ritkán meri.

LXIII. FRÁZIS

Cselekedd azt, amivel nem jár cselekvés;
Keresd azt, ami zavaró; ízleld azt,
Aminek nincs íze.
Csinálj a kicsinyből nagyot és a kevésből sokat;
Tégy jót azzal, aki téged megsértett.
Készíts terveket a nehézség leküzdésére,
Mielőtt az valóban nehéz lesz; csinálj valami
Nagyot úgy, hogy akkor kezded el, mikor kicsiny.
A nehéz dolgoknak a világban kezdetüket
A könnyű dolgoktól kell venniük.
A nagy dolgoknak a kicsinyekben kell kezdődniük.
Ezért, mivel a bölcs sosem próbál meg
Nagy lenni, sikerül naggyá lennie mégis.
Aki elhamarkodottan tesz ígéreteket,
Ritkán tartja meg a szavát;
Aki a dolgokat többnyire könnyen veszi,
Gyakorta találja magát szemben nehézségekkel.
Ezért még a bölcs is egyes dolgokkal úgy foglalkozik,
Mint nehezekkel.
Ezért van, hogy végül nem győzik le a nehézségek.

LXIII. PARAFRÁZIS

Mondhatná mindezt X. elvtárs a Központból,
Köszönöm szépen a tanácsot, Lao Cse elvtárs!
Majd cselekszem én is úgy, ahogy Ön,
Azzal nem jár cselekvés, ugyebár. Keresem, ami
Nem zavaró (Önök számára a Központban),
Ízlelem azt, aminek nincs íze,
S nem marad el, remélem, a jutalom.
Vigyázzon, még az Ön főnöke is lehetek,
Kedves X. elvtárs a Központból,
S én mondom majd: csinálj a kicsinyből nagyot.
De nem idealizmus ez, Lao Cse elvtárs?
Győzzük le inkább a nehézségeket,
Melyek azért vannak, ugyebár,
Hogy legyőzzük őket, még mindig marad
Belőlük elegendő. Bölcs lettem, látja,
Most már igazán várom a jutalmat.
De csak olyan díjra gondoljon, Lao Cse elvtárs,
Amely pénzzel is jár. Az erkölcsi elismerés
Korunkban viccnek is rossz. Mert azt
Nem Ön adja, egyszerűen azért.
Nincs harag köztünk, ugye, Lao Cse elvtárs?

LXIV. FRÁZIS

Könnyű fenntartani egy helyzetet,
Amíg biztos a helyzet;
Könnyű foglalkozni egy helyzettel,
Mielőtt kialakulnának tünetei;
Könnyű eltörni valamit, amikor még törékeny;
Könnyű eltüntetni valamit, ha még kicsiny.
Addig foglalkozz egy dologgal, amíg csak semmiség;
Tartsd rendben a dolgokat, mielőtt a zűrzavar beáll.
A fa, amelyet épp, hogy átölelhetsz,
Aprócska hajtásokból nő ki lent;
A kilenc emeletes függőkert is
Egyetlen talicska földből emelkedik;
Az ezer mérföldes utazás is
Az ember lába alatt kezdődik el.
Aki bármit tesz vele, tönkre fogja tenni;
Aki megkaparintja, el fogja veszteni.
Ezért a bölcs, mert nem tesz semmit,
Soha semmit tönkre nem tesz; és
Mert semmit sem kaparint meg,
Semmit sem veszít el.
Vállalkozásaik közben az emberek
Mindig tönkreteszik őket a siker határán.
Légy oly körültekintő a végén, mint először,
És nem megy vállalkozásod tönkre.
Ezért a bölcs arra vágyik, hogy ne vágyjon,
És nem becsüli azokat a javakat,
Amelyeket nehéz megszerezni;
Megtanul meglenni tanulás nélkül,
És jóváteszi a sokaság vétkeit,
Hogy segítsen a miriád lénynek,
Hogy természetes legyen, s visszatartsa magát
Attól, hogy cselekedni merjen.

LXIV. PARAFRÁZIS

Ne tartsuk fenn ezt a helyzetet,
Mert már túl régen bizonytalan.
Ne foglalkozzunk a helyzettel,
Mert tünetei ránk is átragadnak.
Zűrzavarban élünk, s emberemlékezet óta
Ilyen volt itt a helyzet.
Bár tudjuk, akármit is teszünk,
Tönkre fogjuk tenni a helyzetet,
S amit ma nyerhetünk, elveszítjük holnap,
Azért vállalkozásunk a méltóság nevében
Megcselekedjük, mert a bölcsek mind
Szolgának álltak, és tanulni restek.

LXV. FRÁZIS

Régóta így van, hogy azok, akik leginkább
Követni tudták az utat, nem használták
Fel arra, hogy felvilágosítsák a népet,
Hanem hogy szemellenzőt rakjanak reá.
Amiért az embereket oly nehéz kormányozni,
Amiatt van, hogy túl okosak.
Ezért, ha egy államot okossággal kormányoznak,
Az az állam kárára lesz;
Ha egy államot nem okossággal vezetnek,
Az az állam jótéteménye.
Ez a két út a modell.
Ha mindig ismerjük a modellt,
Titkos erények birtoklói vagyunk.
A titkos erény mély és messzire nyúlik,
De ha a dolgok visszafordulnak,
Megfordulunk velük együtt.
Csak így érhető el a teljes összhang.

LXV. PARAFRÁZIS

Konformisták, figyelem!
Örüljetek, ha az állam
Nem kormányoz okossággal,
Tiétek lesz az állam egésze,
S ama titkos erény.
Ti vagytok az állam, nem a nép,
Mely sajnos, túl okos ahhoz képest,
Hogy mégsem az állam.
Készítsetek új meg új modelleket,
A Legújabb Nagy Mechanizmust,
De ismétlem, örüljetek, ha az állam
Nem kormányoz okossággal.

LXVI. FRÁZIS

Amiért a Folyó és a Tenger a száz völgy
Királya lehet, az azért van, mert felveszi
Az alsó helyzetet. Ezért lehet a száz völgy ura.
Így hát, ha a nép felett uralkodni vágyunk,
Saját szavainkkal meg kell alázkodnunk előttük;
S ha vezetni akarjuk az embereket,
Követnünk kell őket személyünkben is.
Ezért a bölcs elfoglalja helyét a nép felett,
De ez terhet nem jelent; a nép előtt foglal
Helyet, de nem okoz torlódást. Ezért
A birodalom örömmel támogatja őt,
És sosem fárad el ebben.
Mivel nem verseng semmiért, a birodalomban
Senki sincs abban a helyzetben,
Hogy versenyre keljen vele.

LXVI. PARAFRÁZIS

Amiért a Folyó, amiért a Tenger,
Amiért az UFO-k, amiért az Isten,
Amiért az Állam, amiért a Költő
Felveszi a megfelelő alsó helyzetet
Szinte szexuális értelemben mind.
Saját szavaikkal alázkodnak meg.
Ha vezetni akarjuk a népet,
Bújjunk atombiztos bunkereinkbe,
Ne jelentsünk terhet nekik,
Vagy ha igen, ne közöljék az újságok.
Ne versengjünk semmiért,
Majd kiutalják néhai érdemeinkért,
Legyen az kitüntetés vagy díszsírhely.
De a legtöbben megelégszenek egy lábjegyzettel:
"Emésztett és ürített a XX. század vége felé."

LXVII. FRÁZIS

Az egész világ azt mondja, hogy utam nagy
És semmihez sem hasonlít. Azért sem hasonlít
Semmire, mert hatalmas. Ha valamire hasonlítana,
Már régóta kicsiny lett volna.
Három kincsem van,
Amelyet megtartok és kedvelek.
Az elsőnek neve együttérzés,
A másodiké takarékosság,
A harmadik: hogy nem merem vállalni
A vezetést a birodalomban.
Ha az ember együttérez,
Nem engedheti meg magának,
Hogy bátor legyen,
Ha az ember takarékos, megengedheti magának,
Hogy kiterjessze hatáskörét,
S ha nem meri vállalni a vezetést
A birodalomban, a hivatalnokok ura lehet.
Ha pedig elhagyjuk az együttérzést a bátorság
Kedvéért, a takarékosságot a terjeszkedésért,
A hátulsó helyet a vezetésért, bizonyosan
Halállal végezzük.
Az együttérzés segélyével az ember diadalt arat,
Ha támad, és védelme bevehetetlen.
Amit segít az ég, azt megtámogatja
Az együttérzés adományával.

LXVII. PARAFRÁZIS

Az én utam hosszú és senkiéhez sem hasonló
Hűséges vagyok én az utamhoz
Vállalom mint sorsomat is
Az út és a sors ugyanaz
Együttérzek a világgal
De nem takarékoskodom az életemmel

Ebben a birodalomban senki sem
Vállalja a vezetést
Mert aki együttérez a világgal
Nem meri vállalni mindazt
Amivel a vezetés jár
De te aki mindezt megérted
Takarékos vagy és kellőképpen
Félsz a felelősségtől
Hiszen erre tanítottak
Vagyis a hivatalnokok ura leszel
És parancsolni fogsz nekem
És elvitethetsz lecsukathatsz
Ha mégis vállalod a felelősséget

LXVIII. FRÁZIS

Aki harcosnak kiváló, nem tűnik iszonytatónak;
Aki kitűnik bajvívásban, sosem gyúl haragra;
Aki kitűnik ellensége legyőzésében, nem keresi a vitát;
Aki kitűnik abban, hogy szolgálatba vesz másokat,
Megalázkodik előttük.
Ezt úgy ismerik, mint a nem-megelégedés erényét;
Ezt úgy ismerik, mint mások erőfeszítésének hasznosítását;
Ezt úgy ismerik, mint az ég fenségének megfelelőjét.

LXVIII. PARAFRÁZIS

Nem tűnök kiváló harcosnak,
Mert ellenfeleim visszahúzódnak,
Nem vagyok iszonytató mert
Nem akarok bosszút állni,
Nem tűnök ki bajvívásban,
Bár gyakran gyúlok haragra,
S jobb híján a vitát keresem.
Nem veszek szolgálatba másokat,
S nem alázkodom meg előttük.
Elégedetlen vagyok,
Bár nem zsákmányolok ki senkit,
Nem tudom, fenséges-e az ég,
Mert országos sötétségben élek,
S a magam szerény eszközeivel,
Szerény bérért
Gyarapítom a sötétet.

LXIX. FRÁZIS

A stratégáknak van egy mondásuk,
Nem merem játszani a házigazdát,
De játszom a vendég szerepét,
Nem merek előremenni egy hüvelyket,
Hátrálok inkább helyette egy lábnyit.
Ez úgy ismeretes, mint amikor előre menetelnek,
Amikor nincs út,
Feltűrik az ingujjat, amikor nincs kar,
Erőszakkal vonszolják az ellenfelet,
Amikor nincs ellenfél,
És fegyvert ragadnak, amikor nincs fegyver.
Nincs nagyobb balsors, mint amikor
Túl könnyedén veszik az ellenséget.
Amikor így tettem, csaknem ráment vagyonom.
Ily módon a két fél közül aki fegyvert
Emel egymásra, a bánat-sújtotta lesz az,
Aki győz.

LXIX. PARAFRAZIS

Nincs utazás, de építünk utakat.
Építünk utat, de nem épül.
Vannak építők, de minek?
Hiszen ők sem utazhatnak.
A két ellenfél közül,
Ha szabad jósolnom,
Az győz, aki jobban sajnálja övéit,
S nem szívesen bocsátkozik a harcba.

LXX. FRÁZIS

A szavaimat nagyon könnyű megérteni,
És nagyon könnyű átültetni gyakorlatba,
Még sincs senki a világon, aki értené,
S aki megvalósítaná őket.
A szavaknak megvan az ősük, a tetteknek uruk van.
Mivel az emberek tudatlanok, nem értenek.
Akik értenek engem, kevesen vannak;
Akik nyomomban járnak, azokat tisztelet éri.
Ezért a bölcs, bár háziszőttes ruhába öltözik,
Öltözéke alatt drága jáspisékszert visel.

LXX. PARAFRÁZIS

A szavaimat könnyű megérteni,
És nagyon könnyű átültetni a gyakorlatba,
Még sincs senki a világon, aki értené
Egyszerű szavaim.
De akik nyomomban járnak,
Azokat tisztelet éri,
Várja őket a korbács, a száműzetés,
A börtön vagy a bitó,
Mert túl egyszerű mindaz, amit mondok,
És azt mondom, amit gondolok,
Ez a bűnöm.

LXXI. FRÁZIS

Tudni s mégis azt hinni, nem tudunk, a legjobb;
Nem tudni, s mégis azt hinni, hogy tudunk,
Nehézséghez vezet.
Ha éberek vagyunk a nehézséggel szemben, elkerülhetjük.
A bölcs nem találkozik nehézséggel. Ez azért van,
Mert éber vele szemben, tehát nem találkozik
Semmi nehézséggel.

LXXI. PARAFRÁZIS

A bölcs látja, egyre kevesebbet tud,
De még mindig jóval többet, mint ami hasznos,
Mert katasztrófa előtt nincs szükség bölcsekre,
Elszaporodnak a bolondok.
A bölcs csupán idézőjelbe teheti magát,
A történelem úgyis zárójelbe teszi.
Katasztrófa előtt a bölcs is
Csak egyéni előnyökre törhet,
S tisztességét is csak egyéni halálban
Kamatoztatja.
Ha valaki igazán bölcs,
Mindig találkozik a nehézségekkel,
Más kérdés megint,
Hogy nem vesz róluk tudomást.

LXXII. FRÁZIS

Ha az emberekből hiányzik a megfelelő érzék
A félelemhez, valami szörnyű megpróbáltatás
Következik el rájuk.
Ne zsúfold össze életterüket; ne
Nyomjátok le életszínvonalukat. Ha
Nem nyomod le őket, nem fáradnak el
A tehertől.
Ennélfogva a bölcs ismeri önmagát,
De nem teszi szemlére, szereti magát,
De nem bálványozza.
Ily módon elveti az egyiket, elfogadja a másikat.

LXXII. PARAFRÁZIS

Most majd újra megtanulnak félni az emberek,
Bár a szörnyű megpróbáltatásnak még nincs neve,
De életterük zsúfolt, már gyűlölik egymást,
Irigykednek, acsarkodnak, ki lopott többet,
És életszínvonaluk rohamosan csökken.
Le kell nyomni őket, hogy majd felálljanak,
És megtisztultan ledobják terhüket.

A bölcs ismeri őket, megérti aggodalmukat,
És nem teszi közszemlére tudását.
Szereti az embereket, de nem bálványozza őket,
Mert az emberekkel jót tenni nem lehet,
Jónak lenni kell, vagy talán születni erre,
A sérült kromoszómák azonban jól burjánzanak.

LXXIII. FRÁZIS

Az, akiben nincs félelem, mert bátor,
Szembetalálkozik majd halálával;
Az, akiben nincs félelem, mert gyáva,
Életben fog maradni.
A kettő közül az egyik jóra vezet, rosszra a másik.
A menny gyűlöli, amit gyűlöl,
Ki tudhatja az okát?
Ezért még a bölcs is nehéznek talál némely dolgot.
A menny útja
Kiválik abban, hogy győz verseny nélkül,
Válaszol, bár nem beszél,
Magához vonz, bár nem hív senkit,
Terveket kovácsol, bár céltalannak tetszik.
Az ég hálója szélesre vetve. Bár nem sűrű szemű.
Semmi sem csúszik rajta át.

LXXIII. PARAFRÁZIS

Bátran meghalni régen tudtak talán.
A bátor halál értelmes kell, hogy legyen.
Ha gyáván halunk meg, nyüszítve,
Gyógyszerekkel és hazugságokkal tele.
A menny nagyon gyűlöl ma minket.
Bár győzne, válaszolna, vonzana!
Bár lenne terv mindabban, amit
Csak gyávaságból viselünk el!
Terv lenne vérben, könnyben, halálban?
Az ég hálója szélesre vetve.
De vajon nem csúszott keresztül rajta
Egész világunk?
Él-e még a Halász, ki hálóját kitette,
S ha él és zsákmányért visszatér,
Nem egyetlen jogos célja-e, hogy
Felfaljon mindannyiunkat?
Kannibál Halász! Gyáván halok meg, nyüszítve.
A menny nagyon gyűlöl ma minket.

LXXIV. FRÁZIS

Ha az emberek nem félnek a haláltól,
Miért kellene őket halállal ijesztgetni?
Ha az emberek mindig félnek a haláltól,
S ha letartóztathatnám és halálra ítélném
Mindazokat, akik új dolgokat kitalálnak,
Vajon ki merészelne ez ellen cselekedni?
Van hivatásos hóhér, akinek ölés a feladata.
A hóhér nevében ölni ugyanaz, mint
Az ácsmester nevében a fát legyalulni.
Ha az ács helyett gyalulnak, bizony, kevesen
Menekülnek meg attól, hogy meg ne sebezzék
Saját kezüket.

LXXIV. PARAFRÁZIS

Az emberek félnek a haláltól,
Ezért ritkán beszélnek róla.
A halál régi dolog és szükséges is.
Gondoljuk meg, mi lenne a világból,
Ha a hatalom és a pénz birtokosai
Örökké élnének ráadásul,
S büntetlenül irthatnák azokat,
Akik új dolgokat kitalálnak?
De azok, akik hivatásként választják
Az ölést, megérdemlik a halált,
Bármilyen hóhér nevében cselekednek.
Új dolgokat kell sürgősen kitalálni,
Miközben a halál higgadtan várakozik.
Tiszteljétek a halált, emberek,
A Szabadság, Egyenlőség, Testvériség
Legigazabb barátját!
Ölelésében mindenki szabad, egyenlő s
Testvér lészen.

LXXV. FRÁZIS

Az emberek éhesek:
Azért van ez, mert a hivatalban levők túl sokat
Zabálnak fel adóban,
Hát az emberek éhesek.
Az embereket nehéz kormányozni:
Ez azért van, mert a hatalom emberei túlságosan is
Szeretnek cselekedni, ezért nehéz kormányozni
A népet.
Az emberek túl könnyen veszik a halált:
Azért van ez, mert az emberek túlságosan bíznak
Az életben, hogy könnyen veszik a halált.
Mert bölcsebb az az ember, akinek haszontalan
Az élet, mint az, aki becsüli az életet.

LXXV. PARAFRÁZIS

Az emberek még nem igazán éhesek,
S főképp nem mindenütt.
De még megvan a másodlagos éhség,
A javak megszokása és szerelme.
Senki sem szereti, ha elveszik tőle,
Amije egyszer már megvolt.
De a szabad emberek elmondják fiaiknak,
Milyen volt a régi szabadság.
Az embereket nehéz kormányozni,
Mert gyűlölik, ha kormányozzák őket.
Ragaszkodnak a jobb élethez,
És ha sorsuk valóban rosszra fordul,
Káromkodnak először, aztán harcba szállnak,
Mert az életet jobban becsülik, mint a halált.

LXXVI. FRÁZIS

Az ember hajlékony és gyenge, míg él,
De kemény és merev, ha meghalt. A füvek
És fák hajlékonyak és törékenyek, amíg élnek,
De szárazak és zsugorodottak, ha halottak.
Íly módon a kemény és az erős a halál bajtársa;
A hajlékony és gyenge az élet szövetségese.
Éppen ezért az a fegyver, mely erős, nem fog
Győzelmet aratni; az igazán erős fa
Kibírja a fejszét. Az erős és a nagy felveszi
Az alsó helyzetet, a hajlékony és a gyenge a felsőt.

LXXVI. PARAFRÁZIS

Lassan a természet egészen visszaszorul.
Csak a könyvek őrzik az erdők és folyók színeit,
A fényképek, festmények és az illékony versek.
Minden egyre keményebb lesz s egyre erősebb,
És földi uralmát végképp megszilárdítja a halál.
De én élek még, mint a fák s a füvek,
Hajlékony és gyenge vagyok, mint az élet,
Legalul vagyok én a Nagy Láncolatban,
S a legfelső láncszemhez szólok: Segítség!
Lassan a természet egészen visszaszorul

LXXVII. FRÁZIS

Nem olyan a menny útja, mint egy íj felajzása?
A magasat lenyomja,
Az alacsonyt felemeli,
A bőségesből elvesz,
A hiányoshoz hozzátesz.
A menny módszere az, hogy elvesz a bőségesből,
Hogy pótolja azt, ami hiányos.
Az ember módszere más. Elvesz azoktól,
Akik ínségesek, hogy felajánlja azoknak,
Akiknek máris több van az elégnél. És ki az,
Aki el tudja venni magától, amiben bővelkedik,
S felajánlja a birodalomnak?
Csak ő ismeri az utat.
Ezért a bölcs jót cselekszik velük, de nem várja
A hálát,
Végrehajtja feladatát, de nem kér az érdemből.
Nem azért van-e ez, mert nem akarja,
Hogy másoknál jobb embernek tartsák?

LXXVII. PARAFRÁZIS

A menny húrja rég leeresztve,
Felajzva vár a Pokol, s kilövi nyilait.
A Pokol a magasat felemeli,
Az alacsonyt lenyomja,
A bőségesből elvesz,
A hiányoshoz hozzátesz,
Az egyenlőség nevében.
Aztán figyel, hogyan támad mindebből háborúság.
Nincsen már senki, aki bízna a Birodalomban,
Ezért önkéntes adóra senki se számítson.
A bölcs jól ismeri a menny gyengeségét,
A Pokol erőit, tehát igyekszik jót cselekedni
A Pokol engedélyével, mert veszedelmes volna,
Ha azt hinnék, mást akar, mint a Pokol.

LXXVIII. FRÁZIS

A világon nincs semmi, a víznél
Ami megadóbb lenne és gyengébb.
De semmi sem versenyezhet vele,
Ha keményet és erőset kell megtámadni.
Ez azért van így, mert semmi sem
Foglalhatja el a helyét.
Hogy a gyenge legyőzi az erőset,
És a megadóbb legyőzi a keményet,
Mindenki tudja a világon, mégsem képes senki
Átültetni ezt a tudást a gyakorlatba.
Ezért a bölcs azt mondja,
Hogy aki az állam megaláztatását magára veszi,
Olyan uralkodónak neveztetik, aki méltó arra,
Hogy áldozatot ajánljon fel a föld
És a köles istenségeinek;
Aki pedig az állam bajait magára veszi,
Királynak neveztetik, aki méltó
Az egész birodalom feletti uralomra.
Az őszinte szavak
Paradox módon hangzanak.

LXXVIII. PARAFRÁZIS

Gyenge vagyok és kiszolgáltatott,
Mégis rám vannak utalva.
Üvöltök fájdalmamban,
Mégis tőlem várnak vigaszt.
Nem szeretnek úgy, ahogy szeretném,
S én feltétel nélkül szeretek.
Magamra veszem hazám megaláztatását,
De nem lesz belőlem uralkodó.
Magamra veszem hazám bajait,
S méltó leszek a bajok elviselésére.
Az őszinte szavak
Paradox módon hangzanak.

LXXIX. FRÁZIS

Ha két nagy ellenség békét köt egymással,
Bizonyos, hogy marad némi ellenségesség
Köztük, amely nem oszlik el.
Hogyan lehetne ezt tökéletesnek tekinteni?
Így hát a bölcs elveszi a hitelező rováspálcáját,
De nem követel fizetséget a néptől.
Az erényes ember gondjaiba veszi a rováspálcát,
Az erény nélküli ember a követelést.
Csak a menny útja nem mutatja jelét
A részrehajlásnak.
Az ég öröktől fogva a jó ember pártján van.

LXXIX. PARAFRÁZIS

Ha két nagy ellenség békét köt egymással,
A kicsiny országoknak éppúgy van félnivalójuk,
Mint háború esetén.
Mert könnyen eladhatják lányaikat, fiaikat,
Termésüket, gyáraikat, útjaikat,
Az alkuba belefoglalhatják őket tudtuk nélkül,
S nem mindegy, csak a gaznak, ki a gazda,
Ha már gazda nélkül nem lehet élni.
Még mintha a menny is jeleit mutatná
A protekciónak és megvesztegetésnek:
Mindig az erősebb ellenfél pártján van,
S tetteit utólag igazolja.

LXXX. FRÁZIS

Csökkentsd az állam méretét és népességét.
Biztosítsd, hogy még ka az emberek rendelkeznek is
Hadieszközökkel egy csapat vagy zászlóalj erejéig,
Ne használhassák őket; és hogy vonakodjanak
Távoli helyekre menni, mivel a halált nem veszik
Könnyen.
Bár vannak hajóik, szekereik, nem veszik hasznukat,
S bár van páncéljuk és fegyverük, nincs alkalmuk arra,
Hogy mutogassák.
Tégy róla, hogy az emberek visszatérjenek
A csomózott kötél használatához,
Találjanak enyhülést táplálékukban,
Szépséget ruházatukban,
Legyenek elégedettek lakhelyükkel,
És legyenek boldogok azzal, ahogy élnek.
Bár az egymás mellett lévő államokból átlátni
A másikba, és a csaholó kutyákat és kukorékoló
Kakasokat áthallani az egyik államból a másikba,
De azért az egyik állam népe öregedjék és
Haljon meg úgy, hogy sose volt dolga a másikkal.

LXXX. PARAFRÁZIS

Hát ez sikerült (a csökkentés).
Most már valóban idehallani
A kutyacsaholást és a kakasszót.
(Ráadásul honfitársaink kutyáit és kakasait.)
Rendelkezünk szerény hadieszközökkel,
De jobb, ha nem használjuk őket.
Távoli helyekre sem szívesen
Menetelünk többé.
Páncélozott járműveinket és fegyvereinket
Azért hagyományosan megmutogatjuk,
És néhány ajándék-repülőnk V-jét.
Az emberek azonban nem boldogok
Így, ahogy élnek, illetve
Fordított arányban boldogok (sohasem mért)
Intelligenciahányadosukkal.
A szomszédos államok egyformák,
Nem is érdemes átmenni egyikből a másikba.

LXXXI. FRÁZIS

Az igaz szavak nem szépek; a szép szavak
Nem igazak. A jó szavak nem rábeszélőek;
A rábeszélő szavak nem jók. Annak, aki tud,
Nincs széles műveltsége; akinek széles
A műveltsége, az nem tud.
A bölcs nem halmoz fel.
Mivel mindent, amije van, másoknak adományoz,
Egyre többje van;
Mivel mindent, amije volt, másoknak adott,
Egyre gazdagabb.
Az ég útja olyan, hogy jót tesz és nem okoz kárt;
A bölcs útja nagylelkű és nem verseng senkivel.

LXXXI. PARAFRÁZIS

Milyen igaz!
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk