Menu Content/Inhalt
Lao-Ce intelmei I.
I. FRÁZIS

Az az út, amelyről beszélni lehet,
Nem az állandó út;
Az a név, amelyet meg lehet nevezni,
Nem az állandó név.
Névtelen volt mennynek és földnek kezdete;
A névvel felruházott volt a miriád lény anyja.
Tehát tartóztasd meg magad vágyaidtól,
Hogy megfigyelhesd titkaikat,
De engedj utat vágyaidnak, hogy megfigyelhesd tüneteiket.
E két vágy s e két titok-tünet ugyanaz,
De nevükben keletkezéskor kettéválnak.
Mivel ugyanazok, rejtelmeknek hívjuk őket,
Rejtelmek rejtelmek hátán -
Sokféle titkok kapujában

I. PARAFRÁZIS

Sokféle titkok kapujában
Kezdődik az Út.
Ó, félek, kedvesem, az Úttól.
Tudom, a rejtelmek vége mi.
Mégis, ha megnevezlek,
Mint választott-anyámat
És vágyaim parancsnokát,
Az Út már bennem van,
Le sem térhetek.
S ha megneveztelek,
S magamba ittam rejtelmeid,
Miként az Útét,
Máris felesleges vagy,
Akár az Út,
Mert bennem vagy te végleg,
Kapudban indulás és érkezés.

II. FRÁZIS

Az egész világ szépnek ismeri azt, ami szép,
De ez csak a csúnya; az egész világ jónak
Ismeri el a jót, de azért az csak rossz.
Így a Valami és a Semmi egymást szülik,
A nehéz és a könnyű kiegészítik egymást,
A hosszú és a rövid feltételezik egymást,
A magas és az alacsony egymás felé hajolnak;
A hang s a zörej harmóniába lép;
Az előbb s az után egymást követi.
Ezért a bölcs oly tettekre szorítja magát,
Mely nem jár cselekvéssel, s olyan tanítást
Gyakorol, mely nem használ szavakat.
Az Örök Körből támadnak miriád lények,
Az mégsem parancsol nekik;
Eletet ad nekik, mégsem akarja birtokolni őket;
Jót tesz velük, mégsem kíván érte hálát;
Elvégzi feladatát, de nem vár elismerést.
Mivel sosem vár elismerést,
Az elismerés sosem hagyja el.

II. PARAFRÁZIS

A világ ítéletével mit sem törődöm,
Mégis a világ határozza meg minden léptemet.
Őrültek véleménye szerint vagyok normális.
Így a Valami Semmit szül,
A nehéz és a könnyű nem egészíti ki egymást,
A hosszú hosszabb, mint a rövid,
A magas elnéz az alacsony fölött,
A zörej elnyomja a hangot,
És az után mindig előbb van, mint az előbb.
Ezért a bölcs bolondhoz válik hasonlatossá,
Cselekvéssel cselekszik, szavakkal tanít,
S önző módon szereti azt, aki nem szeret.
Az Örök Körből támadnak miriád lények,
S a Örök Kör parancsol nekik,
Életet ad nekik, és birtokolja őket,
Rosszat tesz velük, és hálát követel,
Végzi feladatát, és elismerést vár,
S mivel mindig elismerést vár,
A miriád lény gyűlöli őt.

III. FRÁZIS

Ha nem tisztelik az értékes embereket,
Az emberek elégedetlenek lesznek,
Ha nem értékelünk olyan dolgokat,
Amelyekhez nem könnyű hozzájutni, visszatartjuk
Az embereket a lopástól. Ha nem mutatunk nekik
Kívánatos dolgokat, háborítatlan marad elméjük.
Ezért, ha az embereket kormányozni akarja,
a bölcs kiüríti elméjüket, de megtölti hasukat,
Gyengíti akaratukat, de erősíti csontjaikat.
Mindig megtartja őket érintetlennek a tudástól,
És vágyaktól szabadon, és biztosítja,
Hogy az okosabbak sosem merészeljenek cselekedni.
Tedd azt, amivel nem jár együtt cselekvés,
És akkor győzedelmeskedik a rend.

III. PARAFRÁZIS

Itt csak látszólag tisztelik az értékes embereket,
Ezért még az értéktelen emberek is értékesnek
Képzelik magukat, és persze zúgolódnak. S mivel
Túlságosan értékelünk olyan dolgokat, amelyekhez
Nehéz hozzájutni (lakás, kocsi, hétvégi villa),
Nem tartjuk vissza az embereket a lopástól.
Kívánatos dolgokat mutatunk nekik a valóságban
És filmeken, ezért elméjük háborgó és irigy.
Ezért, ha az embereket kormányozni akarja
A bölcs, kiüríti elméjüket, de megtölti hasukat,
Gyengíti akaratukat, de erősíti csontjaikat
(lásd még tömegsport, kocogó-mozgalom, tévétorna).
De mindig megtartja őket érintetlennek a tudástól.
Ezért iskolát, újságot, mozit és tévét adunk nekik,
Hogy szabadon vágyakozzanak, ha csak ez kell nekik,
S az okosabbak sosem merészeljenek cselekedni.
Tedd azt, amivel nem jár együtt cselekvés,
És győzedelmeskedik a rend.

IV. FRÁZIS

Az Út üres, de használat nem koptatja el.
Mélyen vezet, akár a miriád lény őse.
Tompítsd az élességet;
Bogozd ki a csomókat;
Enyhítsd pillantásod tüzét;
A kerék mindig csak régi kerékvágásban menjen.
Csak sötétben látható, csak úgy tűnik, mintha ott volna.
Nem tudom, kinek a fia.
Isten ősatyját formázza.

IV. PARAFRÁZIS

Az Út üres, csak halálba visz,
Mégis fontoskodik, akár a miriád lény őse.
Élesítsd meg magad, hogy egyszer vágni tudj,
Csomózd össze sorsod, adj utódaidnak munkát,
És lángoljon pillantásod tüze!
Nem lennének utak, ha minden kerék
Csak régi kerékvágásokban járna.
Csak sötétben tudod majd meg, ki voltál,
Megtudod, kinek a fia.
Az Út üres, üres az Ég: legalább Te légy tele.

V. FRÁZIS

Menny és föld könyörtelen, úgy bánnak
A miriád lénnyel, mint a kutyával; a bölcs
Könyörtelen, és úgy bánik az emberekkel,
Mint a kutyákkal.
Vajon nem olyan-e a menny és a föld közti térség,
Mint egy fújtató?
Üres, anélkül, hogy kiürülhetne,
Minél többet dolgozik, annál több jön ki belőle.
A sok beszéd szükségképp csendhez vezet.
Jobb, ha eleve az ürességhez tartjuk magunkat.

V. PARAFRÁZIS

Ó igen, menny és föld könyörtelen, és
A miriád lény is az, úgy bánik mennyel
És földdel, mint a kutyával,
Bennük árulja el magát.
Könyörtelen a bölccsel is.
A menny és föld közötti térség összeszűkült,
Tele van megválaszolatlan kérdésekkel,
Sírással és nevetéssel, mint a fújtató,
Mely duda is lehet.
A sok beszéd pedig még több beszédhez vezet,
És mindegy, mihez tartjuk magunkat,
Mit prédikáljon üres üresnek ürességről.

VI. FRÁZIS

A völgy szelleme sosem hal meg.
Ezt nevezik titokzatos asszonyiságnak.
A titokzatos asszonyiság kapuját
Pedig nevezik menny és föld gyökerének.
Homályosan látható csak, úgy tűnik,
Mintha ott volna,
De a használat el sosem koptatja.

VI. PARAFRÁZIS

A völgy szelleme, ó, az a völgy!
Magom rég elapadt, ez a völgy meglesz,
Az asszonyiság kapuja teremni akar,
Mit érdekli a földet, ki nyitja meg méhét,
Ő teremni akar. Menny és pokol gyökere,
Minden fenség és árulás innen indul,
Ebből a völgyből, az álom és az ébredés,
Az emlék, a feledés. Visszaszületni
Ciklusokon át, ólomkorból aranykorba,
Homályosan látható, mintha még ott volna,
De az a völgy lassan feltöltődik,
S kiszárad, megöregszik körülötte a táj.
S akkor hol a szellem?

VII. FRÁZIS

A menny és a föld kitartó. Amiért a
Menny és a föld kitartó lehet, azért van,
Mert nem adnak önmaguknak életet.
Ezért lehetnek hosszú életűek.
Ezért a bölcs utolsónak teszi saját
Személyét, s így elsőként következik,
Külsődlegesként kezeli, s ezért megőrzi.
Vajon nem azért van-e ez így, mert
Nem gondol magára, s ezért aztán
Eléri magán-céljait?

VII. PARAFRÁZIS

Csak a föld kitartó - egy darabig.
De már nem sokáig adhat Ő sem
Önmagának életet. Csak a menny lehet
Hosszúéletű, mert kitalált mélységekbe tűnik.
Ezért a bölcs elsőnek teszi saját személyét,
Mert csak önmagában lehet biztos,
De kívülről tekint ő saját magára, mert
Tudja jól: veszendő. S elnézi könyvespolcán
Más bölcsek veszendő műveit,
S - megbocsáthatatlan - nincs kedve semmihez.

VIII. FRÁZIS

A legfőbb jó olyan, miként a víz. Mert leginkább a
Víz az, amely jót tesz a miriád lénnyel, anélkül,
Hogy végképp kielégítse őket, és ott pihen meg,
Ahol senki sem szeretne lenni,
Így jut közel az Úthoz.
A háznak a helye az, ami számít,
Az elme értékét mélysége szabja meg,
A barátnál a jóakarat a fontos,
Beszédben a jószándék számít,
A kormányzásban a rend a lényeg,
Az üzletben a képesség jelent valamit,
A cselekvésben, hogy időben történjék.
Mivel sosem elégít ki, sosem hibázik.

VIII. PARAFRÁZIS

Hát nincs legfőbb jó! Csak közönyös természet,
Mint a víz, amely itat, füröszt és fullaszt
Egyaránt. Nincs végkielégítés, csak a halál,
A legfőbb pihenés, amelyet nem kívánunk.
A semmin át vezet utunk a nagyobb semmibe.
Addig pedig bizony a háznak ára számít,
Az elme értékét ravaszsága szabja meg,
A barátnak csak vagyona s hatalma fontos,
A beszédben a hihetőség varázsa számít,
A kormányzásban a csend a lényeg,
Az üzletben a szemtelenség számít,
A cselekvésben, hogy észrevétlen maradjon.
Mivel sosem cselekszel, sosem hibázol.
Nyugodj meg, azért meghalsz majd te is.

IX. FRÁZIS

Jobb, ha nem töltöd a kancsót tele,
Akkor fel nem borul;
Ha bármit kiélezel,
Élét örökre nem tartja meg;
Arany és gyémánt gyűlhet rakásra,
De nem lesz senki, hogy őrizze kincsed.
Ha pöffeszkedsz rangban és vagyonban,
Csak bajt hozol magadra.
Ha azonban visszavonulsz, feladatod végeztével,
A mennybe jutsz.

IX. PARAFRÁZIS

Tölts tele minden kancsót,
Csak a tele kancsó nem borul fel.
Élezd ki a kardod,
Nem vághatsz vele úgysem örökkévalóságig.
Aranyat, gyémántot gyűjteni nem lehet úgysem,
Őrzője van annak, sok fegyveres őre.
Nincs más igazi vagyon, igazi rang,
Csak az éles kard és az örökös készenlét.
Félelmed növeled, ha bármit elérsz.
És nincs feladat, mi után visszavonulj,
S nincs menny,
Csak megvalósíthatatlan vágyaid,
Melyekről, mihelyt megvalósítottad, menten
Kiderül, hogy hiú ostobaságok.

X. FRÁZIS

Ha fejedben hordozod zavart testi lelked,
Karodba veheted-e az Egyet,
Hogy el ne ereszd?
Ha összpontosítasz lélegzetedre, lehetsz-e
Oly könnyű, mint egy csecsemő?
Megtisztíthatod-e titokzatos tükröd, a lelked
Úgy, hogy ne legyen folt rajta?
Tudod-e szeretni a népet, kormányozni az államot
Úgy, hogy ne folyamodj semmi cselekvéshez?
Mikor a menny kapui kinyílnak, becsukódnak,
Tudsz-e alkalmazkodni a női szerephez?
Ha kiválóságod áthatja a négy világtájat,
Képes leszel-e a semmit-sem-tudásra?
Mert ez ad nekik életet, ez táplálja őket.
Ez ad nekik életet, de nem akarja bírni őket,
Jót tesz velük, de nem kéri hálájukat,
Ez intézi a sorsuk, de nem kér a tekintélyből.
Ezt hívják a titkos erénynek.

X. PARAFRÁZIS

Ó igen, fejemben hordom összes lelkemet,
Testem állandó parancsait,
S már tudom, sosem veszem karomba
Azt az Egyet, inkább eleresztem.
Lélegzetem sebes, bizonytalan,
Bármikor meghalhatok, akár egy csecsemő.
Titokzatos tükröm, a lelkem
Örök homályban szendereg.
A nép még nem tudja, kormányozni kívánom,
S az állam még nem folyamodik cselekvéshez.
Mikor a menny kapui kinyílnak, becsukódnak,
Én nem fekszem nő-módra hanyatt,
S ha kiválóságom áthatja a négy világtájat,
Semmit sem akarok felejteni.
Mert tudásom ad nekik életet, ez táplálja
Őket, s bár életet ad, szabadok lesznek,
Jót tesz velük, de nem kéri hálájukat,
Intézi sorsukat, de nem kér a tekintélyből.
Ezt hívják a titkos erénynek,
Ez a demokrácia is.

XI. FRÁZIS

Harminc küllő
Osztozik egyetlen kerékagyon.
Állítsd a benne lévő semmit célod szolgálatába,
És máris használhatod a szekeret. Dagassz
Agyagot, ha edényt akarsz készíteni.
Állítsd a benne lévő semmit célod szolgálatába,
És máris használhatod az edényt.
Vágd ki az ajtókat s ablakokat, ha
Szobát akarsz. Állítsd a benne lévő
Űrt célod szolgálatába, és máris
Használhatod a szobát.
Így, amit nyerünk, az Valami, mégis
A Semmi segítségével állhat szolgálatunkba.

XI. PARAFRÁZIS

Harminc trillió atom
Osztozik egymagadon,
Így vagy, így lehetsz egy Hatalom.
Állítsd a benned lévő semmit
Céljaid szolgálatába, s máris
Használhatod e testet
Evésre, alvásra, szeretkezésre,
Főleg a munkára.
Használd fel magadat,
Vegyülj el az anyagban,
Teljesítsd be az anyag sorsát.
Mindegy, mit teszel, csak tedd,
Belső űröd a külső űr tükre.
S mint minden vég,
A tiéd is diadalmas lesz,
Ha már elfelejtetted a szó értelmét:
Diadal.

XII. FRÁZIS

Az öt szín elvakítja az embert;
Az öt hang megsüketíti füleit;
Az öt íz bántja a szájpadlást;
A lovaglás s a vadászat
Izgalma elvadítja az elmét;
A nehezen hozzáférhető javak
Csak az útját nehezítik.
Ezért a bölcs
Csak a hasának él,
Nem a szemének.
Ezért elveti egyiket, elfogadja a másikat.

XII. PARAFRÁZIS

Az öt szín kevés a szemnek,
Az öt hang csak pentaton.
Az öt íz elsorvasztja a szájpadlást,
A gépkocsi és a vadászat
Csak akkor jó, ha nem előjog;
Utazni csak akkor jó,
Ha az ember felülhet a vonatra azonnal.
A nehezen megszerezhető javak
megnehezítik az életet,
amely a javak megszerzésére épül.
Ezért a bölcs
vagy kivonul a világból,
vagy megpróbál alkalmazkodni hozzá.
Eléri, ami elérhető,
és nem bosszankodik, ha fölötte
elhúznak a gépek,
tele hivatalos bölcsek hadával.
S még mindig marad egy óvszer:
kikapcsolni a rádiót vagy a tévét,
ha mindezt elmagyarázza.

XIII. FRÁZIS

A kegy és a kegyvesztettség megdöbbenti az embert;
A magas rang, akárcsak a testünk,
Sok bajnak forrása.
Mit értünk az alatt, hogy a kegy és a kegyvesztettség
Megdöbbenti az embert? Ha kegy fordul az alattvaló felé,
Éppúgy meglepi, mintha megvonják a kegyet.
Ezt értjük az alatt, hogy a kegy és a kegyvesztettség
Megdöbbenti az embert. Mit értünk az alatt,
Hogy a magas rang, akárcsak a testünk, sok
Bajnak forrása? Ennek oka az, hogy nagy
Bajban vagyok, ha testem van. Ha már
Nincs testem, ugyan mi baj érhet?
Ezért hát, aki testét többre becsüli,
Mint a birodalom feletti uralmat,
Arra rá lehet bízni a birodalmat.
Arra, aki jobban szereti testét,
Mint a birodalom feletti uralmat,
Rá lehet bízni a birodalom őrzését.

XIII. PARAFRÁZIS

A kegy és kegyvesztettség akkor a legmeglepőbb,
Ha senki sem tudja pontosan,
Demokrácia vagy diktatúra van-e.
A magas rang bármikor elveszíthető,
Ezért nem árt a jövőre gondolni néha,
A birodalom szolgálati kocsijának ára
Néha túl magas. De még mindig jobb
A hedonizmus, mint az aszkétizmus,
Mert aki szereti testét, megőrzi
Humorérzékét, viszont
A humorérzék nélküli emberek veszélyesek,
Mert ostobák. Azt hiszik, örökké élnek,
Legalább lábjegyzetekben,
Hiúságuk sebezhetővé teszi elveiket,
Rájuk tehát nem bízható
Még a legkisebb birodalom sem.
Általában legjobb, ha a birodalom őrzését
Nem bízzák senkire. Akkor megmarad.

XIV. FRÁZIS

Tünékenynek hívjuk, ami nem látható;
Ritkának mondjuk, ami nem hallható;
S a megérinthetetlent percnek nevezzük.
E három mélysége nem mérhető,
Ezért összekeverjük őket, s egyként tekintünk rájuk.
Felső része nem kápráztató,
Alsó része nem homályos.
Éppen hogy kivehető, így hát nem lehet kimondani, mi az,
És abba tér vissza, amely anyag nélkül való.
Ez az alak, mely alaktalan,
Képmás, mely anyagtalan.
Bizonytalannak, árnyszerűnek mondjuk.
Menj közel hozzá és nem látod fejét,
Kövesd nyomát és nem látod, merre ment.
Haladj a régmúlt nyomában mindig,
Hogy a jelen tájékát el ne hagyd.
Ha tudod, hol indulj el a régmúltban,
Fonál mentén haladsz az Úton át.

XIV. PARAFRÁZIS

Tünékeny, ritka, megérinthetetlen.
A nevek világa milyen csalóka,
Kínától Magyarországig, angol közvetítéssel.
Bábel öröke még mindig, s örökre sújt.
De ez a tünékeny, ritka, megérinthetetlen
Lehet akár az Anyag, akár az Idő, akár az Isten.
Ezért összekeverjük őket, s egyként tekintünk rájuk.
Éppen hogy kivehető, alaktalan, anyagtalan.
Mennénk közel hozzá,
Mert egyedül vagyunk,
Nyomai mind embernyomok.
Régmúltba vesznénk,
De a jelen túlságosan veszélyes,
S az Utat,
Te tünékeny, ritka, megérinthetetlen,
Csak te mutathatod nekünk,
Lehetőleg ne vérrel és vassal,
De csókkal és simogatással,
Mert kicsik vagyunk, félünk,
És túl rövid ideig élünk.

XV. FRÁZIS

Az, ki az Utat jól ismerte, régi időktől
Kifinomult, titkosan értő,
S túl mélységes ahhoz, hogy megismerjék.
Mert meg nem ismerhették,
Csak felületesen lehet leírni:
Habozón, mint télen átkelni folyón,
Óvatosan, mintha félnél szomszédaitól,
Illemtudóan, mint a vendég,
Szétszakadva, mint olvadó jég,
Tömören, mint a faragatlan tuskó,
Üresen, mint a völgy,
Sötéten, mint a sáros víz.
Ki lehet sáros, hogy leülepedvén, áttetsző legyen ?
Ki élhet úgy nyugalomban, hogy lassan moccanjon
Benne az élet?
Aki imigyen tart ki az út mellett,
Nem akar tele lenni. S mivel nincs tele ő,
Ezért mindig koptatják, ám mégis új marad.

XV. PARAFRÁZIS

Én nem ismerem az Utat. Lehet piros, zöld,
Fekete. Lehet durva, selymes, és túl nyilvánvaló.
Nem tudjuk megismerni, s ha mégis,
Nem tudjuk elmondani másnak.
Tanító vagyok, s nem tudom megtanítani az utat.
Költő vagyok, s nem tudom megénekelni.
Politikus vagyok, s nem tudom megindokolni.
Mert tömör ez a kérdés, mint faragatlan tuskó,
És üres, mint ez a völgy itt, s ezek az újságok.
Vajon ki tudjuk-e várni, hogy a történelem
Sáros folyója leülepedvén, áttetsző legyen?
Ki élhet itt nyugalomban, ha bármikor
Lehullhat a Bomba? S ha bármikor nem hullhat le?
Aki imígyen keresi még az utat,
Nem tud sohasem tele lenni,
S mivel nincs tele ő,
Elkoptatják a kérdések, és sohasem lehet új.

XVI. FRÁZIS

Én mindent megteszek, hogy kiürüljek;
Erősen tartom magam a csendhez.
A miriád lény mind együtt kel fel,
S én nézem, amint elnyugszanak.
A buzgó élőlények
Mind visszatérnek külön gyökerükhöz.
S ha visszajutnak gyökerükhöz, az a nyugalom.
Ezt jelenti, ha valaki sorsához visszatér.
Ha sorsunkhoz visszatérünk, az az állandóság.
Az állandóság ismerete különös kiváltság.
Jaj annak, ki akarattal újít,
Miközben tudatlan az állandó felől,
De ha az ember az állandó ismeretéből cselekszik,
Cselekedete pártatlansághoz vezet,
A pártatlanság királyi léthez,
A királyi lét a mennybe,
A menny az Úthoz,
Az Út az örökkévalóhoz,
S napjaink végezetéig nem lel ránk
Semmi veszély.

XVI. PARAFRÁZIS

Tele akarok lenni, tele,
lenni a világ közepe,
csendes és lármás, éjjel és nappal,
míg a miriád lény atyja fel nem fal.
Nincs gyökerem, ez hát a nyugalom,
sorsom a sorsnak visszaadom,
s élek más sorsokban, naponta ezerben,
minden regényhős sorsában a lelkem,
nem vagyok pártatlan, de pártom sincsen,
engem, a langyost, kiköpne az Isten,
veszélyesen élek, mert bizonytalan
ma minden, ami lenni mer, ami van,
s az Út... ugyan, ez a fűvel benőtt ösvény...!
Utak szalagjával a lelkem bekötözném.

XVII. FRÁZIS

Még a legjobb uralkodó is csak árnyékszerű létet
Jelent alattvalóinak.
Ezután jön az uralkodó, kit szeretnek és dicsérnek;
Eztán következik, akitől félnek,
Eztán, akivel sok mindent megtehetnek.
Ha nincs elég hit, akkor hiányzik a jóakarat.
Tehát habozik, nem ejt ki könnyű szavakat.
Ha feladatát elvégezte, munkája készen,
Az emberek azt mondják: "Ennek természetesen
Így kellett történnie."

XVII. PARAFRAZIS

Csak rossz uralkodó lehet,
mert a hatalom megront.
Mégis vannak uralkodók,
akik kételkednek ebben.
Megpróbálják, mit érnek
el szeretettel és félelemmel,
hittel és cinizmussal,
törvénnyel és törvénytelenséggel.
Ha túl okos az uralkodó,
meg fogják ölni.
Ha túl ostoba, félre fogják állítani.
Ha elég következetes volt,
békét teremtett, és nem volt éhínség alatta,
a nép jó uralkodóként emlékezik majd rá.

De ez nem jelent semmit:
az emberek a lelkük mélyén tudják,
jó esetben nem volna szükség uralkodókra,
akik tetszésük szerint elárulhatják
vagy megmenthetik népüket.
De azért valaki mindig uralkodó akar lenni,
ez természetes dolog.
A jéghegy csúcsa kint van a vízből,
így messzebb lát, de elolvad.
Lent hidegebb és sötétebb minden,
de feltétlenül biztonságosabb.
A jéghegy csúcsának küldetése van,
a jéghegy aljának saját élete.

XVIII. FRÁZIS

Ha a nagy utat nem használják,
Megjelenik a jóakarat s a becsület;
Amikor az okosság jön elő,
Kezdődik a képmutatás;
Ha a hat viszony (apa és fiú,
Báty és öcs, férj és feleség) viszálykodik,
Ott szerető gyermekek lesznek;
Ha az állam szellemi sötétségben él,
Hűségesek a miniszterek.

XVIII. PARAFRÁZIS

Ha a nagy utat nem használják,
Megjelenik a korrupció és becstelenség,
Amikor a ravaszság jön elő,
Kezdődik az országos képmutatás,
Ha a hat viszony viszálykodik egymással,
Ideges szülők lesznek s ideges gyerekek.
Ha az állam szellemi sötétségben él,
Hűségesek a miniszterek,
S mindenki más, aki elég nagy fizetést
Kap az államtól.

XIX. FRÁZIS

Irtsátok ki a bölcset, vessétek el a tudóst,
S a nép százszorosan nyer vele majd;
Irtsátok ki a jóakaratot, a helyes magatartást,
És a nép ismét jószívű lesz,
Irtsátok ki a találékonyságot, vessétek el a hasznot,
És nem lesz több tolvaj és bandita sem.
E három úgyis csak hamis dísz, nem elég,
S a népnek kell valami, amihez hozzáadhatja magát:
Állítsátok hát ki a dísztelent és öleljétek
A faragatlan tuskót,
Keveset gondoljatok önmagatokra,
S minél kevesebb legyen az, mire vágytok.

XIX. PARAFRÁZIS

Államférfiak, irtsátok ki a bölcset,
vessétek el a tudóst,
alapítsatok inkább egyetemet és kutatóintézeteket.
Irtsátok ki a helyes magatartást, az erkölcsöt,
legyen a nép sunyi, de tudja a büntető törvényt,
irtsátok ki a találékonyságot, vessétek el a hasznot,
És mindenki tolvaj és bandita lesz.
Díszítsétek fel a várost, fessétek ki az utcát.
A népnek kell valami, amihez kösse magát,
állítsátok ki a dísztelent, s mondjátok: díszes,
öleltessétek velük a faragatlan tuskót,
s mondjátok, szépen faragott,
gondoljatok csak mindig önmagatokra,
s minél több legyen az, mire vágytok.
Úgysem sikerül.

XX. FRÁZIS

Irtsátok ki a tudást, és nem lesz több gond.
Mi különbség van az igen és a nem között?
A jó és a rossz között mi a különbség?
Amitől mások félnek, attól nekünk is félni kell.
Mint a viasz, vagyunk, de nem töltjük be a formát.
A sokaság örvendezik,
Mintha részt venne a nagy ünnepen,
Vagy kimenne a természetbe tavasszal.
Csak én vagyok tétlen, nem adok jeleket,
Mint csecsemő, aki még nem tanult mosolyogni.
Helyem nem találom, mintha nem volna hová haza mennem.
Bezzeg a sokaság mindenből kiveszi a részét.
Csak én szűkölködöm, úgy tetszik.
Agyam, akár a bolondé, oly üres,
A köznapi emberek világosak,
Csak én vagyok hebehurgya.
A köznapi emberek éberek,
Csak én vagyok lassú.
Nyugodt, mint a tenger,
Mint magasban a szél, mely sose szűnik.
A sokaságnak mind megvan a célja.
Csak én vagyok ostoba és faragatlan.
Csak én vagyok más, mint a többiek,
És örülök, hogy még táplál az anyám.

XX. PARAFRÁZIS

Irtsátok ki a tudást és nem lesz több gond.
A lapos földgolyó éppoly veszélyes, mint a kerek.
Az olvasás csaknem olyan veszélyes, mint az írás.
Aki olvas, előbb-utóbb még írni kezd.
Eszébe jutnak nemcsak kötelességei, de jogai is.
Amitől mások félnek, attól nekünk is félni kell.
Mint a viasz, sosem töltjük be a formát,
De azért formának valahol messze lennie kell.
A sokaság őrei olyanok, mint a sokaság.
A sokaság örvendezik, ha békén hagyják néha.
Csak én vagyok tétlen, nem adok jeleket,
A köznapi emberekhez hiába igyekszem hasonulni,
Az ő céljaik elérhetőek, az enyém gyanússá tesz,
Mert magamban nevetek, ha nevemben szólnak,
S a belső nevetést kimutatja a szem tükre.
S ki tudja, van-e különbség bölcs és bolond között?
A múltbeli jóról most megtudjuk, rossz volt.
A jelenbeli rosszról megtudjuk, egyedül jó.
De vajon mit tudunk meg a jövőről?

XXI. FRÁZIS

A nagy erényű ember minden pillanatában
Az utat követi, és csak az utat.
Mint minden dolog, az út is
Árnyékos és bizonytalan.
Bizonytalan és árnyékos,
De van benne valami kép;
Árnyékos és bizonytalan,
De mégis van benne anyag.
Homályos és sötét,
De van benne lényeg.
Ez a lényeg egészen eredeti
És van benne valami, ami megmérhető.
A jelentől visszafelé a régmúlt korokig
Neve sosem hagyta el.
Arra szolgál, hogy a sokaság atyáit vegye szemügyre.
Hogyan tudom, hogy a sokaság atyái
Ilyenek? Pontosan ezáltal.

XXI. PARAFRÁZIS

Nincs út, csak utak, azok is rosszak.
Így az erényes embert felismerni nehéz.
Árnyékos és bizonytalan utakon jár,
gazemberekkel testvériségben.
Vagy tán ő is gazember lett közben?
Védekezésből hozzájuk hasonult?
Nem lehet büntetlenül sétálgatni
gazemberek közt, akik miatt nincs Út,
csak utak, azok is rosszak.
De a rossz útban is megvan a lényeg,
a rossz út is vezet valahová,
a jelentől visszafelé a régmúlt korokig,
neve sosem hagyta el: Történelem.
Arra szolgál, hogy a sokaság atyáit
jól szemügyre vehessük,
s később a magunk vétkeit is
általa megmagyarázzuk.

XXII. FRÁZIS

Aki meghajol, megmarad;
A meghajlott így egyenes;
Az üres így teli;
A viseltes így új;
A kevés így jár jól,
A sokaság így jön zavarba.
Ezért a bölcs keblére öleli az Egyet,
És ő a birodalom példaképe.
Nem mutatja magát, így szembeszökő;
Nem ad magának igazat, ezért kiváló;
Nem dicsekszik, így érdemdús;
Nem ad magára, ezért kitartó.
Mivel nem verseng senkivel, a birodalomban
Senki sincs abban a helyzetben, hogy
Versenyre keljen vele.
Amint a bölcsek mondották: "Aki meghajol,
Megmarad" - nem üres mondás.
Valóban így maradhatunk meg mindhalálig.

XXII. PARAFRAZIS

Aki meghajol, megmarad,
Elhajlik, mint a fűszál,
S kiegyenesedik, ha elvonultak a tankok.
De vannak fűszálak, melyek nem egyenesednek ki.
Vannak fűszálak, amelyek kiégnek.
A sokaság így jön zavarba.
Ezért a bölcs keblére öleli az Egyet,
És a birodalom példaképe,
Ha okosan hallgat.
Nem mutatja magát, így szembeszökő,
Nem ad senkinek igazat, ezért kiváló.
Jönnek hozzá fiatal bölcsek,
Kérdezik tőle az Utat.
"Aki meghajol, megmarad."
S a fiatal bölcsek kelletlen meghajolnak,
Bölcs kifejezést erőltetve üres arcukra.

XXIII. FRÁZIS

Hogy csak ritkán élünk a szavakkal,
Az természetes.
Hiszen a szélroham nem tarthat egész reggel,
A felhőszakadás sem tarthat egész nap.
Kik azok, akik ezeket keltik? Az ég és a föld
Ha még az ég és föld sem tart örökké, hogyan
Tudna az ember?
Ezért kell követnünk az utat.
Az út embere alkalmazkodik az úthoz;
Az erényes ember alkalmazkodik az erényhez;
Az ég embere pedig az éghez.
Ki az úthoz alkalmazkodik, azt elfogadja örömmel az út,
Ki az erényhez alkalmazkodik, azt elfogadja örömmel
Az erény, s ki az éghez, azt örömmel befogadja az ég.
Amikor nincs elég a hitből, ott hiányzik a jóakarat.

XXIII. PARAFRÁZIS

Gyakran élünk a szavakkal,
Ez természetes,
Hiszen egész nap szavakat hallunk,
S kik azok, akik ezeket keltik? Az ég és a föld.
Ha még az ég és föld sem tart örökké, hogyan
Tartanának a szavak?
Ezért kell követnünk az utat,
A szavak nélküli utat,
Mert ki az úthoz alkalmazkodik,
Annak már nincs szüksége szavakra,
S örömmel elfogadja az ég.
A Földet behálózzák a hazug szavak,
Szóbőséggel gyötrik a népet a szósámánok,
Ezért aztán a hallgatagokra
Örömmel emlékszik a nép.

XXIV. FRÁZIS

Az, aki lábujjhegyen jár, nem tud állni;
Aki nagyokat lép, nem tud gyalogolni.
Aki magát mutogatja, nem szembeszökő;
Aki azt hiszi, igaza van, nem kiváló férfi;
Aki dicsekszik, érdemtelen;
Aki hetvenkedik, nem tart ki soká.
Az út szemszögéből nézve csak
"Felesleges étkek és hasztalan, káros kinövések."
Mivel vannak Dolgok, amelyek megvetik őket,
Az, akié az út, velük nem lakozik.

XXIV. PARAFRÁZIS

Ma már csak az áll meg, aki lábujjhegyen jár,
Össze ne dőljön e korhadt birodalom.
Persze mindenki azt hiszi, igaza van,
S mindenki dicsekszik, miatta jutottunk ide.
Az út szemszögéből nézve ez mind felesleges.

E káros duzzanatok és felesleges étkek
Többnyire jó vezetők, jó családapák,
Szorgalmas újságolvasók és ismerik a törvényt,
Csak velük született, örökölt és szorgosan
Fejlesztett ostobaságukat bánhatja a nép.

XXV. FRÁZIS

Van egy dolog, amely zavarosan alakult ki,
Az ég és a föld előtt született.
Csendes és üres,
Egymagában áll, és nem változik,
Körben jár, és nem fárad el.
Képes arra, hogy a világ anyja legyen.
Nem tudom a nevét,
Így nevezem csupán "az útnak".
Hevenyészett néven nevezem, "nagynak",
Mivel nagy, úgy is leírják, mint visszahúzódó,
Visszahúzódó, úgy is leírják, messze van,
Mert messze van, úgy írják le, visszafordul.
Ezért nagy az út, nagy az ég, a föld nagy,
A király is nagy. A birodalomban négy
Nagy dolog van a király mellett.
Az ember utánozza a földet,
A föld az eget,
Az ég az utat,
És az út azt, ami természetesen az, ami.

XXV. PARAFRÁZIS

Van egy dolog, amely zavarosan alakult ki,
Az ég és a föld előtt született.
Csendes és üres,
Egymagában áll, és nem változik,
Körben jár, és nem fárad el.
Nem tudom, képes e arra,
Hogy a világ anyja legyen.
Nem tudom a nevét.
Mondják őt kozmosznak, világegyetemnek,
Mások az Isten szóval írják őt le,
De senki sem érti útjait.
Szolgálják őt tudósok és papok,
Firtatják, mi a szándéka,
Vajon miért teszi mindezt velünk.
Az ember utánozza a földet,
A föld az eget,
Az ég vajon kit utánoz?
Végtelen és értelmetlen ürességet,
Avagy végtelen Tervet?
S vajon beleférünk-e mi is abba a Tervbe,
S vajon jó-e a Terv?

XXVI. FRÁZIS

A nehéz a fényesség gyökere;
A nyugodt a nyugtalannak ura.
Ezért a gazda, ha egész nap utazik,
Sosem veszi le szemét a megrakott szekerekről.
Csak ha már biztonságban van
Falak és őrtornyok mögött,
Csak akkor pihen el békén,
S szabadul meg a gondtól.
Hát akkor tízezer harci szekér birtokosa
Hogyan gyújthatna fényt magából
A birodalom szemében?
Ha fényt ad, a gyökér rohad el;
Ha az úr nyugtalan, biztosan elvész.

XXVI. PARAFRÁZIS

A nehéz a fényesség gyökere,
A fényesség hullámokban érkezik messziről.
A nyugodt a nyugtalannak ura,
De persze vannak bölcs nyugodtak, és ostobák.
Nagy baj, ha ostoba nyugodt
A nyugtalannak ura.
Hiába nem veszi le szemét a Gazda
A megrakott szekerekről,
Azok sosem lehetnek biztonságban,
Mert folyton lopnak a szekerekről.
Tízezer harci szekér birtokosa
Bizonyosan csak sötétséget bocsát ki magából,
Ha pedig fényt ad, a gyökér rohad el,
S ha megelégelik önhitt erejét a nyugtalanok,
Biztosan elvész, vér és könny közt,
Elvész a Gazda, tízezer modern harci szekerével.

XXVII. FRÁZIS

Aki jó utazó, nem hagy keréknyomokat;
Aki jó szónok, annak nem botlik a nyelve;
Aki jó számoló, nem használ számológépet;
Aki jól ért a becsukáshoz, nem használ zárat,
De amit becsuk, azt mégsem lehet kinyitni;
Aki jól ért a kötéshez, nem használ kötelet,
De amit megköt, azt nem lehet kibogozni.
Ezért a bölcs mindig kitűnik abban, hogy
Megment embereket, s így senkit se hagy el;
Mindig kitűnik abban, hogy megment dolgokat,
S így semmit se hagy el.
Ezt mondják úgy: valaki tisztán lát.
Ezért a jó ember az a tanár, akitől
Tanulhat a rossz;
És a rossz ember az anyag, melyen dolgozhat a jó.
Ha nem szeretik a tanárt,
Sem az anyagot,
Akkor, bár ez okos dolognak tetszik, nagy rémületre vall.
Ezt nevezik a lényegesnek és a titkosnak.

XXVII. PARAFRÁZIS

Aki jó utazó, nem hagy nyomot maga után,
Mint életén át, a térben is jeltelen utazik.
Aki jó utazó, nem vágyik haza, nincs is hazája.
Aki jó szónok, azt mondja, amit várnak tőle,
Folyékonyan és legalább négy nyelven.
Aki jól ért a becsukáshoz, nem használ zárakat,
Elég a tilalom, hogy kinyitni ne merjék,
Amit jól becsukott. S akiket becsukott,
Mindig jól továbbadják a tilalmat.
Aki jól ért a kötéshez, nem használ kötelet,
De amit megköt - házasság, szerződés, béke -
Azt utódainak sem sikerül kibogozni.
Ilyen hát a haza bölcse, aki nem hagy nyomot,
Jó szónok és jó utazó, jól ért a becsukáshoz,
A kötéshez, ezért mondják róla: tisztán lát.
A bölcs nem szereti a jó embereket,
Sem a rosszakat, hanem a kettő közti átmenetet,
Ezek számára írja elő bonyolult törvényeit is.
Hiába nem szeretik a tanárt s az anyagot,
Ezt nevezik lényeges és titkos tudománynak,
S mögötte a bölcs rémülete, hogy egyszer kiderül.

XXVIII. FRÁZIS

Ismerd a hímét,
De tartsd magad a nőstény szerepéhez,
S légy a birodalom szakadéka.
Ha a birodalom szakadéka vagy,
Akkor az állandó erény nem fog elhagyni,
És újra az leszel, ami voltál: csecsemő.
Ismerd a fehérét,
De tartsd magad a fekete szerepéhez,
S légy a birodalom mintaképe.
Ha a birodalom mintaképe vagy,
Akkor az állandó erény nem hiányzik,
S te visszatérsz a végtelenhez.
Ismerd a becsületét,
De tartsd magad a kegyvesztett szerepéhez,
És légy a birodalom völgye.
Ha a birodalom völgye vagy,
Akkor elég lesz az állandó erény,
És ismét a faragatlan tömb leszel.
Ha a faragatlan tömb széttörik, edények
Lesznek belőle.
A bölcs hasznot húz ezekből, és a hivatalnokok
Ura lesz.
Ezért aztán a legnagyobb vágás
Sem vágja ketté.

XXVIII. PARAFRÁZIS

A nőstény szerepe, igen, az.
Azt kellene jobban megfigyelni.
Hogy befogad, és teremt valamit,
makacsul és közönyösen.
Én csak a Birodalom szakadéka lehetek,
ha szerencsém lesz,
belezuhan a Birodalom.
Amíg a Birodalom bele nem zuhan,
én a Birodalom mintaképe leszek,
nem foghatnak rajta semmi galádságon,
állandó erényem, a Törvény mindig
ott lesz kezem ügyében.
Nem tartozhatom a becstelenek közé,
ezért hát kegyvesztett leszek mindig,
de ez erőt ad,
hogy a Birodalom igazi völgye legyek,
amely magasabb, mint a kinevezett hegyek itt.
Faragatlan tömb vagyok, magam faragom,
de hasznot húzok a széttört darabokból,
a hivatalnokokból, akik félnek a völgytől.
Ha a bölcs megfontoltan száll szembe
a Nagy Birodalommal, szétválik emez,
de a bölcset a legnagyobb vágás sem vágja ketté.

XXIX. FRÁZIS

Bárki áll is a birodalom élére,
Ha valamit tenni akar,
Nem szabad késlekednie.
A birodalom szent hajó,
És semmit sem szabad vele tenni.
Ha bárki valamit tesz, elrontja,
Ha bárki hatalmába keríti,
Elveszíti.
Ezért hát vannak dolgok,
Amelyek vezetnek, s mások követik ezeket;
Vannak, kik pihegnek, mások lihegnek;
Vannak, kik pusztítanak,
S vannak, kik elpusztulnak.
Ezért a bölcs kerüli a túlzást, a különcséget,
És a szemtelenséget.

XXIX. PARAFRÁZIS

A birodalom élére
most senki sem állhat.
Csak a Császár nevezhet ki valakit
az adók beszedésére.
Ezért nehéz a dolguk azoknak,
akik a birodalmat őrizni akarják.
Szívükben szánják a szerencsétlent,
akiben megbízik a Császár,
és beismerik, ők sem tennének mást,
ha a balvégzet helyére állítaná őket.
A bölcs kerüli a túlzást, különcséget,
és a szemtelenséget,
de már ezzel is túloz, különcködik,
és szemtelen is,
mert amíg a Császár birodalma erős,
e hazug birodalom élére
bizony senki sem állhat.

XXX. FRÁZIS

Aki az emberek uralkodóját az Út által
Segíti, nem akarja megfélemlíteni
A Birodalmat fegyvercsörgetéssel.
Mert ez olyasvalami, ami visszaüt.
Ahol csapatok táboroztak,
Jól nőnek a szederbokrok;
A hatalmas hadseregek nyomában
Mindig rossz az aratás.
Aki jól akar cselekedni,
Hadjáratát hamar be kívánja fejezni,
És nem akar ezzel megfélemlíteni senkit.
Fejezd be a háborút, de ne dicsekedj;
Fejezd be a háborút, de ne hetvenkedj;
Fejezd be, de ne légy pökhendi;
Fejezd be, de csak akkor, ha nincs más lehetőség;
Fejezd be, de ne a terror kedvéért.
Aki erejének teljében bántalmazza az időset,
Az Út ellenében cselekszik.
S aki az Út ellenében cselekszik,
Korai véget ér.

XXX. PARAFRAZIS

A Birodalmat csak fegyvercsörgetéssel lehet
megfélemlíteni és egyben tartani,
bár a fegyverek ma zajtalanabbak,
(csak a végén van nagyobb bumm),
és minden zajtalan fegyver visszaüt.
Ahol csapatok táboroztak,
eltűnnek a férfiak és gyűlölt gyermekeket
szülnek a nők.
A hatalmas és mindig szabadító
hadseregek nyomában rossz az aratás.
Aki jól akar cselekedni, nem ijed meg a hadseregektől,
de kerüli a háborút,
mert háborút elveszteni rettenetes,
háborút nyerni még veszedelmesebb.
Aki erejének teljében bántalmazza
a gyengébbet - reálpolitikus.
Az Út ellenében cselekszik,
s korai véget ér,
de vajon melyik Hatalom törődik az Úttal?

XXXI. FRÁZIS

Mivel a fegyverek baljós előjelűek,
És vannak Dolgok, melyek gyűlölik őket,
Mint az, aki az Út szerint él, - nem él velük.
Az ember a baloldalnak kedvez,
Ha otthon van, de a jobbnak, ha háborúba megy.
A fegyverek baljós előjelű eszközök, nem
Úriembernek valók.
Ha arra kényszerülünk, hogy fegyverhez nyúljunk,
Jobb, ha élvezet nélkül tesszük. Nincs dicsőség
A győzelemben, s ha ennek ellenére dicsőítjük
Akkor az emberek legyilkolását dicsérjük.
Az, aki az emberek legyilkolását dicséri,
Sosem jut messze a birodalomban.
Az öröm alkalmával a baloldal élvez előnyt,
A gyász alkalmával a jobb. A hadnagy helye
A baloldalon van; a tábornok helye a jobbon.
Ez azt jelenti, hogy be kell tartani
A gyász szertartásait.
Ha sok embert megölnek, szánalomra kell
Sírnunk felettük. Ha győztünk a háborúban,
Be kell tartanunk a gyász szertartásait.

XXXI. PARAFRÁZIS

A fegyverek baljós előjelűek,
És az örök dolgok gyűlölik őket,
De az Út nem törődik a fegyverekkel.
Bárcsak világos lenne már egyszer,
Hol állanak a Jók, s hol a Gonoszak,
Akkor az Út áldást adna a fegyverekre is.
De az Út még eddig sosem adott áldást,
Ezt jobb, ha megjegyezzük.
A fegyverek csak úriembereknek valók,
Az ember elveti őket.
Mégis előfordul, hogy fegyverhez nyúlunk,
Félelemmel és szánalommal telve,
Tehát nem szívesen.
Mi tudjuk, nincs dicsőség a győzelemben,
De azért irigyeljük a győzteseket,
Akik kitűnően értik, hogy torzítsák el utólag
Az eseményeket, mert mindig a győztesek
Az emberszeretők, a szabadság bajnokai,
A jog istápolói, de fegyverek nélkül
Mindezek ellenkezői lehetnének.
Aki az emberek legyilkolását dicséri,
Messze jut a Birodalomban, ha jól megindokolja.
A legyőzött ellenség így mindig a Gonosszal egyenlő,
Ez az egész eljárás gyöngéje.
A hadnagyok a baloldalon halnak meg,
A tábornokok a jobboldalon állnak,
Mereven, cvikkeresen, mint a díszszemléken,
Egészen az akasztófáig.
Mi nem győztünk semmiféle háborúban félezer éve,
Ezért jogunk van az örömre.
Az öröm alkalmával a baloldal élvez előnyt.

XXXII. FRÁZIS

Az út örökre névtelen.
Bár a faragatlan kő kicsiny,
Senki a világon nem merheti kérni a hűségét.
Ha a nagyurak és hercegek ragaszkodnának az Úthoz,
A miriád lény meghódolna előttük saját akaratából,
Menny és föld egyesülne és édes harmat hullna,
S akkor az emberek igazságosak lesznek,
Bár senki sem rendelkezik így.
Csak ha az Út megszakad, akkor vannak nevek.
Mihelyt megjelennek a nevek,
Tudnunk kell, hogy ideje megállni,
Megszabadulhatunk a veszélytől.
Az Út a világ számára olyan, mint a Folyó
Meg a Tenger a csermelyhez és patakhoz képest.

XXXII. PARAFRÁZIS

Tulajdonképpen minden névtelen.
A neveket a névvel időlegesen ellátott
Kis férgek adják - szintén időlegesen.
A dolgok névtelenül léteznek,
Mint a kövek, az elemek, az atomok.
Ha a nagyurak ragaszkodnának az Úthoz,
Meghódolna előttük minden -
De ebben az esetben nem is lehetnének
Nagyurak sem, és hódolatról beszélni sem illik.
Menny és föld egyesülése ezért legfeljebb
Ama nagy robbanásban képzelhető el majd,
Hol a Sátán egybesül az Úristennel,
Forró krémként közbül a vitatott tárgy: az Emberiség.
Most minden esetre túl sok a név,
Mind megírja élete hosszú történetét,
Családja érdektelen legendáriumát,
Holott arra sem méltó, hogy a névtelenek
Lába nyomát katalógusba vegye.
Eme névtelen névvel ellátottak
Uralmuk alá hajtják a bolygót,
Lassanként minden lényegtelennek neve lesz.
De az Útra egyikük sem jut el.
A szennyvíz is szétterül, kibuzoghat a földből,
Mégsem hívjuk forrásnak,
S nem várja a Tenger!

XXXIII. FRÁZIS

Az, aki másokat ismer, okos;
Aki önmagát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, annak ereje van;
Aki legyőzi magát, az erős.
Aki ismeri a megelégedést, gazdag.
Aki kitartó, az céllal élő ember;
Aki nem veszti el a fejét, kitart;
Aki végigéli napjait, annak hosszú élete volt.

XXXIII. PARAFRÁZIS

Én ismerek másokat, s nem vagyok okos;
Ismerem magamat, s nem vagyok bölcs.
Nem tudok másokat legyőzni, pedig erős vagyok,
Nem tudom legyőzni magam, mert nem is akarom.
Nem ismerem a megelégedést, csak a pokol urai
Sugallják ezt az ostobáknak,
Kitartó vagyok hitetlenségemben,
Míg el nem vesztem a fejem.
Mégis van bennem valami,
Ami túlmutat ezen az egyetemes szürkeségen,
Csak most még elsimulok ebben a szürkeségben,
Míg lesz alkalom felmutatni magamból,
Ami lényeges. Addig pedig
É]jen a szürkeség, éljen a szür-ke-ség,
S az értékek deficitje
És az élet árának emelkedése!

XXXIV. FRÁZIS

Az Út széles, kinyúlik balra is, jobbra is.
A miriád lény élete függ tőle,
Mégsem tart igényt hatalomra.
Bevégzi feladatát, mégsem kér az érdemből.
Felruházza és táplálja a miriád lényt,
Mégsem akar gazdájuk lenni.
Örökre mentes a vágytól, ezért
Kicsinynek lehet hívni;
De mivel nem akar gazdájuk lenni,
Ha a miriád lény felé fordul,
Nagynak is nevezhető.
Mivel sosem próbál meg nagy lenni,
Sikerül naggyá válnia végül.

XXXIV. PARAFRÁZIS

Az Út igen keskeny, jobbra és balra annál szélesebb.
Az Út szélén igen veszélyes a járás.
A miriád lény élete függ tőle,
Melyik jut hatalomra.
Mert ha bevégzi feladatát, bizony
Kér majd az érdemből, kér hetedízig.
És gazdája lesz az Útra terelteknek.
De ki ruházza fel, ki táplálja a miriád lényt?
Mert a kicsi dolgok mindig nagyok szeretnének lenni,
A kis országok nagyok,
A kis emberek nagyok -
De a nagy emberek élete kicsik kezében van,
És a nagy országok nagysága
Úgy terjed, mint a rák,
S ahogy terjed, úgy halnak el a nagy országban
Régi, már meghódított területek.

XXXV. FRÁZIS

Vedd birtokodba a nagy képmást,
És a birodalom el fog jönni hozzád.
Ha eljön hozzád és nem éri semmi baj,
Biztonságban lesz.
A zene és az étel
Arra csábítja az utazót, hogy megálljon.
Az Út, ha áthalad a szájon, íztelen.
Nem látható,
Nem hallható,
S nem romlik meg, bármennyit járnak rajta.

XXXV. PARAFRÁZIS

Vedd birtokodba a Nagy Képmást,
(mely persze mindig változó),
És a Birodalom el fog jönni hozzád,
Az persze kiszámíthatatlan,
Hogy titkos ügynökökkel-e, avagy
Nyilvános megbízásokkal, díjakkal
És lekötelező ajándékokkal.
Ha eljön hozzád, és nem ér semmi baj,
Biztonságban leszel.
Élvezheted a zenét és az ételt,
Utazhatsz a Birodalom engedélyével,
S beszélhetsz az Útról,
Melyen ugyan sosem jártál,
Hollétét sem tudod,
De birtokodban a Nagy Képmás,
Amely tudja,
S nem tanácsos másként vélekedni.

XXXVI. FRÁZIS

Ha azt akarod, hogy valami összehúzódjon,
Akkor ki kell nyújtanod előbb;
Ha azt akarod, hogy valami meggyengüljön,
Először meg kell erősítened;
Ha azt akarod, hogy valamit félretegyenek,
Először fel kell állítanod;
Ha valamit el akarsz venni valamiből,
Először adnod kell hozzá.
Ezt hívják finom bölcsességnek.
Az alázatos és a gyenge le fogja győzni
A keményet és erőset.
A halaknak nem szabad megengedni,
Hogy elhagyják a mélyvizet;
Az államhatalom eszközeit
Nem szabad megmutatni senkinek.

XXXVI. PARAFRÁZIS

Azt akarom, hogy meggyengüljön,
De nincs erőm erősíteni,
Mert az ostobaság világrendszere
Elözönli a földet.
Nem vagyok hajlandó felállítani azt,
Amit már régen félre kellett volna tenni,
Nem hiszek a kommentátoroknak,
Az újságíróknak, íróknak, ideológusoknak,
Moralistáknak és papoknak, mert tudom,
Ha valamit el akarok venni valamiből,
Először hozzá is kell adnom.
Ez a finom bölcsesség erkölcstelen,
Akár a dramatizált népi játékok
És a hülyeségig ringatott koala-mackók,
S a szegény (magyar) vándormunkások,
Akik semmiről sem tudtak.
Nem hiszek abban, hogy a gyengék
Legyőzik az erőset. Inkább a hülyék.
Mélyvízben élünk, nem engednek
A szabad felszínre (talán nincs is),
De jól ismerjük az államhatalom eszközeit.
A béke lehet undorító is, bármilyen hasznos.
(Egy olyan ország, mely nem tudja kielégítően
Megoldani évtizedekig az üres üvegek visszavételét,
Ne álmodozzon semmiről, s ne legyen büszke
Külföldi Nobel-díjasaira.)

XXXVII. FRÁZIS

Az Út sosem cselekszik, mégsem marad semmi befejezetlen.
Ha a nagyurak és hercegek az Úton tudnának maradni,
A miriád lény saját akaratából alakulna át.
Miután átalakultak, ha mégis felütné fejét a vágyakozás,
Én le fogom nyomni a névtelen, faragatlan kő súlyával.
A névtelen, faragatlan kő
Nem egyéb, mint a vágyakozástól való szabadság,
És ha én megszűnök vágyakozni és nyugton maradok,
A Birodalom békében fog élni saját akaratából.

XXXVII. PARAFRÁZIS

Az Út sosem cselekszik, csak járnak rajta.
Az Út nem szereti, ha járnak rajta.
A Nagyurak és fejedelmek sosem lépnek
Az útra, mert ők gyalog sosem járnak.
A miriád lény saját akaratából nem tehet semmit.
Csak a vágyakozás él bennük az Út után,
De ott a nagyurak járművei surrognak.
A szabadság utáni vágyakozást el fogják
Nyomni a névtelen, faragatlan kő súlyával,
Szögesdróttal és aknazárral.
Ha az, aki ezt látja, megszűnik vágyakozni,
És nyugton marad,
A Birodalom békében fog élni,
De meglesz az ára.

XXXVIII. FRÁZIS

A legerényesebb ember nem tartja magát az erényhez,
Ezért erényes. A legkevésbé erényes ember sosem
Tér el az erénytől, ezért van az, hogy nem erényes.
Az előbbi sosem cselekszik, mégsem hagy semmit
Befejezetlenül. Az utóbbi cselekszik, de utána
Befejezetlen dolgok maradnak. A legnagyobb jóakarattal
Bíró ember cselekszik, de nem külső okból. A nagyon
Korrekt ember cselekszik, de külső okból. Az az ember,
Aki jól ismeri a szertartásokat, cselekszik, de ha
Senki sem reagál, nekigyürkőzik, és erőszakkal
Akarja rábeszélését folytatni. Ezért amikor az Út
Elveszett, megvolt az erény; amikor elveszett az
Erény, megjelent a jóakarat; ha elveszett a jóakarat,
Ott volt a korrektség; ha a korrektség eltűnt,
Megjelentek a szertartások.
A szertartások azt jelzik, hogy fogyóban a hűség,
És a jóhiszeműség,
És kezdődik a rendezetlenség;
Az előre sejtés az Út virágos díszítése,
És a dőreség kezdete.
Ezért a nagyszerű ember a dolgok sűrűjében van,
Nem a hígságban; a gyümölcsben, nem a virágban,
Ezért elveti az egyiket, elfogadja a másikat.

XXXVIII. PARAFRÁZIS

Az "erény" szó hallatán ma az emberek többsége nevet.
Még csak nem is nevet, oly ismeretlenül hangzik.
Nincs szabály, nem lehet tehát kivétel sem.
A legerényesebb emberek összekeveredtek
a tudatos gazemberekkel és a tudatlan erénycsőszökkel.
A cselekvést hét lakattal őrzik, és szuronyokkal.
Az erényes ember megelégszik dőreségével, hogy
mindent előre látott, es ha kell, megássa sírját.
Elveszett az Út, az erény, a korrektség és jóakarat.
A szertartások maradtak, amelyeket mindenki kinevet.
Vagy talán ez lenne az Út? A nevetés, a teljes üresség?
Nincs sűrűje a dolgoknak, nincsen gyümölcse,
csupán gyorsan hervadó virágok kötelező ünnepeken.
Ezért ez a világ még koszorút sem érdemel.
És előrelátható1ag nem is kap koszorút sírjára.

Fordította: Szentmihályi Szabó Péter
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk