Menu Content/Inhalt
Főmenü > Életvitel, önismeret > Egy csodálatos történet résztvevői vagyunk - Interjú Rákos Péterrel
Egy csodálatos történet résztvevői vagyunk - Interjú Rákos Péterrel
ImageRákos Péter asztrológiai iskolát vezet, számos könyv szerzője. Ezúttal családállítóként mutatkozott be a Hellinger Intézet képzési modulján. Rendkívül kreatív módon és bátor kísérletezőkedvvel, de mindig a biztonságra törekedve integrál módszereket a családállításba. Például a kineziológiában is alkalmazott korregressziót rendkívül szemléleletes módon eleveníti meg a kliens számára: az életutat a földre elhelyezett kötél jeleníti meg, a törések jelzik az elakadásokat. Az állítással több síkon is ráláthatunk a mögöttes okokra: egy magzati korban bekövetkezett trauma előző életből hozott esemény következménye is lehet, aztán ezt a traumát újra felidézheti egy gyermekkorban átélt hasonló szituáció.

Barbara Anne Brennan 12 csakrás rendszerével is dolgozol (7 főcsakra + 5 hátulsó, amik az elöl levő főcsakrákkal párban működnek). Az állítás során láthatóvá válik, hogy mi az a mögöttes érzelmi blokk, ami korlátozza a csakra működését, esetenként szervi problémákat okozva. A csakrák blokkját a csakrákat megszemélyesítő képviselők erőtlensége mutatja. De hogyan jelentkezik egy csakra túlműködése?

Az szédítő, de kellemes érzésként jelenik meg a képviselőnél, mintha mondjuk körhintán ülne. A túlműködés mindig kompenzálódik akkor, amikor azzal a csakrával dolgozunk, ahol az elakadást tapasztaltuk.  Ennek harmonizálása stabilizálja a túl gyorsan forgó csakra működését. A csakraállítások során megerősítést nyert a humánenergetikai tanítás: a csakrák hatnak egymásra, és a földi létezéshez kapcsoló (a testünkben függőlegesen elhelyezkedő) gyökércsakra továbbítja az összetett, és a magasabb szinteken szivárványszínekre szétbomló energiát a felsőbb csakrapároknak. A 12 csakra pszichológiai témái megegyeznek az asztrológiai házak témáival. Az alsó csakrákhoz kapcsolódó történetek általában könnyebben értelmezhetők, lévén a saját testünkkel és a partnerekkel való viszonyainkról szólnak. Minél feljebb haladunk, annál nehezebben értelmezhető történetek bukkannak elő, bár felismerhetők bennük a velük analóg asztrológiai házak témái. Gyakran megtapasztaljuk, hogy előző életekbe is visszanyúlhat egy vizsgált probléma gyökere. Például egy párkapcsolatokban állandósult dominanciaharc (ki kit győz le) magasabb szinten a torokcsakrával és a hatalommal való visszaéléssel függ össze: az állítás során itt előbukkanhat az előző életekből áthozott tettes-áldozat problematika. Ugyanez a kérdés a horoszkópban az ötödik csakrának megfelelő ötödik házban vizsgálható (amelyiknek köze van a hatalommal való visszaéléshez is, hiszen Oroszlán-analógia).

Nehéz lehet időnként elválasztani a családi rendszert (az apai és anyai ági felmenőket) és az előző életeket, hiszen egy lélek akár többször is leszülethet ugyanabba a családba. Akár az is előfordulhat, hogy a saját dédapám is én voltam: így a karma (az előző életeinkből hozott tapasztalat) lehet egyben családi karma is. Sokan a sorsnál is erősebb kényszerítő erőnek hiszik a karmát, holott az állítások során inkább ismétlődő feladatként jelenik meg, amit ha sikerrel megoldunk, akkor nem kell többször újraélni. Hogyan dolgozzuk fel a karmikus emlékeket?


A családi rendszeren túli állítások tapasztalata azt mutatja, hogy a szellemvilágban nincsen jó és rossz: a lélek tapasztalatot gyűjt itt a földön, és ehhez gyakran egy másik lélekre van szüksége. Ha a megszületés előtti létformában, a köztes létben úgy dönt, hogy egy lélekszinten teljesen ismeretlen fogalmat, például az "árulást" akarja megérteni, akkor szövetségre lép egy társsal. Vele kezdi azután a földi életben a témához tartozó kiegészítő szerepeket felváltva megtapasztalni: milyen árulónak és elárultnak lenni különböző élethelyzetekben. Tehát az elkövetők és áldozatok egy magasabb szinten szövetségesek, egy nagyobb egység részei, és a tapasztalatukkal járulnak hozzá az univerzum teljességéhez. Addig azonban nagyon sokszor lejátszódik az adok-kapok, gyakran évszázadokon, évezredeken át. A résztvevők egy idő után mindezt már úgy élik meg: elég volt, belefáradtak. De áldozatként ilyenkor is méltatlannak érezik a helyzetüket, tettesként pedig hajtja őket a bosszúvágy. Az állítás során katartikus élmény, amikor felismerik, hogy ezt a meddő történetet már mennyi ideje játsszák váltott szereposztásban. És ez a felismerés kivételes lehetőség is: most, hogy ráláttak a történetük eredetére, az adok-kapok köreire, kiléphetnek az ok-okozatok láncolatából. A felismerés hatására ilyenkor elillan az erőszak és a gyűlölet érzése, és gyakran előfordul, hogy a két fél, mint két öreg sporttárs, akik már ki tudja mióta minden hétvégén vérre menő kiütéses bokszmeccset vívnak, most kezet fognak: „Sokat tanultam a történetünkből, köszönöm neked!” Az ugyanis erőt és súlyt ad a személyiségnek, amikor képes szembenézni a tettei következményével. A jóvátétel vágya ad erőt és késztetést arra, hogy egy ilyen felismerés után valaki például másokon segítsen. A karma végső célját az állítások során sosem tapasztaltam feloldhatatlan átoknak vagy földbe döngölő büntetésnek. Ezért nem is ítélethirdetés zajlik egy karmaállítás során, hanem felismerés, tudatosítás, és egy magasabb szinten a következmények erőforrásossá tétele. Nagy a kísértés, de az állítást vezetőnek távol kell tartania magát attól, hogy a feltáruló történet láttán erkölcsi véleményt mondjon vagy bíráskodjon az állító felett: ezt már az állító felettes énje régen megtette, és az hozta őt az állításra is, hogy a földre nyomó terhéből - Hellinger szavaival - egy vitorlás tőkesúlya váljon. Ezért a résztvevőket ilyenkor arra kérjük, ne értelmezzék egymás között a látottakat az állítás után.

Hatalmas erőt meríthetünk a lélekcsoportos állításokból, amikor kapcsolatba lépünk láthatatlan segítőinkkel, akiket gyakran az őrangyalainknak érzékelünk. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, magunkra hagyva, hanem egy csoport részei vagyunk és mi vállaltuk önként a földi küldetésünket. Attól, hogy nem látjuk egymást, ők még velünk vannak és támogatnak bennünket. Olyan előfordulhat, hogy a Földön is van valakinek segítője (társlelke) a lélekcsoportjából?


Lehet, hogy egy lélekcsoportból többen is vannak egyidejűleg a Földön, de az állítások során még nem bukkant elő, hogy nekik itt és most dolguk lenne egymással. Úgy tűnik, a vállalt feladatainkkal egyedül kell boldogulnunk. Hiszen ha valaki kinyitná az ember szemét és elmondaná azt, hogy pontosan miért is van itt, ha az ember tudná, mi a feladata, akkor már nem lenne akkora tétje és ezáltal értéke az életnek. Lényeges része a földi tapasztalásnak, hogy nincs tiszta rálátás, nincs tiszta emlékezés. Egyéni feladatok vannak, amit csak magunk tudunk megoldani. Egy csodálatos történet résztvevői vagyunk, az élet értékes tanulási folyamat, amin végig kell mennünk.

Egész más könyvekből olvasni a köztes létről, és átélni az állítás alatt, hogy a lelket egy ismerős (közeli hozzátartozó) alakjában megjelenő segítő vezeti át a szellemvilágba. Milyen konkrét segítséget nyújt még a hétköznapi életünkhöz, ha bepillanthatunk a köztes létbe?

Egy transzperszonális állítás felér egy spirituális beavatással: látni a valódi közösséget, amihez tartozunk, meghallani az üzenetet, amit mindig is sugároztak felénk, érzeni a magasabb rezgést, amiben igazán otthon érzi magát a lelkünk... Egy ilyen állításon magasabb, tágabb rendbe helyeződik vissza a létezésünk, és ez messze túlmutat a személyes sorson és feladatokon. Méltóságot ad a napi küzdelmeknek és értelmet ad az életnek. Ebben a dimenzióban az állításra hozott, univerzális méretekben jelentéktelennek tűnő probléma is más megvilágításba kerül. Megértjük, hogy rajtunk kívül soha senki más nem találkozott ezzel a helyzettel így, ahogy mi most farkasszemet nézünk vele. Egyedül mi magunk - a jelenlegi eszköztárunkkal, konkrét élethelyzetünkben - tudjuk ezt a problémát megoldani, senki más. És ha ez sikerül, akkor az egész Univerzum minket ünnepel. Ezért fontos, hogy felelősséget vállaljunk az életünkért, a döntéseinkért, hiszen létezésünk és küzdelmeink mindennél fontosabbak a világon. Magához az élethez kapunk erőt, amikor feltárul előttünk ez a másik dimenzió. Azt is megértjük, hiába vágyódunk oda vissza, most itt van dolgunk, nem odaát. Jobb, ha elvágyódás helyett a földi dolgainkra koncentrálunk, és azzá válunk, aminek születtünk: embernek. Embernek, aki kapcsolódik a szeretteihez, a családjához, és ad a világnak valami jót, saját magából.

A földön kívüli életről (más Univerzumokról) jött valami információ a kísérleti állításaid során?


Egyszer régen felmerült a kérdés, hogy nézzünk rá: egyedül vagyunk-e vagy sem, van-e dolgunk a földön kívüli intelligenciákkal - már ha léteznek egyáltalán. Általános tapasztalat, hogy amikor oldáshoz, súlyos terhek letételéhez kérünk segítséget, akkor nagy segítő erők mozdulnak meg, ám ha csak kíváncsiskodunk, akkor bizony kevés információhoz jutunk. Így aztán a várva-várt harmadik típusú találkozás elmaradt. Az állításnak ennek ellenére volt egy fontos üzenete: számunkra egyedül azok a láthatatlan lények fontosak, akik a mi rendszerünk részei. Azaz a családunk, a felmenőink, a (látható és láthatatlan) társaink, a múltunk szereplői. Úgy tűnt ebből az állításból, hogy semmi dolgunk sincs a tőlünk idegen rendszerek lényeivel.

A 2012-es évet asztrológus szemmel milyennek látod?

Rögtön leszögezem, nem lesz világvége. Ez érthető is, hiszen a transzperszonális állításokból is megtudtuk: a Föld hihetetlenül becses hely, ezért aztán nagyon vigyáznak is ránk. Emellett a mi kultúránk valamiért újra és újra kitermeli az apokaliptikus jóslatokat. Csak amióta asztrológusként dolgozom, legalább három világvége-várással találkoztam; természetesen egyik sem következett be... Úgy gondolom, mi, európai emberek nem tudunk úgy a mostban, a jelenben élni, mint például a keletiek vagy a természeti népek. Talán ezért kell nekünk a közeli vég fenyegetése, hogy az felhívja a most csodájára a figyelmünket. Hiszen ha véges az időnk, akkor nincs értelme a javak felhalmozásának, a távoli jövő tervezgetésének, az álmok dédelgetésének. Az állítások megmutatják: a tenni, élni, szeretetünket kifejezni igéknek lélek-szinten nincsen jövő ideje. Nem mondhatjuk, "holnap majd szeretni fogok". Az élet jelen idejű.

Szerző: Szabó János
http://hellingermodszer.blogspot.com/
Rákos Péter honlapja: http://humanisztikus.hu/
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk
Asztrológia