Menu Content/Inhalt
A Beavatás
ImageA beavatás legmagasabb foka a szellemi iskolázásnak, amelyről még írásban lehet olyan utalásokat adni, amik általánosan megérthetők. Mindarról ami e fölött van, a közlések nehezen megérthetők. Azonban ehhez is mindenki utat talál, aki az előkészületen, megvilágosodáson és az alacsonyabb titkokig történő beavatáson áthatolt.

A tudást és képességet, amik valakinek osztályrészéül jutnak a beavatás révén, utóbbi nélkül igen távoli jövőben – sok megtestesülés után – egész más úton és teljesen más alakban szerezhetné csak meg. Aki ma megy át a beavatáson, olyat tapasztal, amit csak jóval később, teljesen más körülmények között tapasztalna.

Az ember a lét titkaiból annyit képes csak ténylegesen megismerni, amennyi érettsége fokának felel meg. Emiatt állnak csak fenn akadályok a tudás és a képességek magasabb titkai előtt. Az ember ne használjon lőfegyvert az előtt, hogy kellő tapasztalattal ne rendelkezne, hogy használata ne okozzon bajt. – Ha valaki ma minden további nélkül beavatáshoz jutna, azok a tapasztalatai hiányoznának, amiket megtestesülései révén a jövőben még meg fog szerezni, amíg a megfelelő titkok, fejlődése szabályszerű menete során osztályrészévé válnak. A beavatás kapujánál ezért ezeket a tapasztalatokat valami mással kell helyettesíteni. A jövő tapasztalatok pótlásában áll ezért a beavatás jelöltjének első oktatása. Az úgynevezett "próbák" ezek, amiken át kell mennie és amik a lelki élet szabályszerű eredményeiként állanak be, ha azokat a gyakorlatokat, amiket az előző fejezetekben jellemeztünk, helyesen folytatja.

Könyvekben is gyakran beszélnek ezekről a "próbákról". De egészen természetes, hogy ilyen taglalások révén természetükről rendszerint egészen hamis képzetek kell, hogy kialakuljanak. Ugyanis az, aki nem haladt át az előkészítésen és megvilágosodáson, nem is ismert meg semmit sem ezekről a próbákról. Nem is képes ezért szakszerűen leírni őket.

A beavatásra készülő számára bizonyos olyan dolgok és tények kell, hogy adódjanak, amik a Magasabb Világokhoz tartoznak. Azonban ezeket csak akkor láthatja és hallhatja, ha azokat a szellemi észleleteket, mikről az "Előkészítés" és "Megvilágosodás" tárgyalásánál adtunk tájékoztatást, mint az alakokat, a színeket, a hangokat és így tovább, érzékelni is tudja.

Az első "próba" abban áll, hogy az élettelen testek, azután a növények, az állatok és az ember testi tulajdonságairól igazabb szemlélethez jut, mint amiket az átlagember mondhat magáénak. Ezzel azonban nem azt gondoljuk, amit ma neveznek tudományos ismereteknek. Ugyanis nem tudományról, hanem szemléletről van szó. – A folyamat rendszerint az, hogy a beavatásra készülő megtanulja megismerni, ahogyan a természeti dolgok és élőlények hírt adnak magukról, a szellemi fül és szellemi szem számára. Ezek a dolgok akkor bizonyos értelemben leplezetlenül – meztelenül – állanak a szemlélő előtt. – Az érzéki szem és az érzéki fül számára ezek a tulajdonságok, amiket itt hallani és látni, elrejtőznek. Ennek az érzéki szemléletnek a számára mintegy fátyollal borítottak.

Az, hogy ez a fátyol a beavatásra készülő számára lehullik, egy olyan folyamaton alapul, melyet "szellemi égésfolyamattal" jelölnek. Ezt az első próbát ezért hívják 'tűzpróbának".

Némely ember számára maga a közönséges élet már többé-kevésbé tudattalan, tűzpróba általi beavatási folyamat. Azok ilyenek, akik gazdag tapasztalatokon úgy mennek át, hogy önbizalmuk, bátorságuk és állhatatosságuk egészséges módon növekszik meg és, hogy megtanulják a fájdalmat, csalódást, vállalkozásaik kudarcát lelki nagysággal és mindenekelőtt nyugalommal és töretlen erővel elviselni. Aki ilyesfajta tapasztalatokon ment át, gyakran, anélkül, hogy világosan tudná, beavatott; és akkor már csak alig valamire van szükség, hogy szellemi fülei és szemei felnyíljanak, úgy, hogy szellemi látóvá váljék. Jól megjegyzendő ugyanis, hogy igazi "tűzpróbánál" nem arról van szó, hogy a jelölt kíváncsisága nyerjen kielégítést. Biztos, hogy rendkívüli tényeket, amikről más embernek sejtelme sincsen, ismer meg. Ez a megismerkedés azonban nem a cél, csak célhoz vivő eszköz. A cél azonban az, hogy a Magasabb Világok megismerése által a jelölt nagyobb és igazabb önbizalmat, fokozott bátorságot és egy egészen más lelki nagyságot és kitartást szerezzen meg, mint amilyeneket az alacsonyabb világban általában el lehet érni.

A "tűzpróba" után minden jelölt visszafordulhat még. Életét ekkor fizikai és lelki vonatkozásban megerősödve folytatja és csak egy elkövetkező megtestesülésben viszi majd előre a beavatást. A jelenlegiben azonban az emberi társadalom használhatóbb tagjává lesz annál, ami előzőleg volt. Akárminő helyzetben is találja magát: szilárdsága, körültekintése, embertársaira gyakorolt kedvező befolyása, elhatározottsága megnövekedett.

Ha a jelölt az elvégzett tűzpróbát követően folytatni akarja szellemi iskolázását, egy bizonyos írásrendszert kell felfedni számára, amint az a szellemi iskolázásban szokásos. A tulajdonképpeni rejtett tanítások ezekben az írásrendszerekben nyilatkoznak meg. Ugyanis az, ami valóban "rejtett" (okkult) a dolgokban, sem a közönséges beszéd szavaival nem fejezhető ki közvetlenül, sem a közönséges írásrendszerekkel nem jegyezhető fel. Azok, akik a beavatottaktól megtanulták, a szellemtudomány tanításait a közönséges nyelvre – amennyire erre lehetőség van – fordítják le.

A rejtett írás a léleknek, amidőn ez a szellemi észleléshez elérkezett, képes megnyilatkozni. Ugyanis ez az írás mindig ott áll, megírtan, a Szellemi Világban. Nem úgy tanulják meg, ahogyan egy mesterséges írást tanulnak meg olvasni. Jóval inkább tárgyszerűen növekszünk hozzá a szellemi-látási megismeréshez és e növekedés során mintegy lelki képességként fejlődik ki az erő, mely a Szellemi Világ meglévő történései és lényiségeinek mint egy írás betűinek megfejtésére érzi hajtva magát. Előfordulhat, hogy ez az erő és vele a megfelelő "próba" átélése az előrehaladó lelki fejlődéssel, mintegy maguktól ébrednek fel. Mégis biztosabban érni célhoz, ha tapasztalt szellemi kutatók tanácsait követjük, akiknek jártasságuk van a rejtett írás megfejtésében.

A rejtett írás jeleit nem önkényesen találták ki, hanem azoknak az erőknek felelnek meg, amik a világban működnek. Ezeken a jeleken keresztül tanuljuk meg a dolgok nyelvét. A jelölt számára hamarosan megmutatkozik, hogy a jelek, amiket megismer, azoknak az alakoknak, színeknek, hangoknak és így tovább felelnek meg, amiket az előkészítés és megvilágosodás alatt tanult meg észlelni. Megmutatkozik számára, hogy minden ezt megelőző csak mintegy betűzgetés volt.

Most kezd csak el olvasni a Magasabb Világban. Egy nagy összefüggésben jelenik meg számára mindaz, ami előzőleg csak egyedi alak, hang, szín volt. Most nyer csak megfelelő biztosságot a Magasabb Világok megfigyelésénél. Előzőleg soha sem volt képes teljes bizonyossággal tudni, vajon a dolgokat, amiket látott, helyesen látta-e. És most kezdődhet csak a jelölt és a beavatott közötti szabályos érintkezés a magasabb tudás területére vonatkozólag. Ugyanis bármilyen is legyen a közönséges életben egy beavatott együttélése egy másik emberrel: a magasabb tudásról közvetlen alakban a beavatott az említett jelbeszédben tud csak bármit is közölni.

Ennek a nyelvnek a révén a szellemi tanítvány az életre vonatkozóan bizonyos magatartási szabályokkal is megismerkedik. Bizonyos kötelességeket, amikről azelőtt semmit se tudott, ismer meg. És amikor e magatartási szabályokat megismerte, olyan dolgokat képes elvégezni, amiknek jelentősége olyan, amivel egy be nem avatott tettei soha sem rendelkezhetnek. A Magasabb Világokból cselekszik. Az ilyen cselekedethez szolgáló útmutatásokat az említett írásban lehet csak megérteni.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy vannak emberek, akik képesek tudattalanul elvégezni ilyen cselekedeteket, annak ellenére, hogy nem mentek át szellemi iskolázáson. "Az emberiség és a világ ilyen segítői" áldásos és jótevő módon haladnak az életen át. Olyan okokból, amiket itt nem részletezünk, kaptak adományokat, amik természetfelettinek tűnnek. Ami a szellemi tanítványtól megkülönbözteti őket, leginkább az, hogy amaz tudatosan, a teljes összefüggésbe való tökéletes belátással cselekszik. Ő ugyanis iskolázással küzdi ki azt, amiket amazok magasabb hatalmaktól, a világ üdvére ajándékként kaptak. Az Istenitől megajándékozottakat maradéktalanul tisztelhetjük; emiatt azonban nem szabad fölöslegesnek tekinteni az iskolázást.

Ha a szellemi tanítvány az említett jel-írást megtanulta, új "próba" kezdődik számára. Ennek révén kell megmutatkoznia, hogy szabadon és biztosan képes-e mozogni a Magasabb Világban. A közönséges életben az embert kívülről jövő indítékok bírják cselekvésre. Ezt, vagy amazt végzi el, mivel a viszonyok ezt vagy azt a kötelességet támasztják. – Úgyszólván említeni sem kellene, hogy a szellemi tanítványnak közönséges életbeli kötelességei egyikét sem szabad elmulasztania, mert Magasabb Világokban él.

A Magasabb Világ egyik kötelezettsége sem kényszeríthet arra valakit, hogy a közönséges világbeli kötelességeinek egyikét is elhanyagolja. A családfő továbbra is jó családapa, az anya éppúgy jó anya marad, a hivatalnokot semmiben sem tartja vissza, éppoly kevéssé a katonát, vagy egy másikat, ha szellemi tanítványokká lesznek. Ellenkezőleg: mindazok a tulajdonságok, amik az embert alapossá teszik az életben, a szellemi tanítványnál olyan mértékben fokozódnak, amiről a beavatatlan képtelen fogalmat alkotni. És ha ez a beavatatlan számára gyakran – nem mindig, sőt ritkán – nem így látszik, ez csak onnét van, hogy a beavatottat nem mindig képes helyesen megítélni. Amit az utóbbi cselekszik, a másik számára olykor nem azonnal látható át. Azonban ez is, amint mondtuk, csak különleges esetekben történik.

A beavatás említett fokára eljutott számára vannak olyan feladatok, amikre semmilyen külső indíték nem áll fenn. Ezekben a dolgokban nem külső viszonyok, hanem egyedül olyan belső rendszabályok indítják, amik a "rejtett" beszédben nyilatkoznak meg számára. A második "próba" során kell most megmutatnia, hogy egy ilyen szabály által vezetve éppen olyan biztosan és állhatatosan cselekszik, mint ahogy pl. egy tisztviselő végzi fennálló kötelességeit. – Ebből a célból a jelölt a szellemi iskolázás által bizonyos feladat elé állítottnak érzi magát.

Egy cselekedetet kellene véghezvinnie azoknak az észleleteknek a következtében, amiket annak alapján szerez, amit az előkészítő és a megvilágosodási fokon tanult meg. Amit pedig kiviteleznie kell, a jellemzett írás révén, melyet elsajátított, kell megismernie. Ha kötelességét felismeri és helyesen cselekszik, úgy a próbát megállta. Az eredményt annak a megváltozásán ismerni fel, ami a szellemi fülek és szemek alakokként, színekként és hangokként érzett észleleteiben a cselekedet által végbemegy.

A szellemi iskolázás előrehaladása során teljes pontossággal megadják, hogy ezek alakok, és így tovább, hogyan festenek, milyeneknek érezzük őket a cselekvés után. És a jelöltnek tudnia kell, hogyan hozhat ilyen változást létre. – Ezt a próbát nevezik "vízpróbának", mivel az ezeken a magasabb területeken folytatott ténykedéséhez az embernek a külső viszonyok általi támaszai éppúgy hiányzanak, mint a vízben való mozgáskor, aminek alját el nem éri, s hiányzik támasza. – A folyamatot annyiszor kell ismételni, amíg csak a jelölt tökéletes biztosságra nem tesz szert.

Ennél a próbánál is egy tulajdonság megszerzéséről van szó; és a Magasabb Világokban történő tapasztalatok által az ember rövid időn belül olyan magas fokon fejleszti ki ezt a tulajdonságot, hogy a fejlődés közönséges lefolyása mellett igen sok megtestesülésen kellene átmennie, hogy elérje azt. Amiről ugyanis szó van, a következő. Hogy a megadott változást a lét magasabb területén létrehozza, a jelöltnek kizárólag azt kell követnie, ami magasabb észlelése alapján és a rejtett írás elolvasásának következtében adódik számára.

Ha cselekvése során kívánságaiból, véleményeiből és így tovább, valamit is hozzákeverne, ha csak egy pillanatra is nem azokat a törvényeket követné, amiket helyesnek ismert fel, hanem a maga önkényét: akkor valami egészen más történnék, mint aminek történnie kell. Ebben az esetben a jelölt azonnal elveszítené a cselekedet céljának irányát és összezavarodna. – Ezért ennek a próbának a révén a legsokrétűbben van alkalma az embernek önuralma kifejlesztésére. És ez itt a lényeg. Épp ezért ismét azok állják jobban meg ezt a próbát, akik a beavatást megelőzően olyan életen mentek át, ami önuralom megszerzését hozta számukra.

Aki megszerezte a képességet, hogy magas alapelveket és ideálokat személyes kedv és önkény mellőzésével kövessen, s ért hozzá, hogy a kötelességet mindig is teljesítse ott, ahol hajlamok és szimpátia nagyonis el akarnának téríteni ettől a kötelességtől, az a közönséges életen belül öntudatlanul beavatott. És csak kevésre van szüksége, hogy a jelzett próbát megállja. Sőt, kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy a beavatás egy bizonyos, már az életben öntudatlanul elért fokára rendszerint mindenképp szükség van, hogy a második próbát megállja. Mint ahogyan sok ember számára, aki fiatalon nem tanulta meg a helyesírást, nehéz lesz utólag pótolni ezt, ha az érett korba jutnak, éppen így nehézséget jelent az önuralom magasabb világokba való betekintéshez szükséges fokának kiképzése, ha ebben előzőleg a mindennapi élet során egy bizonyos fokot még nem sajátított el.

Nem változnak a fizikai világ dolgai, bármit is óhajtunk, kívánunk, akármilyen hajlamaink is vannak. A Magasabb Világokban óhajainknak, kívánságainknak és hajlamainknak azonban hatása van a dolgokra. Ha itt akarunk a dolgokra megfelelő módon hatást gyakorolni, teljesen saját kezünkben kell tartani magunkat, kizárólag a helyes szabályokat kell követnünk és semmilyen önkénynek alávetve nem lehetünk.

Az embernek az a tulajdonsága, mely a beavatásnak ezen a fokán egész különlegesen fontos: az abszolút egészséges és biztos ítélőerő. Ennek kiképzésére már minden előző fokon figyelmet kell szentelni; és ezen a fokon válik el, vajon a jelölt úgy tartja-e kézben, hogy alkalmas már az igazi megismerési ösvényre. Úgy haladhat csak tovább, ha az illúziót, értelmetlen fantáziaképeket, babonát és mindenféle szemfényvesztést képes az igazi valóságtól megkülönböztetni. És a lét magasabb fokain ez mindenesetre nehezebb, mint az alacsonyabbakon. Itt azokra a dolgokra vonatkozólag, amikről szó van, minden előítéletnek, minden kedvenc véleménynek el kell tűnnie; és egyedül az igazság lehet csak a mérce. Tökéletesen meg kell lennie annak a készségnek, hogy egy gondolatot, egy nézetet, egy hajlamot, ha a logikus gondolkodás követeli, azonnal feladjunk. Bizonyosságot csak úgy érünk el a Magasabb Világokban, ha saját véleményünket sohasem kíméljük.

Az olyan gondolkodásmóddal rendelkezők, mely a fantasztikumra, a babona felé hajlik, a szellemi ösvényen képtelenek előrehaladást tenni. Hiszen becses értéket kell megszereznie a szellemi tanítványnak. A Magasabb Világokat illető minden kételye eltűnik. Azok törvényszerűségeikben tárulnak fel tekintete előtt. Ezt a kincset azonban képtelen megszerezni, amíg szemfényvesztésektől és illúzióktól hagyja félrevezetni magát.

Súlyos volna számára, ha értelmével együtt fantáziája, előítéletei is érvényre jutnának. Álmodozók és fantaszták a szellemi ösvény számára éppúgy alkalmatlanok, mint a babonás személyek. Mindezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ugyanis az álmodozásban, a képzelgésben és a babonában a Magasabb Világokhoz vezető úton a leggonoszabb ellenségek leselkednek. Azonban senki ne higgye, hogy a szellemi tanítvány számára elvész az élet költőisége, a lelkesedésre-képesség, mert a kapun, mely a beavatás második próbájához vezet, ezek a szavak állnak: "Tűnjön el minden előítéleted", és, mert az első próba bejárati kapuján már azt kell olvasnia: "Egészséges emberi értelem nélkül minden lépésed hiábavaló".

Ha a jelölt ebben az értelemben kellően előrehaladt, úgy harmadik "próba" vár reá. Semmilyen célt nem sejt ekkor. Minden, teljesen saját kezébe van letéve. Olyan helyzetben van, amiben semmi sem ösztönzi a cselekvésre. Teljesen egyedül, saját magából kell útját megtalálnia. Olyan dolgok, vagy személyek, akik valamire indítanák, nem léteznek. Semmi és senki, csak ő maga tud magának olyan erőt szolgáltatni, melyre szüksége van. Ha ezt az erőt nem találná meg saját magában, hamarosan újra ott állana, ahol előbb állt. Meg kell azért említeni, hogy azok közül, akik megállták az előző próbákat, csak kevesen nem találják meg itt ezt az erőt. Vagy már előbb lemaradnak, vagy itt is helyt állanak. Az egyetlen, ami szükséges, abban áll, hogy hamar dűlőre jusson önmagával. Mert itt a szó legigazabb értelmében kell megtalálnia "magasabb Valóját".

Gyorsan kell elhatároznia magát rá, hogy minden dologban a szellem sugallatára hallgasson. Nincs többé ideje itt semmilyen megfontolásra, kétségre. Minden perc habozás csak azt bizonyítaná, hogy nem vagyunk még érettek. Azt, ami visszatart, hogy a szellemre hallgassunk, bátran le kell győzni. Itt a döntő az, hogy ebben a helyzetben szellem-jelenlétet tanúsítsunk. És ez egyben az a tulajdonság, melynek tökéletes kifejlesztésére építünk ezen a fejlődési fokon. A cselekvéshez, sőt, magához a gondolkodáshoz kapcsolódó minden csábítás, amiket előzőleg megszokott valaki, megszűnnek. Hogy ne maradjon tétlen az ember, nem szabad önmagát elveszítenie.

Ugyanis kizárólag saját magában találhatja meg az egyetlen fix pontot, amihez tarthatja magát. Senki, aki ezt elolvassa itt – anélkül, hogy a dolgokkal bensőbb viszonyban állana – ne érezzen ellenszenvet ezzel az önmagára való visszautaltsággal szemben. Ugyanis az ember számára a legnagyobb üdvösséget hozza, ha a jellemzett próbát megállja.

És nem kevésbé, mint a többi esetben, a közönséges élet ezen a ponton is sok ember számára már szellemi iskolázás. Olyanok, akik ott tartanak, hogy hirtelen életfeladatok elé kerülve habozás, hosszas meggondolás nélkül gyors döntésre képesek, ezeknek az élet jelent ilyen iskolázást. Az alkalmas szituációk azok, amikben a hatékony cselekvés azonnal ellehetetlenül, amint az ember nem rögtön avatkozik be. Aki gyorsan készen áll, hogy nekilásson, amint szerencsétlenségre van kilátás, holott néhány pillanat habozás után a szerencsétlenség már bekövetkezett volna és aki ilyen gyors döntési készséget maradandó tulajdonságává tett, az tudattalanul megszerezte a harmadik "próbára" való érettséget. Ennél ugyanis, a feltétlen szellem-jelenlét kiképzése lényeges. – A szellemi iskolákban "levegőpróbának" nevezik, mivel a jelölt ennél sem a külső indítások szilárd talajára nem támaszkodhat, sem pedig arra, ami azokból a színekből, formákból és így tovább adódik, amiket az előkészítés és megvilágosodás révén ismert meg, hanem kizárólag saját magára.

Ha a szellemi tanítvány ezeket a próbákat megállta, akkor a "Magasabb Megismerések Templomába" léphet. – Ami továbbit elmondhatunk erről, csak a legszűkösebb utalás lehet. – Amit itt kell kifejtenie, gyakran úgy fejezik ki, hogy ezt mondják: a szellemi tanítványnak "esküt" kell tennie, hogy a rejtett tanításokból semmit sem "árul el". Az "eskü" és "elárul" kifejezések azonban semmiképpen sem tárgyszerűek, sőt elsőre félrevezetőek. Semmiféle, közönséges értelemben vett "esküről" nincs itt szó. A fejlődésnek ezen a fokán sokkal inkább egy tapasztalatot teszünk. Azt tanuljuk meg, hogyan alkalmazzuk a rejtett tanítást, hogyan állítsuk az emberiség szolgálatába.

Most kezdjük csak igazából megérteni a világot. Nem magasabb igazságok "elhallgatásáról" van itt szó, sokkal inkább arról, hogy helyes módon, megfelelő tapintattal képviselni azokat. Amiről "hallgatni" tanulunk meg, az valami teljesen más. Ezt a csodás tulajdonságot ugyanis sok minden vonatkozásában sajátítja el az ember, amiről beszéltünk előzőleg, pontosabban arra a módra vonatkozólag, ahogyan beszéltünk. Rossz beavatott lenne, aki a tapasztalt titkokat nem állítaná a világ szogálatába, olyan jól és amennyire csak lehetséges ez. Ezen a területen a közlés számára semmilyen más akadály nem áll fenn, mint az annak részéről megnyilatkozó megnemértés, aki befogadná.

Mindazonáltal a magasabb titkok nem alkalmasak rá, hogy tetszőlegesen tárgyaljanak róluk. Nincs azonban "tiltva" senkinek, elmondani valamit, aki a leírt fokot elérte. Senki fia és semelyik lény sem kötelezi ilyenértelmű "eskü" tételére. Minden a saját felelősségére van bízva. Amit megtanul, az, hogy minden helyzetben teljesen maga által találja meg, amit tennie kell. És az "eskü" semmi mást nem jelent, csak, hogy az ember ilyen felelősség viselésére éretté vált.

Ha a jelölt a leírtakra éretté vált, megkapja azt, amit képletesen "a feledés italának" írnak le. Abba a titokba avatják ugyanis be, hogy miképpen fejthetünk ki tevékenységet anélkül, hogy az alacsonyabb emlékezés állandóan zavarna. Szüksége van erre a beavatottnak.

Ugyanis mindig teljes bizalmával kell adóznia a közvetlen jelennek. Szét kell tudnia szabdalnia az emlékezés fátylait, amik az élet minden pillanatában az ember köré terülnek. Ha valamit, amivel ma találkozom, aszerint ítélek meg, amit tegnap tapasztaltam, sokfajta tévedésnek vagyok alávetve. Ez alatt természetesen nem azt értjük, hogy az ember tagadja meg az életben szerzett tapasztalatát. Ahogyan csak képes rá, mindig tartsa őket jelen. Beavatottként azonban legyen meg a képessége, minden új élményt önmagából ítélni meg, mindenféle múlttól zavartalanul hagyni hatni magára. Minden pillanatban készen kell rá állnom, hogy minden dolog vagy lény teljesen új megnyilatkozást hozhat.

Ha az újat a régi szerint ítélem meg, úgy tévedésnek vagyok alávetve. Éppen azáltal válik leghasznosabbá a régi tapasztaltatokra való emlékezés, mert képessé tesz újat meglátnom. Ha egy bizonyos tapasztalatom nem lenne, egy dolog vagy egy lény – amikkel találkozom – tulajdonságát esetleg meg sem látnám. Azonban épp az új meglátásához, nem az újnak a régi szerinti megítéléséhez szolgáljon a tapasztalás. Ebben a vonatkozásban a beavatott meghatározott képességekhez jut. Ezáltal sok olyan dologról hull le számára lepel, amik rejtettek maradnak a nem beavatott számára.

A beavatott részére szolgáltatott második "ital" az "emlékezet itala". Általában ahhoz a képességhez jut, hogy a magasabb titkok szellemében mindig jelen legyenek. A közönséges emlékezet ehhez nem lenne elégséges. Teljesen eggyé kell válni a magasabb igazságokkal. Nem csak tudni kell azokat, hanem teljesen magától értetődő módon az élő tevékenység során bánni tudni velük, úgy amint közönséges emberként eszünk és iszunk.

Gyakorlattá, megszokássá, hajlammá kell válniuk. Egyáltalában nem kell felettük közönséges értelemben töprengeni; magán az emberen keresztül kell megmutatkozniuk, úgy mint szervezete életfunkcióinak kell keresztüláramolniuk rajta. Így teszi szellemi értelemben egyre inkább azzá magát, amivé a fizikaiban a természet tette.

Forrás: Rudolf Steiner, Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez? - www.tau.hu
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk
Asztrológia