Az Ananda közösség |
![]() Kriyananda három és fél éven keresztül Yogananda közvetlen közelében élt. A nagy indiai mester a szerzője az "Egy jógi önéletrajza" c. spirituális klasszikusnak számító műnek. Yogananda avatárként, teljesen megvilágosodott isteni lélekként hatalmas feladattal jött ide a földre, a keleti és a nyugati bölcsességet ismertté tenni, és minden vallásban az Egység közös igazságát megmutatni. Élete legnagyobb részében nyugaton élt, mint az első Indiai Mester, főképp az Egyesült Államokban, ahol egy olyan Társaságot alapított (Self-Realization-Fellowship), amelyben a tagok az önmegismerésben és önmegvalósításban támogatták egymást a megvilágosodás elérésére. Swami Kriyananda lett az elnökhelyettese ennek a Társaságnak, amit Yogananda alapított. Miután elhagyta az SRF-et 1968-ban alapította meg az Ananda közöséget, és evvel egy olyan elképzelést valósított meg, amelyet a mestere, Yogananda emlegetett rendszeresen. Ananda talán a világ legsikeresebb spirituális társasága. Ananda Falu 350 lakója Kaliforniában gyakorolja Yogananda Kriya Jóga tanításait, és megosztják egymás közt a különböző üzleti ágak, iskolák vezetését, mint amilyen például a "Kiáradó Fény" (The Expanding Light) lelkigyakorlat. Időközben Ananda közösségek szerveződtek Sacramento-ban, Palo Alto-ban, Seattle-ben, Portland-ben, Dallas-ban, valamint a közép-olaszországi Assisi város közelében, összesen több mint 700 lakossal. A szerző 1995 nyarán látogatott először Anandába, és ez a látogatás megváltoztatta az életét. Már korábban is ismerte Yogananda tanitásait, és az SRF szervezetet, de azok a személytelen, időnként nagyon szűklátókörű emberek, akik ott körülvették nem ragadták igazán magukkal. Ám amikor 1995-ben Ananda Assisi-ba érkezett, azonnal otthon érezte magát. Itt egyszerűen olyan emberekkel volt együtt, akik azt élték, amiről mások csak beszéltek. Második látogatása alkalmával 1996 végén és 1997 elején felismerte, hogy Yogananda az ő saját Mestere is. Azóta nagyjából 15 alkalommal töltötte ott a szabadságát, 10 naptól 9 hétig terjedő időszakokban. Eleinte csodálkozott a látható káoszon, ami időnként elhatalmasodik. Később felismerte, hogy ez Ananda mottójának a következménye: "Az emberek fontosabbak, mint a dolgok". Míg ezt mások csak teóriaként ismerik fel, és a gyakorlati kivitelezés hiányzik, Ananda eredményesen alkalmazza. Ez pontosan azt jelenti, hogy mindenkit elfogadnak a hibáival és a gyengeségével együtt. Ez azt is jelenti, hogy olyan emberek is részei a közösségnek, akiknek nagyobb hibáik vannak, vagy erősebben fogyatékosok, kevésbé jól "működnek". Rövid időn belül csodálatos átalakulásokhoz vezet náluk a feltétel nélküli elfogadás, amit megtapasztalnak. Szerző: Stephan Petrowitsch Fordította: Bogár Zsuzsanna |