Menu Content/Inhalt
A Bhagavad-Gítá IV.
Tizenötödik fejezet - A Legfelsőbb Úrról szóló yoga

Image1. vers Szólt a Magasztos Úr: Van egy banjanfa, amelynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé nőnek, s melynek védikus himnuszok a levelei. Aki ismeri ezt a fát, az ismeri a Vedákat.

2. vers E faágak le és fel egyaránt nőnek, s az anyagi természet három kötőereje táplálja őket. Rügyei az érzékek tárgyai. Vannak olyan gyökerei is, melyek lefelé nőnek, s ezek az emberi társadalom gyümölcsöző cselekedeteihez kötődnek.

3-4. Vers Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját. Senki sem tudja, hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van az alapja. De nagy elszántsággal, az elkülönülés fegyverével le kell dönteni. Azután fel kell kutatni azt a helyet, ahova egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérni, s ott meg kell hódolni az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki mindennek a kezdete, s akiben időtlen idők óta jelen van minden.

5. vers Aki mentes az illúziótól, az áltekintélytől és a hamis társulástól, megértette az örökkévalót, és felhagyott minden anyagi vággyal, megszabadult a boldogság és az aggodalom kettősségétől, s tudja, miképpen kell meghódolnia a Legfelsőbb Személy előtt - az eléri azt az örök birodalmat.

6. vers Az Én legfelsőbb hajlékomat nem Nap, Hold, vagy elektromosság ragyogja be. És legyen az bárki, ha egyszer eljut oda, többé már nem tér vissza az anyagi világba.

7. vers Ebben a feltételekhez kötött világban az élőlények az Én örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük miatt nagyon keményen küzdenek a hat érzékszervvel, melyhez az elme is hozzátartozik.

8. vers Az anyagi világban az élőlény különböző életfelfogásait úgy viszi egyik testből a másikba, mint ahogyan a szél szállítja az illatot egyik helyről a másikra.

9. vers Így az élőlény egy újabb durva-fizikai testet kap, bizonyos fajta füllel, nyelvvel, orral és érintőszervvel, melyek az elme körül csoportosulnak. Ily módon élvezi az érzékek tárgyainak egy bizonyos csoportját.

10. vers Az ostoba nem tudja megérteni, miképpen képes az élőlény elhagyni testét, s azt sem, miféle testből merít örömet az anyagi természet kötőerőinek varázsa alatt. De aki a tudás szemével néz, az látja mindezt.

11. vers A törekvő transzcendentalista, aki az önmegvalósításnak él, világosan látja mindezt. De az önmegvalósítás folyamatát mellőző nem képes erre, bármennyire próbálkozzék is.

12. vers Tudd meg, hogy a világ sötétségét szétoszlató Nap ragyogása, a Holdnak sugárzása, tűznek fényessége is mind Tőlem árad.

13. vers Behatolok minden bolygóba, s az Én energiám tartja őket pályájukon. Holddá válva Én látom el a zöldségeket az élet ízes levével.

14. vers Én vagyok az emésztés tüze minden testben, és Én vagyok a ki- és bemenő életlevegő is, mely által a négyféle étel megemésztődik.

15. vers Én minden szívben ott lakozom. Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység. Én vagyok az, akit az összes Veda közül ismerni kell, hiszen Én vagyok a Vedanta szerkesztője és a Vedák ismerője.

16. vers Kétféle lény létezik: a gyarló és a tévedhetetlen. Az anyagi világban minden lény gyarló, a lelki világban pedig mindenki tévedhetetlen.

17. vers E kettőn kívül létezik a legnagyobb élő személyiség, Maga az Úr, aki behatolt a három világba, és fenntartja azokat.

18. vers Miután Én transzcendentális vagyok, túl a gyarlón és a csalhatatlanon, s mert Én vagyok a leghatalmasabb, ezért a Legfelsőbb Személyként magasztalnak Engem a Vedák és a világ.

19. vers Óh, Bharata fia, legyen az bárki, mindentudóként kell ismerni, ha kétség nélkül tudja Rólam, hogy Én vagyok az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s ezért teljesen lefoglalja magát az odaadó szolgálattal.

20. vers Óh, Bűntelen, amit most feltártam előtted, az a Védikus Írások legmeghittebb része. Bárki is legyen, ha megérti ezt, bölccsé válik, és törekvését tökéletesség fogja koronázni.

Tizenhatodik fejezet - Az isteni és démoni természet

1-3. vers A Magasztos Úr szólott: Félelemnélküliség, léttisztítás, a lelki tudás művelése, adományozás, önszabályozás, áldozatok végrehajtása, a Vedák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszak nélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség, mentesség a kapzsiságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól - óh, Bharata fia, ezek a transzcendentális tulajdonságok az isteni természettel megáldott ember jellemzői.

4. vers Óh, Partha, büszkeség, dölyf, beképzeltség, düh, durvaság és tudatlanság tartozik a démoni természethez.

5. vers A transzcendentális tulajdonságok elősegítik a felszabadulást, míg a démoniak kötöttséget eredményeznek. Ne aggódj, óh, Pandava, mert te isteni jellemmel születtél!

6. vers Óh, Prtha fia, kétféle teremtett lény van ebben a világban: az egyiket isteninek, a másikat démoninak hívják. Az isteni tulajdonságokról már bővebben szóltam. Hallj most Tőlem a démoniról is!

7. vers A démoni emberek nem tudják, mi a helyes és mi a helytelen cselekvés. Sem tisztaság, sem helyes viselkedés, sem pedig igazlelkűség nem található bennük.

8. vers Azt mondják, hogy ez a világ irreális, s nincsen alapja, sem irányító Istene. Szerintük a nemi vágy hozta létre, semmi más.

9. vers Az efféle végkövetkeztetéseket követve, az énüket vesztett, értelmetlen, démoni emberek kedvezőtlen, szörnyű tettekbe fognak, hogy romba döntsék a világot.

10. vers A kielégíthetetlen kéjnél, a gőgnél és hamis tekintélynél keresnek menedéket, a múlandó vonzza őket, s ily módon az ill

11-12. vers Hiszik, hogy az élet végéig tartó érzékkielégítés az emberi civilizáció legfontosabb szüksége, ezért aggodalmuk nem ismer határt. Sok-sok ezer vágy, kéj és düh köti őket, s az érzékek kielégítéséhez szükséges pénzt illegális eszközökkel szerzik meg.

13-15. vers A démoni ember így gondolkodik: "Milyen nagy vagyonnal rendelkezem! A terveim szerint ez még egyre gyarapodni fog. Mind az enyém most, de a jövőben még több lesz - Volt egy ellenségem, de már megöltem. Előbb-utóbb a többivel is elbánok majd - Én vagyok mindennek az ura, mindennek az élvezője, tökéletes, hatalmas és boldog. Én vagyok a leggazdagabb, és arisztokratikus családból származom. Nincs nálam hatalmasabb és boldogabb� Áldozatokat hajtok majd végre, valamennyit adományozni is fogok, így élvezem majd az életet." Ily módon téveszti meg a démont a tudatlanság.

16. vers A számtalan aggodalomtól megzavarodva, a káprázatok szövevényébe keveredve, erősen kötődnek az érzéki örömökhöz, és ocsmány pokolba csúsznak.

17. vers Önelégültek, örökké szemtelenek, s a vagyontól és a hamis tekintélytől megmámorosodván néha áldozatokat hajtanak végre, de csak névleg, mellőzvén az Írások minden előírását és szabályát.

18. vers A démonok a hamis egonál, a hatalomnál, dölyfnél, bujaságnál és dühnél keresnek menedéket, gyalázzák az igazi vallást, és irigyek lesznek az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, aki nemcsak mások testében, de az övékében is ott lakozik.

19. vers Az anyagi lét óceánjába, a különféle démoni fajok méhébe dobom a gyűlölködőket és gonoszokat, akik az emberiség alját képezik.

20. vers Óh, Kunti fia, ezek a balgák ismételten démoni fajokban fognak megszületni, Engem sohasem érhetnek el. Fokozatosan a lét legförtelmesebb fajtájába süllyednek.

21. vers Három kapu vezet a pokolba: kéj, düh és kapzsiság. Minden józan embernek meg kell válnia tőlük, mert a lélek degradálásához vezetnek.

22. vers Óh, Kaunteya, aki kikerülte a tudatlanság e három kapuját, az olyan tettekbe fog, melyek elősegítik az önmegvalósítást. Ily módon fokozatosan eléri a legvégső célt.

23. vers De aki félredobja az Írások szabályozó parancsait, és a kéjtől indítva a saját szeszélyeire hallgatva cselekszik, az sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem pedig a legvégső célt nem éri el.

24. vers Az Írások irányadásából kell megérteni, hogy mi a kötelesség és mi nem. Miután az ember megismerte e szabályokat, cselekedjék úgy, hogy fokozatosan fejlődhessék általuk.

Tizenhetedik fejezet - A háromféle hit

1. vers Arjuna kérdezett: Óh, Krsna, mi a helyzet azok kal, akik nem követik az Írások elveit, hanem a saját elképzeléseik szerint imádnak? Melyik kötőerőben vannak ők; a jóságéban, a szenvedélyében vagy a tudatlanságéban?

2. vers A Legfelsőbb Úr szólott: A hit háromféle lehet: jó, szenvedélyes és tudatlan, attól függően, hogy a megtestesült lélekre melyik kötőerő jellemző. Hallj hát most ezekről!

3. vers Az ember egy bizonyos fajta hitet fejleszt ki, amelyik megegyezik azzal a kötőerővel, amelynek a hatása alatt áll. Úgy mondják: amilyen az élőlényre jellemző kötőerő, olyan a hite is.

4. vers A jóság kötőerejében élők a félisteneket, a szenvedélyben levők a démonokat, a tudatlanság kötelékének rabjai pedig a szellemeket és a hasonló lényeket imádják.

5-6. vers Tudd meg, hogy akik büszkeségből, önzésből, bujaságból és ragaszkodásból olyan szigorú vezeklésbe és önmegtartóztatásba fognak, melyet az Írások nem ajánlanak, akiket a szenvedély hajt, és sanyargatják testszerveiket, valamint a testen belül lakozó Felsőlelket, azokat démonokként ismerik.

7. vers Az étel, amiből mindenki részesül, szintén háromféle, az anyagi természet kötőerői szerint. Ugyanez vonatkozik az áldozásra, vezeklésre és adományozásra is. Most elmondom megkülönböztetésüket, figyelj jól!

8-10. vers A jóság minőségében levő étel meghosszabbítja az élettartamot, megtisztítja az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget ad. Az ilyen tápláló étel édes, lédús, zsíros és ízes. A túl keserű, túlságosan savanyú, sós, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen étel fájdalmat, kedvetlenséget és betegséget okoz. A tudatlanság minőségében élők a fogyasztás előtt három óránál tovább főzött, ízetlen, állott, bűzös, rothadó és tisztátlan ételt szeretik.

11. vers Az áldozatok közül az van a jóság minőségében, amelyet a szilárd kötelességtudat és az Írások szabályai szerint hajtanak végre, anélkül, hogy ennek fejében valami jutalomra vágynának.

12. vers Óh, Bharaták legjobbja, a szenvedély kötőereje jellemzi azt az áldozatot, melyet valamilyen anyagi célból, haszonlesően és kérkedően hajtanak végre.

13. vers A tudatlanság kötőerejében lévőnek kell tekinteni az Írások parancsaival ellenszegülő áldozatot, amelyikben nem osztanak lelki ételt, nem zengenek himnuszokat, nem jutalmazzák meg a papokat, és amelyik hit nélküli.

14. vers A test fegyelmezése a Legfelsőbb Úr, a brahmanák, a lelki tanítómester, valamint az olyan feljebbvalók, mint a szülők imádatából áll. A tisztaság, egyszerűség, cölibátus és erőszak nélküliség is ide sorolható.

15. vers A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó, jót akaróan, kedvesen, másokat nem sértve szól, és a Vedákat rendszeresen idézi.

16. vers Az elme fegyelmezését pedig a lelki nyugalom, egyszerűség, higgadtság és a gondolatok tisztasága alkotja.

17. vers A fegyelmezettség e három fajtája a jóság természetéhez tartozik, és az olyan emberek gyakorolják, akiknek nem az anyagi haszon a céljuk, hanem a Legfelsőbb kielégítése.

18. vers A hivalkodó vezeklés és önszigor a szenvedély kötőerejéhez tartozik, csapongó és ideiglenes, s azért végzik, hogy tiszteletet, megbecsülést és magasztalást szerezzenek.

19. vers Az olyan vezeklésről és önszigorról, melyet ostobán, állhatatos önkínzással gyakorolnak, vagy mások megsebesítésével, esetleg megsemmisítésével jár, azt mondják, hogy a tudatlanság kötőerejében van.

20. vers A kötelességből, helyes időben és megfelelő helyen, érdemes személynek adott ajándékot, amely mentes az ellenszolgáltatás reményétől, a jóság minőségében végzett adományozásnak kell tekinteni.

21. vers De a viszonzás reményében, gyümölcsöző eredményekre vágyva, vagy kelletlenül végzett adományozásról azt mondják, hogy a szenvedély kötőerejébe tartozik.

22. vers A nem megfelelő időben és rossz helyen, méltatlan személyeknek, tisztelet nélkül, megvetéssel történő adományozás a tudatlanság kötőerejében van.

23. vers Om, tat, sat: e három szót a teremtés kezdete óta a Legfelsőbb Abszolút Igazság (Brahman) megjelölésére használják. A brahmanák a védikus himnuszok zengése közben, az áldozások alatt, a Legfelsőbb megörvendeztetése végett ejtik ki e szavakat.

24. vers Ezért a transzcendentalisták a Legfelsőbb elérése érdekében mindig az om szóval kezdik az áldozatokat, adományozásokat és vezekléseket.

25. vers Az áldozatot, önfegyelmezést és adományozást önérdek nélkül, a tat szóval kell végrehajtani. E transzcendentális tetteknek az anyagi kötelékekből való kiszabadulás a céljuk.

26-27. vers Az odaadó szolgálat tárgya az Abszolút Igazság, amit a sat szó jelöl. Óh, Partha, ezeket az áldozásokat, vezekléseket és adományozásokat a Legfelsőbb Személy örömére végzik, hűen az abszolút természethez.

28. vers De ideiglenesek az olyan áldozatok, vezeklések és adományozások, melyeket a Legfelsőbben való hit nélkül végeznek, óh, Prtha fia, függetlenül attól, hogy milyen rituálék kísérték őket. Ezeket asatnak hívják, s nem érnek semmit, sem ebben, sem a következő életben.

Tizennyolcadik fejezet -  Végkövetkeztetés: a tökéletes lemondás

1. vers Arjuna szólt: Óh, Hrsikesa, óh, Kesi démon legyőzője, szeretném megérteni a lemondás (tyaga) és a lemondott életrend (sannyasa) célját.

2. vers A Legfelsőbb Úr szólott: A tapasztalt bölcsek az összes tett eredményének feladását hívják tyagának, s azt az állapotot, vagyis a vágyakkal végzett tettektől való elállást nevezik sannyasának.

3. vers Némely tanult ember úgy véli, hogy mindenfajta gyümölcsöző tett rossz, ezért fel kell hagyni velük, míg más bölcsek azt állítják, hogy az áldozat, adományozás és önszigor tetteiről sohasem szabad lemondani.

4. vers Óh, Bharaták legkiválóbbja, hallj most Tőlem a lemondásról! Óh, Tigris-az-emberek-között, háromféle lemondásról tesznek említést az Írások.

5. vers Az áldozás, adományozás és önfegyelmezés tetteit nem szabad feladni, sőt ezeket mindig végre kell hajtani. Tény, hogy mindhárom tisztítóan hat még a nagy lelkekre is.

6. vers Óh, Partha, mindezt kötelességérzetből, és a haszonlesés leghalványabb óhaja nélkül kell végrehajtani. Ez az Én határozott véleményem.

7. vers Az előírt kötelességeket sohasem szabad feladni. Ha valaki az illúziótól megtévesztve mégis megválik tőlük, akkor lemondását a tudatlanság kötőerejébe sorolják.

8. vers Aki félelemből, vagy mert fáradságosak, feladja az előírt kötelességeit, az a szenvedély kötelékében van. Így sohasem lehet elérni a lemondás eredményét.

9. vers Óh, Arjuna, aki csak azért hajtja végre az előírt kötelességét, mert annak így kell lennie, és felhagy a tett gyümölcseihez való ragaszkodással, annak lemondása a jóság minőségébe tartozik.

10. vers A jóságban élők nem utálják a kedvezőtlen munkát, de nem is ragaszkodnak a kedvezőhöz, okos emberek, s nincsenek kétségeik a munkát illetően.

11. vers A megtestesült lélek valójában képtelen minden tettől megválni. Ezért mondják, hogy az igazi lemondás az, ha valaki a tettei gyümölcséről mond le.

12. vers Aki nem lemondó, annak tettei háromféle gyümölcsöt teremnek a halál után: kedvezőt, kedvezőtlent és vegyeset. Ez viszont sohasem vonatkozik a lemondott rendben élőkre.

13-14. vers Óh, erőskarú Arjuna, hallj most Tőlem az öt tényezőről, az összes tett teljesítésének elősegítőjéről! A sankhya filozófia szerint ezek az alábbiak: a tett színhelye, a végrehajtó, az érzékek, a törekvés és végül a Felsőlélek.

15. vers Ez az öt tényező okoz minden jó vagy rossz tettet, amit az ember a testével, elméjével és beszédével végrehajt.

16. vers Ezért, aki figyelmen kívül hagyja ezt az öt tényezőt, s az énjét hiszi egyedüli cselekvőnek, az nem látja a dolgokat azok valójában, így érthető módon egyáltalán nem okos.

17. vers Akit nem a hamis ego ösztönöz, és értelme mentes az anyagi kötelékektől, azt tettei nem kötik, s nem is gyilkos ő, még ha embereket is öl e világban.

18. vers A tudás, a tudás tárgya és a tudó a tett három ösztönző tényezője, az érzékek, a munka és a cselekvő pedig a tett háromrétegű alapját képezik.

19. vers Az anyagi természet három kötőerejével párhuzamosan háromféle a tudás, a tett és a cselekvő is. Íme, halld ezt is!

20. vers A jóság minőségébe az a tudás tartozik, ami által az ember minden létben az egy és örökkévaló lelki természetet látja, a fel nem oszthatót a felosztottban.

21. vers A szenvedély kötőerejébe az a tudás tartozik, ami által a különböző testek szerint lát különféle élőlényeket az ember.

22. vers Az igazságról mit sem tudó, csekély, realitás és ok nélküli ismeretről - amely által úgy vonzódik az ember egy bizonyos fajta munkához, mint az egyetlenhez - azt mondják, hogy a tudatlanság kötőerejébe tartozik.

23. vers A kötelesség szerinti tettet, amit az eredmények gyümölcséről lemondott ember kötődés, vonzódás vagy gyűlölet nélkül hajt végre, a jóság kötőerejébe sorolják.

24. vers Viszont, amit nagy erőlködéssel végez a vágyait kielégíteni óhajtó, s ami a hamis egoból származik, azt a szenvedély kötőerejébe sorolják.

25. vers A tudatlanságban és illúzióban végrehajtott, a jövőbeli kötöttséget és a következményeket figyelmen kívül hagyó, a mások számára ártalmas, célszerűtlen tettről pedig azt mondják, hogy a tudatlanság kötőereje jellemzi.

26. vers Az anyagi ragaszkodástól és a hamis egotól megszabadult, lelkes, határozott, a sikerrel és kudarccal szemben egyaránt közömbös cselekvő a jóság kötőerejébe tartozik.

27. vers A munkája gyümölcséhez ragaszkodó, azt szenvedélyesen élvezni akaró, kapzsi, irigy, tisztátlan, az örömtől és bánattól befolyásolt cselekvő a szenvedély kötőerejében van.

28. vers Az a munkás pedig, aki mindig az Írások parancsaival ellenkező munkát végez, materialista, önfejű, csaló, lusta, állandóan mogorva, halogató és nagyon ért mások megsértéséhez - a tudatlanság kötőerejébe tartozik.

29. vers Óh, Dhananjaya, figyelj, amint részletesen leírom neked az anyagi természet kötőerői szerinti háromféle értelmet és határozottságot.

30. vers Óh, Partha, az illúzió és sötétség varázsa alatt a vallástalanságot vallásnak, a vallást vallástalanságnak vélő, mindig rossz irányba törekvő értelem a tudatlanság kötőerejébe tartozik.

31. vers Az a tökéletlen értelem, amely nem tud különbséget tenni a vallásos és az ateista élet, valamint a végrehajtandó és az elkerülendő tettek között, a szenvedély kötőerejében van, óh, Prtha fia.

32. vers Ez a vers (a jóság kötőerejében lévő értelemről) nincs benne az én Gita kiadásomban. Ha valakinek megvan, elküldhetné.

33. vers Óh, Prtha fia, az a rendületlen határozottság, amely a yoga gyakorlása által marad szilárd, s szabályozza az elmét, az életet és az érzékek működését, a jóság minőségében van.

34. vers Óh, Arjuna, az a határozottság, amely által szorosan kötődik az ember a gyümölcsöző eredményhez a vallásban, gazdasági fejlődésben és érzékkielégítésben, a szenvedély minőségében van.

35. vers Az az ostoba határozottság pedig, óh, Partha, amely nem képes túljutni az álmon, félelmen, bánkódáson, mogorvaságon és illúzión, a tudatlanság kötőerejébe tartozik.

36-37. vers Óh, Bharaták legkiválóbbja, kérlek, hallj most Tőlem a háromféle örömről, amit a feltételekhez kötött lélek élvez, s amely néha minden fájdalmának véget vet. Az eleinte méregnek tűnő öröm, amely végül nektárédessé válik, s gyakorlása által ráébreszti az embert az önmegvalósításra - azt a jóság kötőereje szerint valónak nevezik.

38. vers Azt az örömöt, amit az ember az érzékeknek az érzéktárgyakkal való kapcsolatából merít, s ami az elején nektárnak, ám később méregnek tűnik, a szenvedély minőségébe sorolják.

39. vers Az az öröm pedig, ami kötve és távol tartja az embert az önmegvalósítástól, ami az elejétől a végéig illúzió, s alvásból, tunyaságból és tévhitből születik, a tudatlanság kötőerejében van.

40. vers Nincsen olyan lény, sem itt, sem a felsőbb bolygók félistenei között, aki mentes lenne az anyagi természet három kötőerejétől.

41. vers Óh, Ellenség fenyítője, a brahmanákat, ksatriyákat, vaisyákat és sudrákat cselekedeteik minősége szerint, az anyagi természet kötőerőinek megfelelően csoportosítják.

42. vers A brahmanák munkáját az alábbi, természetükből adódó tulajdonságok jellemzik: nyugodtság, önfegyelmezés, tisztaság, béketűrés, becsületesség, bölcsesség, tudás és vallásosság.

43. vers Hősiesség, erő, elszántság, leleményesség, bátorság a csatában, nagylelkűség és vezetőképesség képezi a ksatriyák feladatát.

44. vers A vaisyák természetéből adódó kötelességét földművelés, tehenek védelme és kereskedés, a sudrákét pedig a fizikai munka és mások szolgálata jellemzi.

45. vers Mindenki elérheti a tökélyt saját kötelessége végrehajtásával. Halld most Tőlem, miképpen lehetséges ez!

46. vers Ha kötelessége teljesítése közben a mindent-átható Urat, az összes élőlény eredetét imádja az ember, akkor elérheti a tökéletességet.

47. vers Jobb az embernek a saját kötelességét végeznie, ha hibásan is, mint hogy elvegye másét, és tökéletesen megcsinálja azt. Az ember saját természetéhez igazodó, előírt kötelességeit sohasem éri a bűnös visszahatás.

48. vers Mint lángot a füst, úgy takar be minden igyekezetet valamilyen hiba. Óh, Kaunteya, ezért az embernek nem szabad feladnia a természetéből fakadó munkát még akkor sem, ha az hibákkal teli.

49. vers Az éri el a lemondás legtökéletesebb fokát, aki fegyelmezi érzékeit, értelmével elrugaszkodik az anyagi dolgoktól, s figyelmen kívül hagyja az anyagi élvezetet.

50. vers Óh, Kunti fia, tanuld meg Tőlem, amit most összefoglalok: milyen módon cselekedve érheti el valaki Brahmant, a tökéletesség legfelsőbb szintjét.

51-53. vers Aki az értelme által megtisztult, elméjét szilárd határozottsággal fegyelmezi, megvált az érzékkielégítés tárgyaitól, mentes a ragaszkodástól és a gyűlölettől, magányos helyen él, keveset eszik, testét és nyelvét fegyelmezi, mindig transzban van, lemondó, mentes a hamis egotól, az álhatalomtól, hamis büszkeségtől, kéjtől, dühtől és birtoklásérzettől, s békés, az biztosan felemelkedik az önmegvalósítás síkjára.

54. vers Aki ilyenformán eljutott a transzcendentális síkra, az egyszerre megvalósítja a Legfelsőbb Brahmant. Sohasem bánkódik, és nem is vágyik semmire, egyenlő minden élőlénnyel szemben. Ebben az állapotban tiszta odaadó szolgálatot ér el Énirántam.

55. vers A Legfelsőbb Személyt kizárólag az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni, s ha valaki az ilyen odaadás által teljesen tudatossá vált Istenről, akkor bejuthat az ő birodalmába.

56. vers Az Én hívem, bár állandóan sokféle tettet végez, az Én védelmem alatt, kegyem révén eléri örökkévaló és elpusztíthatatlan lakhelyemet.

57. vers Minden cselekedetedben csak Énrám bízd magad, s dolgozz mindig az Én védelmem alatt! Légy teljesen tudatos Rólam az ilyen odaadó szolgálatban!

58. vers Ha tudatos leszel Rólam, akkor kegyem által túl fogsz jutni a feltételekhez kötött élet minden akadályán. Azonban, ha nem ilyen tudatban, hanem a hamis egon keresztül cselekszel - nem hallván Engem -, akkor elvesztél.

59. vers Ha nem cselekszel az utasításaim szerint, és megtagadod a harcot, akkor tévútra térsz. Természetedből adódóan amúgy is a jövőben küzdened kell majd.

60. vers Óh, Kaunteya, illúziód révén ugyan most megtagadod az utasításaim szerinti cselekvést, de saját természeted később csak arra kényszerít, hogy ezt a munkát végezd.

61. vers Óh, Arjuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. ő irányítja az élőlények vándorlását, akik az anyagi energia teremtette gépezetben foglalnak helyet.

62. vers Óh, Bharata leszármazottja, hódolj meg Előtte teljes egészedben! Az ő kegye által transzcendentális békéhez fogsz jutni, és eléred a legfelsőbb, örök lakhelyet.

63. vers Íme, kinyilatkoztattam neked a titkok titkát. Fontold meg jól, s aztán tégy úgy, ahogyan jónak látod!

64. vers Mivel kedves barátom vagy, ezért ismét feltárom előtted a tudás legbizalmasabb részét. Halld hát Tőlem, mert a javadat szolgálja!

65. vers Gondolj mindig Rám, légy az Én hívem! Imádj Engem, és ajánld tiszteleted Előttem; így kétségtelenül el fogsz jutni Hozzám. Ezt megígérem neked, mert nagyon kedves barátom vagy.

66. vers Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül Énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!

67. vers Ezt a meghitt tudást soha nem szabad ismertetni azokkal, akik nem önfegyelmezettek, nem odaadóak, nem folytatnak odaadó szolgálatot, vagy irigyek Rám.

68. vers Aki ezt a legnagyobb titkot a bhaktáknak elmagyarázza, számára az odaadó szolgálat garantált, a végén pedig visszatér Hozzám.

69. vers Nincs és nem is lesz soha nála kedvesebb szolgám.

70. vers Kijelentem, hogy aki tanulmányozza ezt a szent párbeszédet, az az értelmével imád Engem.

71. vers Aki pedig hittel és irigység nélkül hallja, megszabadul a karma összes bűnös visszahatásától, s eljut a jámborok lakta bolygókra.

72. vers Óh, Partha, teljes figyelemmel hallgattad-e ezt? Szertefoszlott-e már illúziód és tudatlanságod, óh, bőség meghódítója?

73. vers Arjuna szólt: Kedves Krsnám, óh, Csalhatatlan, tévhitem már eloszlott. Kegyed által visszanyertem emlékezetem, s most szilárd vagyok, kételyektől mentes, készen arra, hogy utasításaid szerint cselekedjem.

74. vers Sanjaya szólt: Így hallottam a két nagy lélek, Krsna és Arjuna párbeszédét. E mondanivaló olyannyira csodálatos, hogy égnek áll tőle a hajam.

75. vers Vyasa kegyéből ezt a legtitkosabb dialógust közvetlenül a misztikák mesterétől, Krsnától hallottam, amint személyesen beszélt Arjunával.

76. vers Óh, király, amint ismételten visszaemlékezem Kesava és Arjuna szent párbeszédére, az öröm hullámai járnak át újra meg újra.

77. vers Óh, király, az Úr Krsna formájára emlékezve még nagyobb csodálat tölt el, örömöm lankadatlan!

78. vers Bárhol is legyen Krsna, a misztikák mestere, és Arjuna, a legkiválóbb íjász, ott biztos a bőség, a győzelem, a rendkívüli erő és az erény. Ez az én véleményem.
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk