Menu Content/Inhalt
Főmenü > Szellemi áramlatok > Quan Yin módszer > A létezés szintjei
A létezés szintjei
ImageA mód, ahogy a legtöbb ember az életét éli nem teljes, nem ideális a boldogság és bölcsesség megszerzésére. A létezésnek több szintje van, az első szint a fizikai. A legtöbb ember az életét ezen a síkon éli, ahol az érzéki örömök keresése a fő cél, legyen az evés, alvás, vagy a fizikai boldogság összes formája. Hajlamosak vagyunk lustálkodni is. Csak azért dolgozunk, hogy megéljünk, de az eszményeinket, szívünket nem adjuk bele. Általában nem szeretünk dolgozni, hacsak az nem kapcsolatos a jólétünkkel és nehezünkre esik az emberiségért, mint egészért dolgozni.

A MÁSODIK az, amit mi az érzelmi szintnek nevezünk. Ezeknek az embereknek nagyon erős a véleményük, és azt mondhatjuk, hogy ezek az emberek zsarnokiak és tekintélyelvűek. Mindig igazuk van, és elvárják, hogy mások is azt csinálják, amit ők. Sok diktátor, vagy szélsőséges mozgalmak úgynevezett nagy vezérei tartoznak ehhez a szinthez. Még azok is, akiknek a szándékai jók, nem ismerik be ha hibáznak, és nem tesznek kísérletet a hiba kijavítására. És a veszély itt van, a rugalmasság hiánya miatt.

A HARMADIK SZINTEN az értelemben élünk, a fizikai tudatban, ami, sajnos el kell mondjam, csak egy számítógép, egy kiváló számítógép, ami mindent fel tud venni és osztályozni, intelligencia és mérlegelés nélkül. De a lélek intelligenciája nélkül a tudat csak egy automata. Ezen a szinten az emberek általában befelé fordulnak, és bármilyen eszményben eltemetik magukat. Beleragadnak abba az útba, nem törődve azzal, hogy mi történik a világban, igazi vágy nélkül, hogy jobbá tegyék a világot vagy megváltoztassák magukat. Azt gondolják, hogy tökéletesek úgy, ahogy vannak, és sokan hibásan ezt megvilágosodásnak tekintik.

A KÖVETKEZŐ SZINT a léleké, az önfelismerésé, mert azonosítjuk magunkat a lélekkel. Tudjuk, hogy mi magunk és a lelkünk, az összes ihlet és boldogság forrása, az egy és ugyanaz, és tudjuk, hogy mi nem a test vagyunk. Megpróbálunk a világon és magunkon segíteni. De ez nem a legmagasabb szint, mert az egónk még mindig megvan, erejének tudatában. Még akkor is, amikor azt mondjuk: "Én és az Atyám Egyek vagyunk", ez kettőt jelent, és ez még mindig túl zsúfolt! (nevetés)

AZTÁN JÖN ISTEN SZINTJE, Isten felismerése és tudatossága. Isten nem más, mint saját magunk. Míg az előző szinten azt gondoltuk, hogy Isten tőlünk el van választva. Ezt nem könnyű elmagyarázni, de most először gondolkodás nélkül cselekszünk, anélkül, hogy egyáltalán tudnánk, hogy mit csinálunk. Mindennek a szerzőjévé válunk anélkül, hogy karmát gyűjtenénk. Ez az, amire Jézus gondolt, mikor azt mondta "Nem én, az Atya cselekszik."

K: Lehetséges egyszerre teljesen isteninek és teljesen emberinek lenni?

M: Igen, egy teljesen isteni személy az egy teljesen emberi lény. Egy teljesen emberi lény az egy teljesen isteni személy. Most mi csak fél emberek vagyunk. A dolgainkat habozva tesszük, az egónk által, és nem hisszük el, hogy Isten az élvezetünk és élményeink céljából mindent elrendezett. Szétválasztunk bűnöket és erényeket. Mindenből nagy ügyet csinálunk, és aztán eszerint ítéljük meg magunkat és másokat, és eszerint szenvedünk, saját magunkat korlátozva, hogy Istennek mit kellene tennie. Valójában Isten bennünk van, és mi korlátozzuk Őt. Szeretnénk élvezni magunkat, de nem tudjuk, hogyan. Azt mondjuk magunknak, "Nem kellene azt tennem." De miért legyünk vegetáriánusok? Egyszerűen, mert Isten bennünk ezt akarja. Ez ellene van az alapelvünknek, miszerint nem akarunk megölettetni.

Mi saját magunk nem akarjuk, hogy megöljenek, vagy ellopják a tulajdonunkat. Most, ha mi csináljuk ezt más lényekkel, ez azt jelenti, hogy magunk ellen cselekszünk, és ez nekünk okoz szenvedést. Nem kellene verni vagy éheztetni magatokat például. Ugyanez a helyzet az öléssel. Nem kellene ölnünk, mert ez az élet alapelve ellen van, és így nekünk okoz szenvedést, tehát nem tesszük. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen módon korlátozzuk magunkat. Ez azt jelenti, hogy az életünket kiterjesztjük mindenféle életre, nem csak emberi lényekre, hanem állatokra is. Az életünk nem lesz erre a testre korlátozva, hanem kiterjed minden állat, és mindenféle lény életére. Ez fog minket naggyá tenni, és fogja visszaadni a nagyszerűségünket.
 
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Aranyhegy
Body Talk
Asztrológia